Mit reagálnál, ha valaki megütné a gyerekedet? Túlreagáltam, vagy jobb ez így?
Van egy 4 éves és egy 6 éves fiunk, valamint egy 3 hetes kislányunk.
Szombaton anyukáméknál voltunk, a nagyfiammal és a lányunkkal, tesómmal elmentem sétálni, a 4 éves maradni akart ott, anyukám a laptopon tett be neki valami mesét.
Megyünk vissza, nagy sírást hallok az emeletről, de azt a fajtát, mikor tudom, hogy nem hiszti, hanem valami gond van. Megyek fel, mint kiderült, a nevelőapám felpofozta, de úgy, hogy még később is látszott az arcán a keze nyoma.
Kiderült, hogy azért, mert 5 perc után elvette a gyerek elől a laptopot, mert "nem tud rá vigyázni", aki ezután, miközben anya férje olvasott valamit, lecsapta a tetejét az asztal másik oldaláról.
A férje amúgy is elég idegbeteg, régen is tőle zengett a ház folyamatosan, de tettlegességig sosem fajult a dolog.
Anyukámmal nagyon összevesztem és kijöttek belőlem a kamaszkorom sérelmei, hogy ezerszer a pasit választotta helyettem/helyettünk már akkor is és legalább most kiállhatna az unokája mellett (közben a férje szidta a négyéves gyereket ordítva, hogy mekkora k*csö*, pedig 2 egyetemet végzett ember...). Mondta, hogy a férje nem ilyen, csak most feszült, de majd lenyugszik és úgy fog tenni, mintha mi sem történt volna, nem kell ebből ekkora balhét csinálni. Szóval még mi örüljünk, hogy a nevelőapám nem haragszik ránk, kb. ezt akarta kihozni ebből.
Összepakoltam, eljöttünk a gyerekekkel és mondtam, hogy egy ideig szerintem jobb, ha nem is találkozunk.
29: "Anyukád nyilván jöjjön, találkozzon az unokájával.Hiszen ő nem tett rosszat."
Nekem úgy jött le, hogy nagymama bekapcsolta a "villanypásztort", hogy a gyerekkel ne kelljen foglalkoznia, aztán otthagyta. Egy normális nagymama örülne, hogy most kettesben lehet a kisunokájával. Nem egész nap kellett volna vele foglalkozni, csak amíg a lányai sétálnak. Ennyire teher és nem öröm neki az unoka? Szóval szerintem ő se makulátlan ebben a történetben.
28: "gondolom itt is a kölyök hisztizett be, mert nem ő volt a világ közepe."
Beraktak neki egy mesét, aztán 5 perc múlva félbeszakították. Utána meg sz...tak rá, a férfi olvasott, nagymama valószínű ott se volt, ráadásul a laptopot ott hagyták nyitott fedéllel az asztalon. A kisgyerek unta is magát, meg frusztrált is volt, hogy félbeszakították a mesét, amibe épp belemelegedett. És ne feledd, 4 éves, nem felnőtt!
58%-os, ha két 120 kilós birkózó dobja meg a kocsidat jeges hóval, akkor azokat is felképeled ugye? Vagy csak a gyerekekkel szemben vagy ilyen erős legény?
Ha kint hagyod a biciklidet az út közepén, és keresztül megy rajta a kamion, akkor a kamionsofőr a hibás, vagy te voltál idióta, aki nem vigyáz a saját cuccára?
Ja, és azért ne hasonlítsunk már egy munkahelyet egy otthonhoz :D
Mondom... logika :D
A férjem nem tudja, külföldön van jelenleg, a hétvégén jön haza.
Anyukám bekapcsolta neki a laptopot, mert nem akar jönni velünk sétálni. Ha otthon lettünk volna, akkor megoldom máshogy, de nem értem, hogyha anyukám felajánlotta, hogy marad vele szívesen, miért kellett volna balhézzak, hogy "nem, márpedig jön sétálni és kész". Elindította a mesét, elment a konyhába pakolászni (a laptop az asztalon volt). Bement a nevelőapám, elvette előle, mert "tönkreteszi" és elkezdett olvasni rajta valamit. A kicsit erre lecsukta a tetejét, tényleg hatalmas baj történt vele...
Igen, okos vagy, tökéletes szülő leszel, csak reméljük a gyerekek érdekében, hogy nem tartod majd velük a kapcsolatot.
Most viszont bocsi, de a legtöbb válaszodat jelentem, mert offolsz és provokálsz.
Kérdező: Hagyd: Ez a - még 58% -os - egy agyhalott troll, akinek egy csődtömeg az élete és abban éli ki magát, hogy másokat cseszeget.
Már máskor is nekiállt a szülőket savazni és a gyerekeket szidni. remélem, neki soha nem lesz. Az túl nagy kitolás volna a gyerekkel.
Nem kell vele foglalkozni. Ha nem kap választ elkussol és elkullog máshová, másokat boldogítani, amíg valaki meg nem keresi és fel nem akasztja a saját kihúzott beleire.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!