Vállalnád kezességet?
Örököltek egy kis pénzt, így most lenne önerejük de a gyerekem párja nem tudja vállalni a kezességet sok tartozása miatt. Így arra kértek vállaljam én, de én félek tőle. Egyikük munkája sem biztos, tudom ilyen a mai világban nincs is talán. De mindketten ugyan ott dolgoznak ahol csak pár hónapos szerződéssel alkalmazzák őket. Mi van ha a tatozásukért majd a mi lakásunkat is elárverezik, legalább ezt megőrölne a gyerekem egykeként.
Soha nem volt hittelünk így lehet csak azért félek.





"Örököltek egy kis pénzt, így most lenne önerejük de "
Szart sem ér az önerő. Rendes folyó bevétel nélkül egy normális bank se hitelez nekik. Már itt bukta a dolog.
De egyébként se vállalnám, ha teljesen hitelképesek lennének, akkor se.
Gyűjtsenek még hozzá ahhoz az összeghez, valamint keressenek biztosabb állást. Addig esztelenség hitelre lakást venni, amíg ilyenek a körülményeik, hiába van meg a kellő (minimum) önerő.
Én is így gondolom, csak mindig azt mondja a párja, hogy felesleges albérletet fizetni ha sajátjukat is fizethetnék. Csak ugye nem ő venné fel, hanem a gyerekem és én.
Másik fő érvem pedig az, hogy az önerőt sem ők spórolták össze hanem a sógorom hagyta a gyerekemre.




















"Én is így gondolom, csak mindig azt mondja a párja, hogy felesleges albérletet fizetni ha sajátjukat is fizethetnék."
Pont egy folytonos anyagi gondokkal küszködő senki mondja ezt? Bírom ezt a felfogást... Akinek van normális munkahelye és önereje, azt mondom, hajrá, vágjon bele egy korrekt lakáshitelbe, de a semmire minek saját lakás? Ez olyan balf**z magyar mentalitás: saját lakást MINDEN ÁRON. Aztán a sok idióta tovább nyújtózkodik, mint a takarója ér...
Én is marhára örülnék, ha vehetnék saját lakást, de mire? Pedig nekünk még biztosabb állásunk van, és megtakarítás is van, de az mire elég? Inkább eldekkolunk olcsó albérletben, igyekszünk minél több pénzt félretenni, de nem fogunk ilyen baromságba beleugrani...










Én a másik oldalról próbálom megvilágítani:
Arra várjon a lányod meg a párja, hoogy te majd "kihalsz" és akkor megörököljék a lakásodat?
Hány évet várjanak mégis arra, hogy te meghalj, és elkezdhessék a közös életüket? 10 évet, 20 - at?
Nem vagyok egyáltalán hitelpárti, de a mai világban kinek nincs hitele?! A lakáshitelnek legalább értelme is van, hiszen lakni kell valahol!
Persze- persze rizikó az egész. Lehet megszűnik a munkahelyük, de arra nem gondolsz, hogy majd találnak másikat? A lány barátját meg mit kell szídni?! Irja a kérdező, hogy ő is dolgozik, nyilván fizetné ő is a hitelt, a sajátjai mellett is...





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!