Rengeteget dolgozok, (csak egy példa: októberben 8 órás munkaidővel számolva 28 napot dolgoztam). Napi 12 órákat húzok le zsinórban, ami persze nem 12 óra, hanem 14. Szeretem a munkámat, és így hogy valóban nincs egyben két nap szabadnapom aránylag jól is keresek. Nettó 85-90 ezer forint körül jön össze, attól függően hány órát melózok. Fiatal vagyok, néha szeretnék én is új ruhát venni magamnak, de szinte sírva fakadok ha megnézek egy-egy kirakatot. Évek óta barátnőim megunt gönceiben járok. Tehát még nagy igényeim sincsenek.
Mégis, elmegy a pénz. Édesanyám van, hogy szó nélkül elveszi. Hiába fizetem a csekkeket, bevásárolok, önellátó vagyok teljesen. Szerinte azért se szólhatnék egy szót se, ha az egészet elvenné hiszen itthon lakok. Annyira bánt ez. Hiszen nem sok mindent akarok venni, de most például a karácsonyi ajándékuk árát szedte el tőlem. Amikor szóvá tettem azt mondta, hogy ne hisztizzek, örüljek h hagyott 5 ezer forintot.
Régimódi családom van, szerintük az a minimum, hogy ők osszák be a fizetésem. Sajnos a gondolkodásmódjukon nem lehet változtatni.
2013. nov. 7. 22:36
12/52 anonim válasza:
Téged tartanak élősködőnek????
Gondolkodj már egy kicsit!
2013. nov. 7. 22:37
Hasznos számodra ez a válasz?
13/52 anonim válasza:
Én is a számlanyitást javaslom. Vannak egész normális árú számlák, pl. én 700 forint körül fizetek havonta, amiben a netes hozzáférés is benne van. Ennyit megér, hogy legyen spórolt pénzed! Anyukádtól kérdezd meg, a számlák közül melyikeket fizesd te, valamint hogy melyik napokon vásárolj be, és ennyi. Ha nagyon nem megy, érdemesebb lenne albérletet keresni, ha találnál hasonló helyzetű és korú lány(oka)t, a bérleti díj és rezsi mellett még félre is tudnál akár tenni.
2013. nov. 7. 22:38
Hasznos számodra ez a válasz?
14/52 anonim válasza:
Sőt, most jut eszembe, több banknál (pl. OTP tuti) vannak 25 éves korig ingyenes számlák is!
2013. nov. 7. 22:38
Hasznos számodra ez a válasz?
15/52 anonim válasza:
Már nem azért, de neked ez tökéletes megfelel. Alárendelt típus vagy, tipikus sub alkat, soha nem álltál ki magadért és nem is fogsz. El sem olvastad a hozzászólásokat, csak siránkozni akarsz. A bank is ezért nem jó neked, mert Úristen, akkor nekem kéne felelnem a pénzemért és nem lennék régimódi...
Sajnállak nagyon, de kicsit szánalmas is vagy...ezért dolgozol 14 órát?
2013. nov. 7. 22:40
Hasznos számodra ez a válasz?
16/52 anonim válasza:
Most olvasom, hogy van párod. Egy percig se gondolkozz! Ha a nagymamája amúgy jófej, és jól kijöttök, akár holnap már csomagolhatsz is! Normális embernél nem számít élősködőnek, ha kifizeti a lakhatása költségeit, besegít a házimunkába és amúgy kedves is, ezen ne aggódj. :) A párod kérdezze meg a nagymamát, ha neki nincs kifogása, akkor hajrá!
2013. nov. 7. 22:40
Hasznos számodra ez a válasz?
17/52 anonim válasza:
Nem írtad, merrefelé laksz, de még Pesten is vannak olyan albérletek, ami kijön 20-30 ezerből, csak akkor nem szobát bérelsz és van pár lakótársad. Pároddal nem tudtok összeköltözni valami kis albiba? Mondju közel a nagyihoz, hogy ő se érezze elhanyagolva magát.
2013. nov. 7. 22:41
Hasznos számodra ez a válasz?
18/52 A kérdező kommentje:
Igazából nem értem mi a bajuk velem. Kerékpárral járok dolgozni. November 1-én zárva voltunk, természetesen rengetegen voltak. Egyedül vagyok, a szakáccsal és a konyhalánnyal. Akkor elkértem a kocsit, mert tudtam hogy öreg este lesz amikor végzek. Megtankoltam, lemosattam. Erre közölték, hogy nem azért van hogy furikázzam magam. És legközelebb mehetek nyugodtan kerékpárral, hiszen teljesen mindegy hogy fél 12re ,vagy éjfélre érek haza. Mindezt úgy hogy előtte már 3 napot lehúztam és aznap is reggel féltől este 11ig gályáztam. Néha úgy érzem magam mint egy rabszolga :/
2013. nov. 7. 22:44
19/52 Jégtánc válasza:
Az miért nem megoldás hogy ahogy kézbe kapod a fizetésed beteszed a bankba?
2013. nov. 7. 22:46
Hasznos számodra ez a válasz?
20/52 anonim válasza:
Mert az is vagy, csak nem akarod észrevenni. Költözz oda a barátodhoz és kezdjetek el élni, ilyen egyszerű.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!