Luxuskörülmények közt élő, elkényeztetett örökbefogadott 13 éves gyermek kijelenti, hogy őt az nem viselné meg, ha az őt nevelő apuka meghalna, mert ő nem kötődik úgy az apukájához, mert mindig sokat dolgozott, ezt hogy lehet okosan lereagálni?

Nekem 3 évesen hat meg apukám, 4 éves voltam, amikor összejött anyám nevelőapámmal.

32 vagyok, gyakorlatilag mellette nőttem fel ( a mai napig együtt vannak)

Hiába volt meg mindenem, mert nevelőapám is dolgozott látástól mikulásig, anya volt otthon velünk. Én mondjuk nem voltam sosem elkényeztetett, de szarul sem éltem.

Soha az életben nem kötődtem hozzá. Soha nem tekintettem/ hívtam apámnak.

Ha meghalna, lehet 1 könnycseppem sem gördülne le.

Szóval szerintem itt nem a gyereket kell hibáztatni. El kell fogadni és ennyi.

Tehát az apa nem igazán volt jelen a gyerek életében. Innentől kezdve sajnos nincs ezen mit csodálkozni. Pláne, hogy az anyját, aki viszont állandóan mellette volt és csak rá koncentrált egész életében, elvesztette.

Egy gyerek nem értékeli, hogy "kitette a lelkét", meg beleszakadt a munkába, mert nem érti, nem tudja, hogy ez mit jelent. Az apja pénzel akarta megvenni a szeretetét, pontosan azt is kapja. A gyerek addig szereti, amíg lapátolja a pénzt.

Ezen még lehet javítani, de nem lesz könnyű. Családterápiára lenne sürgősen szükség.

Tehát a szülők 13 éves koráig elkényeztették a gyereküket és most apuka csodálkozik?

Én nem csodálkozom.

Annyit jegyeznék még meg, hogy itt teljesen lényegtelen, hogy örökbe fogadott vagy vér szerinti gyerekről van szó. A lényeg az, hogy félrenevelték, és most csodálkoznak, hogy félre van nevelve a gyerek.

Tudod, kérdező, annál központi téma az örökölhető vagyon, aki olyan családban nőtt fel, ahol a pénz az isten.

1. Nem szabad komolyan venni.

2. Világosítsd fel a gyermeket az öröklésről (végrendelet, méltatlanság).