Szülők, mit éreznétek, ha a gyereketek, fiatok soha nem akarna párkapcsolatot? 28F

A legrosszabb dolog egy ember életében az, ha a más vágyait, álmait valósítja meg sajátja helyett. Továbbá ahelyett, hogy úgy él, ahogy szeretne, helyette mások által elvárt dolgok szerint éli meg mindennapjait.

Ha folyamatosan azon stresszelsz, hogy mit mondanak mások, meg mit mondanak a szüleid, akkor rövid időn belül be fogsz csavarodni, mert nem fogod bírni az érzelmi nyomást, s az emellé társuló hazudozást, meg agyalást a kitérő válaszokon. A megoldás egyértelműen a problémával való szembenézés, hogy miért nem akarsz és/vagy elfogadni miért döntöttél így, s ezt nyersen és keményen megmondani másoknak, mert akkor megszűnne ez a nyomás rajtad, mert nem zaklatnának. Természetesen ez még önmagában semmit nem jelent, mert az ember társas és érzelmes lény, így lehet, hogy x idő múlva nem leszel egyedülálló. De az általad leírtak is lehetőség lehet.

Szülőkkel szemben pedig nagyon sokszor nyersnek, s önzőnek kell lenni. Egy életünk van, amit nem mi kértünk, hanem kaptunk. És nem hiszem, hogy egy embernek a saját élete helyett a szülei vágyainak, álmainak teljesítésének megfelelően kell "léteznie". Rengeteg ember pont abba megy tönkre, hogy megpróbál megfelelni a szüleinek, párjának, ismerőseinek, társadalomnak.

Szülő szempontjából, ha nincs meg a feltétel nélküli szeretet, akkor az régen megbukott, mint szülő. Nem azért kell gyereket vállalni, hogy "ne legyek egyedül, ha megöregszem" meg "De jó lesz majd, ha unokák megszületnek". Hanem azért, mert szeretne egy gyereket, s elsődleges legyen a boldogsága.

Nem csak olvasva, és látva különböző riportokban látok ilyet, hanem a környezetemben is elég sok embernél, hogy amikor megszületik a gyerek, akkor már jó előre elterveznek neki mindent, szinte a haláláig.

Sajnos soknak nem jut el az agyáig, hogy melyik is lesz boldogabb eshetőség egy gyerek számára: él úgy, ahogy szeretne, vagy pedig a szülei vágyait, álmait teljesíti, miközben emberileg egy boldogtalan, tönkrement személlyé válik.

Lehet,h hülyeséget fogok írni,m nem beszélsz a problémáidról,így veszem a bátorságot és megtippelem,m szerintem ezek a problémák amiken nem mindig lehet segíteni és teljesen kizár egy kapcsolatot(szinte teljesen).Impotencia vagy abnormális szexuális vonzódás,amikor nem egy nő indítja be a fantáziát,hanem állatok,gyerekek stb(ne vedd sértésnek ha egyik sincs,egyszerűen látatlanba kénytelen voltan tippelni,m nem írod le..)...Csak azt tudom mondani,h mond el édesanyádnak őszintén,m még mindig jobb ha elmondod és tudja,akkor is ha sír és nehéz lesz elfogadnia,mintha nem mondanád el és reménykedne egy életen át.Ez a bizonytalanság nem jó a szüleidnek és neked sem jó az állandó kérdezősködés,h mikor lesz már.Nagyon nehéz lesz nem kétlem.Ha elmondani nem akarod semmiképp akkor mond meg neki,h nem szeretnél sem családot,sem párkapcsolatot,te egyedül vagy boldog és szeretnéd ha ebből nem lenne konfliktus az elkövetkező években,m te így vagy boldog egyedül.Édesanyádnak úgyis az a legfontosabb,h te boldog legyél.Ezért eröltetné a családalapítást is,h ha eltávozik jó kezekben legyél egy megfelelő nő mellett.Én legalàbbis mint édesanya csak azért mondanám a fiamnak,h tudjam jó kezekben hagyom itt,szerető környezetben,nem egyedül a nagyvilágban.

Sok sikert

Szülőként engem az zavarna, ha a fiam, sunyít, lapít, hazudozik.

Sajnos hiába próbáltál "mindent", abban az igazi őszinteség még nem volt benne.

Az ilyen nagyfokú lelki zavar mindig valamilyen gyerekkori (általában hosszan tartó) traumatizálás eredménye. Ami ugye az esetek 99,99%-ban valamelyik vagy mindkettő szülőtől jön. Így nyilván magamat hibáztatnám a szüleid helyében, ha lenne egy kis belátásom.

Ha te lennék, akkor igyekeznék megkeresni az emlékeimben, hogy hogyan, mikor bántottak a szüleim. Nem szégyellném magam előtt ezeket a tényeket, nem tagadnám le magam előtt. Ez persze hosszabb művelet, ha eddig csak tagadtad a tényeket magad előtt is, a szüleid iránt érzett tiszteletből.

Az már egy következő nagyobb lépcsőfok, hogy párkapcsolatod legyen, a helyedben ezzel egyelőre nem is foglalkoznék. Nyilván nagyon rossz egyedül megöregedni, betegnek lenni, borzasztó kiszolgáltatott helyzet. Már csak ezért is megéri nem magányosnak lenni, de 28 évesen ezen még nem kell gondolkodnod.

Csak fogalkozz magaddal. Én az önvádat, stb. próbálnám legalább egy elviselhető szintre csökkenteni, mert ekkora öngyűlöletre legfeljebb egy gyilkosság vagy ehhez hasonló nagyobb bűntény adna okot. Gondolom, sokszor hibáztattak gyerekként még apróságokért is, ilyen esetekben alakulhat ki efféle állandósult bűntudat, szégyenérzet.

Remélem, hogy sikerül legalább egy picit jobban érezned magad. Látszik az is, hogy érdekel a dolog (ami jó) különben nem írtál volna ide kérdést. Esetleg egy háziállat segíthet valamennyit és magnézium szedése. Hülyén hangzik, de komolyan beszélek, nekem sokat segített.