Valóban ez "jár neki"?
Rengeteget dolgozok, (csak egy példa: októberben 8 órás munkaidővel számolva 28 napot dolgoztam). Napi 12 órákat húzok le zsinórban, ami persze nem 12 óra, hanem 14. Szeretem a munkámat, és így hogy valóban nincs egyben két nap szabadnapom aránylag jól is keresek. Nettó 85-90 ezer forint körül jön össze, attól függően hány órát melózok. Fiatal vagyok, néha szeretnék én is új ruhát venni magamnak, de szinte sírva fakadok ha megnézek egy-egy kirakatot. Évek óta barátnőim megunt gönceiben járok. Tehát még nagy igényeim sincsenek.
Mégis, elmegy a pénz. Édesanyám van, hogy szó nélkül elveszi. Hiába fizetem a csekkeket, bevásárolok, önellátó vagyok teljesen. Szerinte azért se szólhatnék egy szót se, ha az egészet elvenné hiszen itthon lakok. Annyira bánt ez. Hiszen nem sok mindent akarok venni, de most például a karácsonyi ajándékuk árát szedte el tőlem. Amikor szóvá tettem azt mondta, hogy ne hisztizzek, örüljek h hagyott 5 ezer forintot.
Kedves 39-es munkaügyes! Te hol élsz? Én könyvelőirodában dolgozom, a nagy cégek kivételével sehol nem léteznek szabályok. Ami viszont van: utólag módosított jelenléti ív, külföldiek heti hét nap 11 órában dolgoztatása, minimálbér készpénzben fizetése, de csak papíron, az egészet nem adják oda...
Van itt minden, csak a szabályok betartása nem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!