Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Mit reagálnál, ha valaki...

Mit reagálnál, ha valaki megütné a gyerekedet? Túlreagáltam, vagy jobb ez így?

Figyelt kérdés

Van egy 4 éves és egy 6 éves fiunk, valamint egy 3 hetes kislányunk.

Szombaton anyukáméknál voltunk, a nagyfiammal és a lányunkkal, tesómmal elmentem sétálni, a 4 éves maradni akart ott, anyukám a laptopon tett be neki valami mesét.

Megyünk vissza, nagy sírást hallok az emeletről, de azt a fajtát, mikor tudom, hogy nem hiszti, hanem valami gond van. Megyek fel, mint kiderült, a nevelőapám felpofozta, de úgy, hogy még később is látszott az arcán a keze nyoma.

Kiderült, hogy azért, mert 5 perc után elvette a gyerek elől a laptopot, mert "nem tud rá vigyázni", aki ezután, miközben anya férje olvasott valamit, lecsapta a tetejét az asztal másik oldaláról.

A férje amúgy is elég idegbeteg, régen is tőle zengett a ház folyamatosan, de tettlegességig sosem fajult a dolog.


Anyukámmal nagyon összevesztem és kijöttek belőlem a kamaszkorom sérelmei, hogy ezerszer a pasit választotta helyettem/helyettünk már akkor is és legalább most kiállhatna az unokája mellett (közben a férje szidta a négyéves gyereket ordítva, hogy mekkora k*csö*, pedig 2 egyetemet végzett ember...). Mondta, hogy a férje nem ilyen, csak most feszült, de majd lenyugszik és úgy fog tenni, mintha mi sem történt volna, nem kell ebből ekkora balhét csinálni. Szóval még mi örüljünk, hogy a nevelőapám nem haragszik ránk, kb. ezt akarta kihozni ebből.

Összepakoltam, eljöttünk a gyerekekkel és mondtam, hogy egy ideig szerintem jobb, ha nem is találkozunk.


2016. márc. 8. 09:22
1 2 3 4 5
 1/47 anonim ***** válasza:
71%
A ferjed kuld at. Adjon neki par pofont, a neveloapad meg tegyen ugy, mintha mi sem tortent volna.
2016. márc. 8. 09:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/47 anonim ***** válasza:
54%
Biztos hogy búcsúzóul vagy hármat rávertem volna. Egy 4 éves gyerek még rossz, és nem feltétlen kell a laptop elé ültetni. Nem jogos a felpofozás, sőt szerintem kimerít egy pár büntetőjogi kategóriát is.
2016. márc. 8. 09:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/47 anonim ***** válasza:
72%
Nem reagáltad túl én valószínűleg helyben elástam volna!Semmi köze nincs a gyerekedhez (nem vérszerinti rokon)de ha az is lenne akkor sincs joga megütni. Jól teszed hogy nem mentek hagyj egy kis szünetet a találkákban,és utánna is csak úgy hogy ez a hapi ne legyen ott!
2016. márc. 8. 09:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/47 anonim ***** válasza:
78%
Cserébe én is lekevertem volna a nevelőapámnak egy pofont.
2016. márc. 8. 09:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/47 anonim ***** válasza:
93%
Jó, még ha nem is tud vigyázni a laptopra, azért nem kellett volna így lereagálni a nevelőapádnak, de ha a gyerek tényleg nem tud vigyázni rá (bár én 4 évesen már apám munkahelyi gépét is tudtam kezelni, pedig még olvasni sem tudtam), akkor legyen mellette valaki, aki felügyeli, hogy nem csinál butaságot vele.
2016. márc. 8. 09:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/47 A kérdező kommentje:
Tud rá vigyázni, használni is tudja. Itthon is használja, a kezébe van az iPad is, még csak el sem ejtette soha. Tudja, hogy ezek könnyen sérülnek, nagyon kell rájuk vigyázni.
2016. márc. 8. 09:55
 7/47 acelsziv ***** válasza:
78%
Miért nem küldöd át a férjedet. Üsse meg őt, ha meri. Amúgy én mentem volna egyből látleletet vetetni aztán rendőrségre. Mert vagy ez az út, vagy én verem agyon a mocskot. És az biztos, hogy többé nem mennék anyám háza tájára sem.
2016. márc. 8. 09:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/47 anonim ***** válasza:
87%

Nem mondom hogy nincs az az eset amikor egy 4+ eves gyereknek mar ra lehet huzni egyet a fenekere, DE!


1. NEM az arcara, es nem erobol!

2. NEM azert ami sajat hulyeseg (minek hagyja felugyelet nelkul a laptopot)

3. es foleg: ha annak a gyereknek en adom a kenyeret, akkor rajtam kivul mas meg ne probaljon ra kezet emelni, mert el lesz neki torve.


Szoval nagyon is finoman reagaltad le, en nem elegedtem volna meg ennyivel.

2016. márc. 8. 10:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/47 anonim ***** válasza:
81%

Nem álltam volna le veszekedni, egyszerűen fogom a gyerekeket és eljövök, miután a pasival közlöm, hogy ha még egyszer hozzányúl a gyerekemhez, eltöröm a kezét, ha pedig nem fogja be a száját azonnal, innen egyenesen az orvoshoz megyek látleletért, és hivatalból fel fogják jelenteni.

Lehet olyan helyzet, hogy 4 éves gyereket laptop elé ültetnek mesét nézni, de azért annyit hadd tegyek hozzá, hogy ha egész délutános látogatásra mentem annak idején a gyerekekkel, vittem valami játékot, mesekönyvet magammal.

2016. márc. 8. 10:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/47 anonim ***** válasza:
72%
Én valószínűleg a rohadt laptopot leb..tam volna a földre, szerintem nagyon jól reagáltad le a dolgot. Többé soha nem hagynám ott egy gyerekemet se a nevelő-nagyapára.
2016. márc. 8. 10:03
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!