Valóban az én hibám lenne?

16 éves vagyok, anyukámnak van egy barátnője, akivel általános iskolás koruktól kezdve legjobb barátnők. Neki van egy 13 éves lánya, akit ugye születésemtől fogva ismerek, a szüleink miatt sok időt töltöttünk együtt mindig is.(nyaralni is gyakran közösen mentünk.) A lány példaképének tekint, normális határokon belül.

Én 12-13 éves korom óta küzdök evészavarral, és körülbelül 1 durvult el a legjobban. Sosem beszéltem erről a lánynak. Egyszer náluk voltunk, különvonultunk, anyuék beszélgettek. Amikor visszamentünk hozzájuk, az ő anyukája, aki egyébként orvos, nem éppen nyugodt hangnemben elkezdte taglalni, hogy pszichiátriára fogok kerülni, honnan akarok még fogyni, mit látok a tükörben, hogy anya mesélte neki, hogy hetek óta napi 300 kcal alatt vagyok, és hamarosan meg fogok halni, ha nem kapok észhez.

Ez féléve volt. Tegnapelőtt Anya jól durva hangnem azt mondta, hogy remélem örülök, mert most hívott a barátnője, hogy a lánya pár hónapja nem hajlandó enni, és ez az én hibám.

De én tényleg sosem beszéltem neki erről, direkt ezért. Nyaraláskor is mindig kifejezetten ügyeltem, hogy ne tűnjön fel főleg neki, hogy alig eszem. És ha ez nem csak egy átmeneti állapot, akkor tönkretettem egy fiatal lány életét.

De most tényleg nem tudom, hogy mit csináljak. Hogy mit mondjak neki, ha legközelebb találkozunk. Mert nem tudok róla beszélni, mert fogalmam sincs, miért csinálom ezt az egészet, miért nem bírom abbahagyni, ha tudom, hogy tönkreteszem magam.

Annyira bűntudatom van most. Nem tudom mit tehetnék.

:(