Hogy fogadnád, ha a szüleid elmondanák: nem szeretik a gyerekedet?

Amikor a kisfiam azt monja nekem, hogy "nem szeretlek apa!!!" akkor leguggolok hozzá, és megkérdezem, hogy miért. És kiderül, azért nem szeret, mert nem engedem tovább mesét nézni a tv-ben, és indulni kell fogat mosni.

Szóval nem "nem szeret", hanem zokon esik neki abbahagyni valamit, amit kedvel.

Valószínűleg a nagyit is vissza kellene kérdezni, hogy miért nem szereti az unokáját. És kiderülne a valódi ok, amit nem kedvel benne. Hogy feleselős, vagy nagy elálló füle van, vagy fárasztóan öröknozgó.

És innentől kezdve már lehet tovább folytatni a beszélgetést, a kommunikációt...

És biztosan van, amin lehet segíteni, és például az elálló füleken nem lehet változtatni, de esetleg el lehet fogadtatni a nagyival...

Érdekes kérdés. Elvárható-e a feltétlen szeretet a családtagoktól? Mert attól hogy valaki rokon, még nem feltétlenül biztos, hogy emberileg szimpatikus. És sajnos egy kisgyerek esetében is így van ez. Sajnos sok esetben még a saját gyerek sem feltétlenül "szimpi", elég sok olyan kérdés van itt is, hogy az egyik testvér megkülönböztetett figyelmet élvez, amíg a másikkal nem törődnek. Akkor hogy is van ez?

A kérdésre válaszolva. A szüleim pl a páromat sem szeretik, meg is mondták ezt, tudomásul vettem, de engem attól még szeretnek, és én is őket. Viszont felmerült bennem hogyha lesz majd gyerekünk, simán el tudnám képzelni hogy őt sem fogják szeretni, főleg ha az apjára hasonlítana. Nagyon rosszul esne biztosan, de nem várhatom el azt se hogy erőszakolják meg magukat. Szerintem megérteném, max nem lennének elvárásaim és a kötelező köröket leszámítva közös progi.

Elolvastam a linkelt cikket. Nagy ostobaság, mint általában az ilyen földszintes intelligenciával íródott pszichologizáló cikkek.

Nehogy már egy lapon említsük azt, hogy a nagyszülő nem szereti a drogos kamasz unokáját és azt, hogy nem szereti az óvodáskorú unokáját, mert nincs olyan angyali arca, mint a testvérének.

A kérdésre válaszolva: szülőként a reakcióm sem ugyanaz lenne. Ha kisgyerekemre mondanák ilyen buta indokkal, hogy nem szeretik, akkor igen, engem is elveszítene az illető örökre. Szerencsére a mi családunkban ez elképzelhetetlen: mindenki abszolút család- és gyerekszerető.

7-es, ezt rosszul látod, fogadok, hogy még nincs gyereked.

Kétévesnél természetes, hogy féltékeny az anyja figyelmére, ráadásul ez pont azoknál erősebb, ahol az anya nagyon sokat van a gyerekkel és ritkán hagyja másra, ill. ritkán hagyja, hogy egyedül eljátszogasson. Ilyenkor van az a helyzet, hogy még WC-re is menne a gyerek az anyja után. És persze a gyerek alaptermészetétől is függ. Ahogy nagyobb lesz, óvodába fog járni, egyre kevésbé lesz ilyen.