Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Hogyan mondjam el szüleimnek...

Hogyan mondjam el szüleimnek hogy nem fogom tudni befejezni egyetemet?

Figyelt kérdés

Jelenleg elsőéves vagyok egyetemen, rengeteg időt beleölök a tanulásba, de már egyértelműen látom hogy teljesen feleslegesen.


Napi szinten tanulok 5-8 órát, attól függően hogy mennyi energiám van és mégis valószínű hogy már az első félévben 2 tárgyból bukni fogok. Eleve nem szerettem volna egyetemre menni mert féltem hogy nem fogom tudni befejezni, de a szüleim rám erőszakolták hogy már pedig nekem muszáj egyetemre mennem, ezért ha már eljöttem egyetemre akkor úgy voltam vele hogy mindent megteszek hogy sikerüljön, és most mégis itt állok első félév közepén úgy hogy mindjárt jönnek ZH-k és hiába tanulok mint a gép, semmi nem marad meg.


Szüleim is nagyon sok pénzt fektetnek bele tanulmányaimba, még az albérletemet is ők fizetik, és most nagyon rosszul érzem magam így hogy tudom hogy csak a pénzüket pazarolják rám mert nem tudok megfelelni az elvárásaiknak.


Amikor szakmát akartam tanulni, szüleim nem engedték mert úgy tervezték hogy diplomázni fogok, ezért most csak egy érettségim van, nem tudom mit tudnék csinálni, fogalmam sincs milyen szakmák érdekelnének, vagy mit tudnék dolgozni ha otthagynám most egyetemet, illetve azt sem tudom hogy mindezt hogy mondjam el szüleimnek, mivel tegnap is beszéltem anyámmal és hiába próbáltam mondani neki hogy már teljesen tönkre megyek ebben a hosszú mindennapos eredménytelen tanulásban, és úgy érzem hogy nem fog sikerülni nekem az egyetem, ő csak annyit mondott hogy ilyen az élet, mindig vannak nehézségek, de ő hisz benne hogy betudom fejezni egyetemet.

Egyszóval nem érti hogy min megyek keresztül, mert én 100%-ig biztos vagyok benne hogy már első félévben 2 tárgy nem lesz meg, hiába tanulok napi 5-8 órát, szó szerint semmit nem tudok abból a 2 tárgyból és a többi ami valamennyire még megmarad az is épphogy megüti az 50-60%-ot, gyakorlati órákon az ellenőrző kis teszteken...


Egy hét és zárthelyi dolgozatok, ott ha valamelyik tárgyból nem lesz meg 50% akkor az a tárgyam kuka és jövőre csinálhatom újra, illetve egyből csúszok is egy évet mert az a 2 tárgy amiből biztos hogy nem lesz meg 50% nekem az mindkettő olyan amire másik tárgyak épülnek.


Ha van valakinek valami ötlete hogy hogyan tudnám elmondani a szigorú szüleimnek hogy én ezt nem fogom tudni folytatni akkor sokat segítene mert jelenleg nagyon elkeseredett és kétségbeesett vagyok.


Illetve ha valakinek arra is lenne ötlete hogy mit tudnék csinálni miután otthagyom az egyetemet akkor annak is nagyon örülnék, akiket eddig kérdeztem, mindenki azt mondta hogy tanuljak valami szakmát ami érdekel, de őszintén, semmilyen szakmát nem ismerek mivel kiskorom óta tabu volt az a téma hogy én szakmát tanuljak.


Előre is köszönöm a válaszokat!


19F



okt. 8. 12:54
1 2 3 4
 21/34 A kérdező kommentje:

#20


Gazdálkodási és menedzsment szakon tanulok.

Főként olyan munkákban tudom elképzelni magam ahol nem egyedül dolgozok, tehát van társam, de konkrét munkát azért nem tudok mondani hogy miben tudnám elképzelni magam, mert tényleg nem ismerem hogy milyen szakmák, munkák vannak, csak a nagyon nyilvánvalókat, mint azt már fentebb is leírtam.


Voltam diákmunkán 2 éve, egy kis falusi boltban foglalkoztam árú feltöltéssel, illetve az nem tartozott a munkakörömhöz de mivel kevés dolgozó volt ezért engem is megbíztak pénztáros feladattal, ez a munka tetszett csak a fizetés volt kicsit kevés egy teljes munkaidős álláshoz képest.

okt. 8. 15:08
 22/34 anonim ***** válasza:
88%

Tehát tudsz emberekkel bánni, és csapatban dolgozni. Akkor a szakválasztásod elvileg nem is rossz. Nézz szét az egyetem oldalán, milyen felsőoktatási szakképzések vannak ott. Lehet, megtetszik valami. Akkor két év, és könnyebb a képzés.

