Miért probléma az, ha huszonévesen is szeretnék közös programokat a szülőkkel?

Őszintén szólva nem panaszkodom a gyermekkorom miatt, mindig volt étel az asztalon és fedél a fejem felett. Egy öcsém van, megkaptunk mindent, támogattak minket a szülők mindenben. Viszont valahogy ezek a közös családi programok nálunk mindig kimaradtak, amire utólag jöttem rá huszonéves fejjel, hogy mennyire is hiányoznak a mai napig. Ha felhozom, édesanyám véleménye a témáról, hogy ő már kiutazgatta magát fiatal korában a barátokkal, neki elég volt az. úgy érzem,ezzel csak még jobban ki akar dobni abból a bizonyos családi fészekből. Én dolgozó, független nő vagyok de szerintem a barátok se tudnak mindent helyettesíteni. Édesapánk is az a tipikus otthonülő típus, ha van szabadideje a munkán kívül, neki a kikapcsolódás nem a családi programokat jelenti, hanem inkább a tévézést. Kicsit úgy érzem,hogy anyukánk is inkább igyekszik hozzá alkalmazkodni, hisz csak ő a család feje, nélküle nem megyünk sehova. Talán azt elmondhatom, hogy egy évben maximum háromszor elmegyünk rokonlátogatóba, de ezenkívül semmire nem vevők, még csak egy hétvégi pár órás programra, nem élvezik. Az anyagiak is lehetnének problémák, de szerintem ahhoz,hogy egy órára kimenjünk a parkba és beszélgessünk, a pénztől nem függ. Illetve felajánlottam én is többször,hogy állom a benzint,de úgy se érdekelte őket. Én elhiszem,hogy ez emberfüggő és ezért nem is hibáztatom őket,de annyira sajnálom,hogy az én életemből ez kimaradt. Megfogadtam, hogy a saját gyerekeimmel másképp fogok bánni, szeretnék velük közös élményeket szerezni és nem csak a megszokott, unalmas hétköznapokat megélni.

Nektek ezzel a témával kapcsolatban mik a véleményetek? Ilyen korban Ti ezt hogy éltétek meg?

24/N