Huszonévesen el kell tűrnöm, hogy gyerekként kezelnek, vagy van más lehetőségem?
Először is: Dolgozni nem tudok egyelőre. Megbeszélni már próbáltam velük, egyszerűen lepereg róluk.
A helyzet az, hogy egyetemre járok, elég kemény szakra. Mellette gyakornokként dolgozgatok napi pár órát, de pénzem ebből ugyebár nincsen. Örülök, hogy bírom.
A szüleimnek (saját állításuk szerint) természetes volt, hogy támogatnak, amíg tanulok. Ők mondták, mikor jelentkezés előtt álltam, hogy válasszam csak nyugodtan ezt a szakot, ne legyem gondom a munkára.
Ennek az ára viszont az, hogy gyerekként kezelnek. Ezt úgy kell elképzelni, hogy akkor kell ennem, aludnom, fürdenem, takarítanom, satöbbi, mikor ők mondják. A párommal akkor találkozhatok, ha megengedik. Ő hozzánk soha nem jöhet át, mert gyűlölik (csak azért, mert együtt vagyunk, ezt kerek perec kijelentették) "Bulizni" életemben először és utoljára a szalagavatómon voltam.
Szóval nem túl jó a helyzet. Az már csak a hab a tortán, hogy eközben folyamatosan szidnak, kiabálnak velem, hogy tehetségtelen vagyok, haszontalan vagyok, semmit nem tettem le az asztalra eddig.
Most kitalálták, hogy heti egyszer 2 órára találkozhatok a párommal, az legyen elég. Ez volt nekem az utolsó csepp.
Jövőre diplomázok. Addig tűrjem el ezt?
Vagy mi mást tehetnék? Hagyjam félbe a tanulmányaimat? Vegyek fel hitelt? Dolgozzak éjszaka, és bukjak ki suliból? Vagy más ötlet?
Járt bárki hasonló helyzetben? Mi a megoldás? Kétségbe vagyok esve.
"anyám bejött, és közölte, hogy a választék az, hogy itt ver meg mindenki előtt, vagy szépen beszállok a kocsiba, hazamegyünk, és lerendezzük ketten" Basszus velem ez szinte szóról szóra megtörtént, csak nem volt autónk. 16 éves voltam ekkor, tudod, mit csináltam? Odatartottam az arom és azt hangosan azt mondtam, verjen meg most, legalább lesznek tanúim a feljelentés mellé - mindenki hallotta, de nem az én szégyenem volt, hanem anyámé. Majd a képébe röhögtem, amikor elsunnyogott. Ez csak egy példa volt a sok közül, borderline volt a nő, apám meg egy alkoholista tróger, de 18 évesen elköltöztem (diákhitellel és diákmunkával nyögtem az egyetemet, de még így is megérte) azóta vissza se néztem, egyetlen egyszer sem.
Ha nem állsz ki magadért, senki más sem fog.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!