Ez szerintem a szülőknek is könnyebben beadható. De ha nagyot váltanál, az se baj. Csak olyan legyen, amit szívesen csinálsz.

okt. 8. 15:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/34 anonim ***** válasza:
78%

Gazdálkodási és menedzsment szak menni fog. Nem könnyű, de egyáltalán nem lehetetlen, még akkor is ha most nehéznek tűnik. Bármi más egyetemi képzést választasz, az kb ilyen lesz.


Egyébként nem egy listából kell kikeresni a szakmákat, bár ilyen is van a neten. Minden szolgáltatást és terméket, amivel valaha találkoztál, valamilyen szakma művelője hozott létre, még akkor is ha a tömeggyártás korában vagyunk. Szóval nagyon sok szakmát kell hogy ismerj. Pl a konyhabútort asztalos csinálta, a hajadat fodrász, az iskolában tanárok tanítottak, a közlekedési lámpákat közlekedésmérnökök tervezték, ha betörtek a szomszédba, rendőrök jöttek nyomozni stb. Valami csak megtetszett azokból, amivel életedben valaha találkoztál, hogy na igen, ilyet csinálni jó lenne.

okt. 8. 16:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/34 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem rosszul tanulsz, nekem is kellett idő, mire rájöttem (bme gtk majd bme gpk), hogy nem a hivatalos 100 oldalas bonyolultan megfogalmazott jegyzetet kell magolgatni a legtöbb esetben, hanem az előző zh-kat kell nézegetni és van egy csomó kéz alatt terjedő anyag, amiből jó készülni.

Miután bemagoltam a zh kérdéseket és válaszokat, a jegyzet is sokkal érthetőbb lett. Szóval legyenek kapcsolataid, de sokszor, ha rákérdezel a messenger csoportotokban, akkor is lesz olyan kedves ember, aki berakja neked az anyagot.

Néha pedig van zh előkészítő óra, ahol a tanár elmondja h melyik témaköröket fogja kérdezni, de van, aki órán hangsúlyozza ki, h ő ezt megtanulná a helyünkben.

okt. 8. 16:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/34 anonim ***** válasza:
82%
2024-es szakmajegyzék: [link]
okt. 8. 16:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/34 anonim ***** válasza:
100%
Amúgy szerintem is a tanulási módszerrel van baj. Nem csinálsz magadnak vázlatokat? Azokkal tanulj, könnyebben magmarad a kevesebb. Nem kell mindent bemagolni.
okt. 8. 17:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/34 anonim ***** válasza:
79%
Ez anyád akarata és nem a tiéd. Nyugodtan hagyd ott ha nem tetszik, vagy nem megy, és csinálj szakmát, ha neked ez jobban fekszik. Ne halgass senkire, tedd azt, amit szeretnél, ne amit mások elvárnak tőled.
okt. 8. 17:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/34 A kérdező kommentje:

#27


Hát jó, csak ezt valahogy elő kéne adnom otthon is úgy hogy ne átkozzon el és tagadjon ki az egész családom, hanem fogadják el a döntésemet.


Vagy amikor azt mondom hogy "anya két tárgyból bukni fogok első félévben úgy hogy fél napokat tanulok, nem hiszem hogy betudom fejezni egyetemet" akkor ne az legyen a válasz hogy "fiam én hiszek benne hogy sikerülni fog, és megtudod csinálni, biztos hogy betudod fejezni egyetemet mert okos vagy".


Szóval igen, ez hogy ne halgassak senkire, csináljam amit én szeretnék kicsit nehéz úgy ha nem akarom elveszíteni a saját családomat.

okt. 8. 21:09
 29/34 anonim válasza:
100%
Szerintem ha találsz egy szakmát, kutakodsz utána szabadidődben, majd elmagyarázod szüleidnek hogy miért akarsz erre váltani, akkor úgy érzem megértenének. Gondolom még könyebb ha egyetem másik szakára mész.
okt. 8. 21:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/34 anonim ***** válasza:
100%

Szülőként írom. Ne az legyen a lényeg, hogy otthagyhasd, hanem, hogy tudd mit akarsz.

Azt elfogadom, hogy ide, vagy oda íratkozok be. Vagy ezt a képzést választom inkább.

Vagy elmegyek egy évet dolgozni.

Az viszont, hogy megijedtem, mert sok a tanulnivaló, számomra nem érv.

okt. 8. 21:56
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!