Szerintetek én reagálom túl vagy jogosan esik rosszul? Hogyan kezeljem ezt, hogy ne bántson a dolog?

A helyzet, hogy a szüleink elég nagy különbséget tesznek köztem és a húgom között. Ő azt tanulja, amit anno apum tanult, ugyanarra az egyetemre jár, ahova a szüleink anno. Nagyon kivételeznek vele, dicsekednek is vele, rá büszkék, rám pedig úgy érzem, hogy nem. 26 éves nő vagyok, önállóan megállok a lábamon családi segítség nélkül, van munkám amiért én küzdöttem meg és meg is állom a helyem, emellett nekem is van főiskolai végzettségem. Ennek ellenére mégis úgy érzem, hogy engem nem értékelnek, rám nem büszkék. Húgom most tett sikeres vizsgát, erre apum szétkürtölte interneten, hogy milyen büszke rá, de ezt a húgommal egy közös kép kíséretében tette. Ami furán jött le nekem, mivel mindketten rajta vagyunk, de szövegbe meg csak azt írja, hogy rá milyen büszke. Lehet gyerekes vagyok most, de rosszul esik, hogy ők a családom és semmire sem tartanak. Előző munkahelyemen beosztott voltam és anyum akkor is azt adta elő másoknak, hogy főnök vagyok, mintha szégyellte volna megmondani hogy mi a munkám. Bokdog párkapcsolatban élek azzal nincs gondom. Viszont azzal igen, hogy mikor megyünk a rokonokhoz azt kell hallgatnom,hogy agyba főbe dicsérik a húgomat,szinte felmagasztalják. Amúgy ő sem volt sosem kitűnő tanuló, csak egy erős 4-es, úgyhogy sosem értettem mire ez a nagy ajnározás. Mindenesetre örülök, hogy sikereket ér el, de az bánt, hogy bennem nem látnak semmit és nem büszkék, pedig nincs miért szégyenkeznem.