Mit mondjunk a gyereknek?
ne mondjatok neki semmit. üvöltözzön vele az apja még pár napig ok nélkül és akkor nem fog gyanút.
vmi hasonló választ vártál?
Az egyik hiba, hogy szerencsétlen gyerek benyitott, mert rosszul volt, segítséget szeretett volna, erre ordítást kapott.
A másik, hogy olyan szinten gyereknek kezeled, hogy az már baj. Kiskamasz, nem ovis!
A gyerek amiatt lesz a szextől ideges, azért fog tőle zavarba esni, mert ti ekkora görccsel kezelitek. Ha az élet természetes részeként kezelitek, akkor a gyereknek sem lesz minden szexszel kapcsolatos élmény szégyellnivaló és ciki.
Nálunk simán téma volt kisgyerekkoromban is, ha valamire kíváncsi lettem, akkor (persze a koromhoz illően) elmondták. Ha ötévesen elkezdtem valakit csúfolni, hogy "szerelmes", akkor mosolyogtak rajta, hogy milyen jó neki, meg hogy a szerelem jó dolog :), és le is szoktam arról, hogy ezt szitokszónak használjam. Bőven 7 éves korom előtt tudtam, hogy anyukám meg apukám néha együtt vannak. So what?
Mondd nyugodtan el neki, hogy mi volt, és kérjetek bocsánatot tőle. És közben ne úgy viselkedj, hogy "fú de ciki fú de égő", mert akkor ő is úgy fogja érezni.
"Azért nem zárjuk kulcsra az ajtót, hogvy a gyerekek be tudjanak jönni szólni, ha bármi bajuk van."
Aha a fater meg ki zavarja XDD
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!