Rengeteget dolgozok, (csak egy példa: októberben 8 órás munkaidővel számolva 28 napot dolgoztam). Napi 12 órákat húzok le zsinórban, ami persze nem 12 óra, hanem 14. Szeretem a munkámat, és így hogy valóban nincs egyben két nap szabadnapom aránylag jól is keresek. Nettó 85-90 ezer forint körül jön össze, attól függően hány órát melózok. Fiatal vagyok, néha szeretnék én is új ruhát venni magamnak, de szinte sírva fakadok ha megnézek egy-egy kirakatot. Évek óta barátnőim megunt gönceiben járok. Tehát még nagy igényeim sincsenek.
Mégis, elmegy a pénz. Édesanyám van, hogy szó nélkül elveszi. Hiába fizetem a csekkeket, bevásárolok, önellátó vagyok teljesen. Szerinte azért se szólhatnék egy szót se, ha az egészet elvenné hiszen itthon lakok. Annyira bánt ez. Hiszen nem sok mindent akarok venni, de most például a karácsonyi ajándékuk árát szedte el tőlem. Amikor szóvá tettem azt mondta, hogy ne hisztizzek, örüljek h hagyott 5 ezer forintot.
Hány éves vagy? Nem tudsz elköltözni? (Tudom, hogy nem egyszerű, de ez így neked pokol.)
2013. nov. 7. 22:25
Hasznos számodra ez a válasz?
2/52 anonim válasza:
Tartsd a fizetésed számlán, a kártyád kódját csak te tudod, intézd az ügyeidet netbankon keresztül és probléma megoldva.
2013. nov. 7. 22:26
Hasznos számodra ez a válasz?
3/52 Jégtánc válasza:
Utaltasd a fizetésed bankszámlára.Állapodjatok meg egy fix összegben amit odaadsz neki.
2013. nov. 7. 22:26
Hasznos számodra ez a válasz?
4/52 A kérdező kommentje:
Ja, igen az kimaradt, hogy 21 éves nő vagyok.
Nem utalja a főnök számlára a fizut, kézbe kapjuk.
2013. nov. 7. 22:29
5/52 anonim válasza:
Akkor nyiss számlát és rakd be te.
2013. nov. 7. 22:30
Hasznos számodra ez a válasz?
6/52 A kérdező kommentje:
Próbáltam. Adtam 20 ezer forintot, plussz bevásároltam , csekkeket fizettem. De így sincs állítólag egy forintja sem.
2013. nov. 7. 22:31
7/52 anonim válasza:
Akkor amikor megkapod, tedd be a bankba. Vagy költözz el. Végül is van jövedelmed, megoldható, és akkor anyukád sem érvelhet azzal, hogy otthon laksz, így joga van a pénzedhez.
2013. nov. 7. 22:32
Hasznos számodra ez a válasz?
8/52 anonim válasza:
Akkor elmész egy bankba, nyitsz számlát és fizu után oda vezet az első utad. Ok, hogy ha otthon laksz és ilyen anydá van, akkor rámegy a pénzedre, de havi 20ezernél többet biztos nem kajálsz el, plusz mondjuk egy tizes rezsire, többi meg a tiéd. Kicsit állj már ki magadért. Elköltözni nem tudsz?
2013. nov. 7. 22:32
Hasznos számodra ez a válasz?
9/52 anonim válasza:
Ahhoz a főnöködnek joga van, hogy kp-ban fizessen, így spórol a banki költségeken. Nyitsz egy számlát és amikor megkaptad a fizetésed, besétálsz a bankba és rárakják, ennyire egyszerű, onnantól csak te rendelkezhetsz a pénzeddel.
2013. nov. 7. 22:33
Hasznos számodra ez a válasz?
10/52 A kérdező kommentje:
Egy étteremben dolgozok, nem eszek itthon. Maximum reggelire veszek egy olcsó péksütit..(aktuális akciósat). Párom javasolta, hogy költözzek hozzá, de együtt él a nagymamájával. Nem szeretném, ha Tőle is csak az jönne vissza, hogy egy élősködő vagyok. Mivel tudom, hogy itthon annak tartanak. :(
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!