Milyen cselekedet sorozat miatt adnád intézetbe értelmi sérült felnőtt gyerekedet?

Állandóan kérdezgetni mer??

Intézetbe vele, de azonnal!

Ha magára vagy másra veszélyes lenne.

Ha nem tudnék róla olyan színvonalon gondoskodni, mint egy intézetben.

Pusztán azért, mert mindent magyarázni kell neki, akkor szerintem nem, bár nem tudom, hogy, mit tennék ha benne lennék a helyzetben. Kívülről könnyű ítéletet mondani.

Eldönteném, hogy képes vagyok kezelni a helyzetet, akár a rokonoktól, ismerősöktől kapott vagy fizetett segítséggel, vagy nem bírom. Ha megy, bírom a strapát és elfogadhatónak tartom ezt az életet, akkor nem adnám intézetbe. Ha nem megy, és ezt képes vagyok belátni, és nem is tudok segítséget szerezni, akkor marad az intézet. A baj akkor van, ha nem megy, de ezt nem is látom be.

Bonyolultabb a helyzet, ha nem csak a szülők élnek a fogyatékos emberrel egy háztartásban, hanem mások is. Ebben az esetben az ő igényeiket is figyelembe kell venni, és ha nem akarják, akkor lehetőleg nem terhelni őket a fogyatékos ember gondozásával. Tehát a Pistike nem mehet be a testvére szobájába, ha ezt a testvér nem akarja, és szükség esetén a testvér kulccsal is kizárhatja Pistikét. Ugyanakkor nem bánthatja, nem szidalmazhatja. Ha a ház másik részén találkoznak, akkor nem lehet bunkó vele.

Ez persze mind csak elmélet. Ha tényleg ilyen helyzetben lennék, lehet, hogy hamar véget érne a tudományom.

Emiatt még nem adnám be. A nagybátyám pont ilyen. Bár azért olyanokat tud, hogy megrendeli a pizzát, ha éhes :D

A szülei halála után nem is volt kérdés, hogy befogadjuk, lévén anyukám - az egyetlen testvére - a legközelebbi rokona.

Igaz, hogy rettenetesen fárasztó, és kilátástalan. Hiszen egy gyerekről tudja az ember, hogy idővel felnő, ő viszont örökre ilyen marad. De ettől még biztosan nem adnánk intézetbe. Sőt ha anyával történne valami, akkor egyértelmű, hogy a testvéreimmel mi megoldanánk a dolgot.

Akkor adnám intézetbe, ha veszélyt jelent saját maga számára és semmiképpen nem tudjuk megoldani az otthoni felügyeletét. De addig nem. Sokat számít egy embernek, hogy tudja, a családja mellette van.

Az is egy felelős döntés , ha egy neki legmegfelelőbb intézményben helyeztetem el .

Nem kizárólag azért a bizonyos gyermekért vagyok felelős egyébként , hanem a családom többi tagjáért is .. Tartozom nekik annyival , hogy nem hagyom magam szellemileg és fizikailag leamortizálódni , tartozom a férjemnek is hogy felesége maradok aki egybe tartja a családot . Egyszerűen nem engedhetném meg , hogy egy sérült gyermekre rámenjen az egész a családom ! Mert igen , előbb utóbb az lenne .. Az élet felőrölne mindannyiunkat ! Ezért inkább azon vagyok vagyok , hogy a lehető legjobb helyet keresném meg a gyermekemnek , ez nem azt jelenti hogy meg akarnék szabadulni tőle .. Épp ellenkezőleg , neki is jót tennék vele , ha a legmegfelelőbb fejlesztésekben , foglalkozásokban részesülne .

Ismeretségi körömben van egy fogyatékos ikerpár. Hárman születtek, de a legkisebb két napig élt csak.

Ketten nevelik őket: anyuka és a nővérük, aki harminc éves. Az ikrek ha jól tudom 23évesek és kb egy kiscsoportos értelmi színvonalán vannak.

Az ablakokat kulccsal zárják, minden este pelenkázni kell őket. Jó egy fejjel nagyobbak az anyjuknál és a nővérüknél. Ha dührohamot kapnak, a testvérük nem ússza meg zúzódás nélkül.

A nagy testvérnek nincs saját élete, minden nap rohan haza a munkából.

Nekem sírta el magát, hogy szeretne saját családot, férjet ,kisbabákat, de az anyja hallani sem akar az intézetről, pedig nem fiatal, ráadásul betegeskedik. A lány pedig nem bírja otthagyni ezt a helyzetet.

Hét éve nem volt kapcsolata.

Mikor behatóan megismertem ezt a családot, megbeszéltük a férjemmel, hogy soha nem tesszük ezt egyetlen gyermekünkkel sem.

Inkább egy intézet, ahol fejlesztik őket, 0-24 felügyelet, hétvégente hazahozzuk, mint hogy az egész családot feláldozzuk egy örök kisgyerek miatt. Tudom, hogy kegyetlenül hangzik, valószínűleg a szívem megszakadna, de van egy másik gyermekem is, akinek az életéért, boldogságáért felelős vagyok.