A gyerekedet életed végéig segíted? Vagy egy bizonyos kort megér, akkor kiteszed otthonról, nem adsz neki pénzt, ha szorult helyzetbe kerül stb. többi lent

Az, hogy valaki élete végéig segíti a gyerekét, nem feltétlenül azt jelenti, hogy anyagilag. Sőt, jó esetben egyáltalán nem ezt jelenti. Én pár éve önellátó vagyok, külön élek, a szüleim nem segítenek anyagilag, de másban, ha tudnak és igénylem, igen. Ha szorult helyzetbe kerülnék anyagilag, nyilván segítenének, de azt visszaadnám nekik később.

A te példáidban szerintem az gáz, hogy ha ajándékba ad pénzt, számonkéri, hogy mire költötted. Ha ajándék és nem egy bizonyos célra, akkor azzal te gazdálkodsz a saját belátásod szerint. De a lakhatási költségeket, vásárlást természetes, hogy megosztanátok, ha együtt laknátok. Gondolom, te is keresel pénzt. Ha a kocsit te használod, akkor természetes, hogy a benzint is te fizeted. Ha együtt vásároltok, osszátok el a költségeket arányosan, hogy ne legyen szemrehányás.

Én még 48 évesen is "szimbiózisban" éltem szüleimmel. Mikor már kezdtek kiöregedni a ház körüli teendőkből, én elvégeztem mindent, cserébe anyagi függetlenséget biztosítottak ráadásul jobbat mint amit egy diplomás állásban elérhettem volna. Mire elhunytak arra kiépített erdőgazdaságom és egyéb gazdaságom lett és már nélkülük is független vagyok. Ha újra kezdhetném az életem akkor sem csinálnám máshogy az biztos. És ezt tartom természetesnek hogy a család tartson össze.

Bár a szocialista államosítások a módos családokat szétverték, mivel ha nincs családi egzisztencia akkor maradt a munkahely és elköltözés.

Például a nyugati országokban ha egy család kiépít egy komolyabb egzisztenciát, például egy gyárat, akkor ott is természetes hogy a gyerekek átveszik a "stafétabotot" és már fiatalon beletanulnak, szimbiózisban élnek a szülőkkel és nagyszülőkkel.

A csalad egymas segitese, a vegtelensegig , ha kell.

A tudat h nem vagyunk egyedul, h nem patikamerlegen adjak a szeretet , segitseget , nem varnak azonnali viszonzast, nincs folyamatos szamonkeres, bizalmatlansag.

A tudat h van csalad akire szamitani lehet , es akik ram is szamithatnak.

A csaladban mindig az kell kapjon , akinek szuksege van ra

En igen , segitenem a gyerekem , ameddig igenyelné es barmelyik csaladtagom segitenem , ha tudnam .

Adni olyan jo , meleg feszket teremteni , örömet adni.

Nemtudom elkepzelni h kölcsönadjak a gyerekemnek

Az ilyen szülők nem tudom milyen szülők... ha az én gyerekem szorult helyzetbe kerülne, segítenék neki.

Nem hagynám, hogy hitelre vegyen kocsit/lakást, ha nekem van rá pénzem. Megveszem neki, aztán majd törleszti, ha idősebb leszek (ellát, meglátogat stb.). Az én szüleim ilyenek, de hallottam már a "18 éves a gyerek és akkor már nem adunk egy fillért se neki me' nagykorú" tipusút is. Hát, nem tetszik.

Én sosem értettem az olyan szülőket, akik 18 éves korában ki.sszák a gyereket az utcára: csinálj, amit akarsz.

Szerintem ez ritka embertelen és paraszt dolog.

Ha a szülő jómódú és megteheti, akkor miért ne segíthetné a gyereket, főleg a mai világban, ahol önerőből szinte lehetetlenség bármit is elérni (pl. lakás) Nem mindenki húzhat el évekre külföldre. Ha viszont a szülő nincs fényes helyzetben, akkor nem lehet elvárni tőle, hogy mindenről lemondjon a gyereke kedvéért.

Szóval szerintem segíteni kell egymást, kölcsönösen.