Jogosan bánt a dolog?

Figyelt kérdés
A férjemmel soha nem volt közös karácsonyunk. Családi hagyomány náluk hogy az anyjánál (elvált) vannak a nővérével hármasban karácsonykor, minden egyes évben. Egyszerűen megszakad a szívem hogy egyedül kell töltenem minden egyes évben az ünnepeket. Mikor szóvá tettem, csak megharagudott rám és neki állt feljebb hogy miért fontos nekem ennyire ez, ugyanolyan nap mint a többi. Jogosan van bűntudatom hogy azt kértem hogy menjen 2-3 nappal korábban? Most szóba se áll velem. Az is hozzátartozik a sztorihoz hogy a nővérével eleve csak az anyja kedvéért lenne képes leülni egy asztalhoz, hosszasan bántalmazta (az apja meg biztatta a nővérét ahelyett hogy megvédte volna, az anyja meg becsukta a szemét) ami miatt el is kellett költöznie. Az anyja meg álomvilágban él hogy majd nála összeül a család, másnap meg az apjánál lesznek a "gyerekek", nem véve tudomást az egész helyzetről.

nov. 10. 10:22
1 2 3 4 5 6 7 8
 11/73 A kérdező kommentje:
Nem mehetünk, csak hármasban akar lenni az anyja a gyerekeivel. Pontosabban az anyja új párja is ott lehet, ha éppen az adott évben ráér, ha nem akkor nem. A nővére pasijával pl nem is találkozott még soha, velem is csak mikor véletlenül összefutottunk az utcán de rohant is tovább.
nov. 10. 10:49
 12/73 anonim ***** válasza:
92%

Hát, bocs, de ez nem házasság. Legalábbis nagyon úgy fest, hogy nem tekint a feleségének. Ha annak tekintene, téged is vinne magával. Tényleg, miért nem visz?


(Mi 21 éve házasok vagyunk, de soha fel se merült olyasmi, hogy külön töltsük az ünnepeket.)

nov. 10. 10:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/73 A kérdező kommentje:
A testvére se viszi a pasiját.
nov. 10. 11:08
 14/73 anonim ***** válasza:
96%

11.

Mondon, hogy elmebetegek.

Jobb is, ha otthon maradsz, mert a végén még a pincéjükben, láncra verve végzed.

Brutál, hogy ilyen állatok szabadon élnek közöttünk.

nov. 10. 11:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/73 anonim ***** válasza:
93%
Hiába bánt, a helyzet ettől még nem fog megváltozni, ha továbbra is vele maradsz.Az idődet már szépen elvesztegetted mellette a semmire.
nov. 10. 11:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/73 anonim ***** válasza:
39%

De egy család vagytok, könyörgöm. Alap, hogy a párom szüleit is meglátogatom karácsonykor és nekik is adok ajándékot...

Állj a sarkadra, menj vele. Család vagytok, vagy mi.

Vigyél sütit, főzzetek, előtte tudakold meg, mit szeret, hogy anyós ne érezze hogy ő etet mindenkit, aztán vitára is kevesebb oka lesz, ha nagyon olyan típus.

Házasok vagytok, de nem találkoztál még a férjed anyjával rendesen? Ezen mindenképpen változtatni kellene, és ha az anyós nem hajlandó lépni, akkor neked kell, hiába ő az idősebb, te is felnőtt ember vagy.

nov. 10. 11:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/73 A kérdező kommentje:
De miért nevezitek elmebetegnek?! Nyilván az anyjának a szűk család a gyerekei és a párja, a gyerekei párjai idegenek számára. Nekem se lenne jó ha csak illemből rávenné magát hogy meghívjon, férjemnek is kellemetlen lenne, ezért nem is merült fel benne hogy mondja hogy vinne magával.
nov. 10. 11:24
 18/73 A kérdező kommentje:
Jesszus 16-os, most komolyan azt mondod hogy állítsak be váratlanul, hivatlanul? Vagy hogy hivassam meg magam oda ahol nem látnak szivesen?
nov. 10. 11:27
 19/73 anonim ***** válasza:
88%

Hat az utolsó valaszodbol ítélve te is elmebeteg vagy ha így gondolkozol.

Megerdemlitek egymást, sirdogalj csak tovább.

nov. 10. 11:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/73 anonim ***** válasza:
95%

Engem egyszer esküvőre hívtak meg, megmondták, hogy ne vigyem a férjemet mert csak szűk család

Ok....

Mosolyogva mondtam nemet, hiszen nekem már a férjem is családom.

Ahol őt nem látják szívesen oda én sem megyek

Ahol engem nem látnak szívesen oda ő sem megy...ennyire egyszerű.

nov. 10. 11:30
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!