Mit tegyek, hogy ne legyek ekkora csalódás a szüleimnek?

Pszichológust keress fel. Hosszútávú pszichoterápia. Nincs rövid út. Ez nem egy excel táblázat, amit Mariska bemásol neked ide válaszba, hogy így kell élni.

Traumafeldolgozás kell.

4.

Milyen szakos vagy?

Bocsi elírtam

3. Milyen szakos vagy?

"Traumafeldolgozás kell" Én nem látok traumát.

Kérdező! El kell döntened, hogy magadnak akarsz-e megfelelni, vagy inkább a szüleidnek. Értem én, hogy nehéz helyzet, de kevésbé lenne nehéz, ha nem vezetted volna félre a szüleidet a fiú barátokkal.

"Annyira gyűlölöm magam, hogy semmiben sem tudok normális lenni." Ennek nincs értelme: normális vagy, csak megfelelési kényszered van a szüleid felé, ezért még hazudni is képes voltál. Ajánlom figyelmedbe a következőt:

[link]

Szerintem neked el kellene menned pszichológushoz, mert van egy alapvetően nagy - elsősorban belső - problémád, vagyis az hogy nem tudod magadat elfogadni. A leírtak nekem nagyon úgy tűnik, hogy ahhoz, hogy meg tudj felelni a szüleidnek, először magadnak kellene. Szerintem muszáj lenne magadat valamiféleképpen elégedett állapotba raknod, kiteljesedni és büszkének lenni egy valamire az életedben, mert jelenleg sem a karriered, sem a lakhatásod, az egzisztenciád, sem a szerelmi igényeid nincsenek kielégítve (hiszen nem tudod rendesen felvállalni az identitásod előttük). Szerintem abban kellene neked segítség, hhogy ebből az erőtlen állapotból ki tudj törni előszedj annyi erőt, hogy valamilyen módon önállósulj és tudd szervezni az életedet. Ha a pszichológia érdekel, akkor keress valami olyan képzést, ami hasonlóval foglalkozik, akár tanácsadó vagy egyéb dolgok is szoktak lenni, különféle tréningek. Ezekkel kicsit elkezdhetsz orientálódni olyan irányba, ami érdekel. Ha a lakhatásodat akarod megoldani, akkor keress valami alternatívát, szerintem ha sikerül egy kicsit megtakarítanod, akkor el tudsz költözni, akár lakótárssal szerintem. Ha pedig fel szeretnéd magad vállalni, akkor ezt titkolózással semmiképpen nem tudod megtenni. Ne fogadd el hogy szégyellnek téged semmiért sem, tanárként egyébként is a társadalom leghasznosabb funkcióját látod el.

A másokkal való összehasonlítást pedig szerintem engedd el. Nem minden a külsőség, nekem az ilyen hiperszuper mintaéletet élő ismerőseim a legszomorúbbak, ha közelről megfigyelem őket. (De komolyan, olyan durva sztorik vannak egy-kettő ilyen irigyelt csodapárocska körül, hogy néha el sem hiszem, hogy emberek így élnek, ilyen dolgokat elviselnek.) Ne engedj a társadalmi nyomásnak, hanem próbáld magadat boldoggá tenni, mert ez az egyetlen ami végül számít is majd. Kitartást!