Szüleim felettem veszekednek elég durván. Hogyan érjek el egy nyugodt hangnemet?
Én egy hülye ember vagyok, nem értek semmi értelmeshez és folyamatosan önsorsrontok, amit nem tudok abbahagyni. Folyamatosan magamat bántom. Emellett egy objektív genetikai selejt is vagyok mert RÜHELLEK dolgozni és GYŰLÖLÖK tanulni. Nem is akarom egyiket sem, nem tetszik semmi az életben.
A jelenlegi helyzet háttere: Szóval 2 éve végeztem az egyetemmel egy olyan szakot amit gyűlöltem és csak a család és barátok erőltetettek bele. Sosem tanultam egy percet sem, mindent csalással vittem végig (hogy hogyan abba ne menjünk bele most, vicckategória egyetem volt kb). 1,5 évig nem is voltam hajlandó dolgozni aztán nagynehezen kipróbáltam fél évig, de rühelltem és alig kerestem valamit. Megutáltam mindent és világgá mentem az elrakott pénzből. Hogy olcsóbban lakáshoz jussak külföldön, jelentkeztem mesterképzésre amire felvettek. Nem azért hogy tanuljak, mert ugyanúgy rühellem mai napig. Csak hogy feléljem a pénzem, messze otthonról relatív nyugiban ahol nem nyaggatnak munkakereséssel a nyakamba lihegve. Szüleim természetesen azt hitték tényleg tanulni és dolgozni megyek ki és a semmiből megváltoztattam a véleménnyel a világgal kapcsolatban, őket ezzel beetettem. Aztán sokkoltam őket a valósággal amikor kijöttem.
Mostani helyzet: Feléltem minden tartalékom, kitudok még egy havi lakbért fizetni, aztán valahogy megoldom az öngyilkot. Anyám mentálisan romokban miattam, nem tudja mi legyen mert szeretné, hogy dolgozzak idekint de közben meg akkor tervezi hogy hazamenjek. Apám kézzel-lábbal kapálózik és most szeretne engem bevezetni a tőzsdézés világába. Úgy, hogy egyikünknek sincs semmi tapasztalata vele és apám már a fél életét bebukta régebben befektetésekkel. Anyám amikor ezt megtudta hihetetlen telefonos veszekedésbe kezdett mindenkivel és azóta minden nap üvöltözéses veszekedésbe torkollik minden beszélgetésünk, hogy mekkora hülye ötlet tőzsdézésből megélni és hasonlók. Így lehetetlen egy normális hangnemű beszélgetést csinálni, az egész tele van indulatokkal és semerre nem jutunk, míg én ugyanott vagyok, hogy kiraknak innen éhenfagyni az utcára ha nem találunk ki valamit (nem, nem fogok elmenni dolgozni, no fucking way).
Próbáltam őket megkérni, hogy ne veszekedjenek de hiába. Mi az istent kezdjek velük úgy mégis?
68: "El fog majd menni dolgozni, ha kiteszik a szűrét" Nem. Nem vagyok hajlandó.
69: "Hisz a világok legjobbika várna ott rád, nem kellene dolgoznod és még enni is adnak" Pont nem akarok bezárva lenni, nem érted?
válasza:
válasza:Egész életedben ilyen voltál? Vagy volt rendes életed is? A szüleid egész életükben egymást ölték?
Kapcsolatok? Gondolom, az semmi. Pedig hát már csak szexre is szükséged lenne, és az termel boldogsághormont.
#73 15 éves koromig voltam "társadalmilag elfogadott" gondolkodású. Aztán amikor bélcsavarodást kaptam 14 évesen a sok általános iskolai stressztől és 15 évesen meg kellett műteni és horrorok horrorát éltem át fél évig utána váltam ilyenné. Szüleim mindig ölték egymást.
Párkapcsolat. Semmi. 1 hónapig volt egy távkapcsolatom, azt kész. Ott sem igazán történt semmi. De 130 kilósként nem is vonzom a nőket, szétterülő háj vagyok. Lusta vagyok lefogyni.
válasza: válasza:Nem lusta vagy, hanem depressziós. És mit nem adnék, ha sikerülne elérni nálad, hogy elmenjél orvoshoz, és ki is bekkelnéd a számodra megfelelő gyógyszer megtalálását.
Akkor ez egy poszttraumás zavar. Nincs feldolgozva. A szüleid is csak stresszt hoztak neked, odafordulást nem, mert az egymás gyilkolászásával voltak elfoglalva. Meg lehet ám érteni magadat, képletesen megcirógatni a benne rejlő szeretetre vágyó kisgyereket, és a saját személyes nehézségeid miatti dühöt nem kiterjeszteni az egész világra. Neked rossz volt. De nem en bloc rossz a világ!
válasza:A nyakamat rá, hogy a gép előtt kockulsz valami eszeveszett érdekes játékkal egésznap. Közülük kerülnek ki ilyen egyének.
Mindenesetre ha mindenki idióta, csak te vagy helikopter, akkor lehet el kellene gondolkozni azon, hogy kivel is van probléma. A szüleid ölik egymást, mert nyilván nem ilyen gyerekre vágytak és tehetetlenségükben csak erre futja. Te nem akarsz dolgozni, nem akarod elfogadni a társadalom működését, nem akarod elfogadni, hogy problémák vannak a fejedben, nem akarsz szakemberhez fordulni, nem akarod elfogadni a világ működését, nem akarsz beállni a sorba, nem akarod elfogadni a szüleid lelkiállapotát, holott úgy tűnik elég jól tartanak, nincsenek emberi kapcsolataid, nincs semmid. Nem akarsz te semmit, csak lebegni az éterben. Abban tökéletesen igazad van, hogy ennek az ég világon semmi értelme. Nem te kérted az életedet, affelől viszont dönthetsz, hogy kihozol belőle valami jót, vagy ledobod a bőrkabátot. Látszólag meghoztad a döntést. Ha ennyire tökös vagy, akkor legyél már ahhoz is, hogy nem kínzod a szüleidet még évekig sem lelkileg, sem anyagilag bakker. Mindenről olyan komoly elképzeléseid vannak, mintha te sz*rtad volna a spanyol viaszt minimum, de egy csomót nem tudsz és mersz megkötni úgy, hogy ne legyen holnap.
Amíg ez így van, addig te tulajdonképpen nem vagy más, mint egy életunt, figyelemre vágyó ksifiú a gyerekszobájában, aki segítségért kiált. Csak ha kapna, azt nem tudja elfogadni, mert okosabb mindenkinél... Ördögi kör. Aki csak fele ennyire rosszul érzi magát a világban, az már régen meglépte, amit meg akart, csendben, nem nyekergett itt hónapokon keresztül.
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!