Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Hogyan mondjam el szüleimnek...

Hogyan mondjam el szüleimnek hogy nem fogom tudni befejezni egyetemet?

Figyelt kérdés

Jelenleg elsőéves vagyok egyetemen, rengeteg időt beleölök a tanulásba, de már egyértelműen látom hogy teljesen feleslegesen.


Napi szinten tanulok 5-8 órát, attól függően hogy mennyi energiám van és mégis valószínű hogy már az első félévben 2 tárgyból bukni fogok. Eleve nem szerettem volna egyetemre menni mert féltem hogy nem fogom tudni befejezni, de a szüleim rám erőszakolták hogy már pedig nekem muszáj egyetemre mennem, ezért ha már eljöttem egyetemre akkor úgy voltam vele hogy mindent megteszek hogy sikerüljön, és most mégis itt állok első félév közepén úgy hogy mindjárt jönnek ZH-k és hiába tanulok mint a gép, semmi nem marad meg.


Szüleim is nagyon sok pénzt fektetnek bele tanulmányaimba, még az albérletemet is ők fizetik, és most nagyon rosszul érzem magam így hogy tudom hogy csak a pénzüket pazarolják rám mert nem tudok megfelelni az elvárásaiknak.


Amikor szakmát akartam tanulni, szüleim nem engedték mert úgy tervezték hogy diplomázni fogok, ezért most csak egy érettségim van, nem tudom mit tudnék csinálni, fogalmam sincs milyen szakmák érdekelnének, vagy mit tudnék dolgozni ha otthagynám most egyetemet, illetve azt sem tudom hogy mindezt hogy mondjam el szüleimnek, mivel tegnap is beszéltem anyámmal és hiába próbáltam mondani neki hogy már teljesen tönkre megyek ebben a hosszú mindennapos eredménytelen tanulásban, és úgy érzem hogy nem fog sikerülni nekem az egyetem, ő csak annyit mondott hogy ilyen az élet, mindig vannak nehézségek, de ő hisz benne hogy betudom fejezni egyetemet.

Egyszóval nem érti hogy min megyek keresztül, mert én 100%-ig biztos vagyok benne hogy már első félévben 2 tárgy nem lesz meg, hiába tanulok napi 5-8 órát, szó szerint semmit nem tudok abból a 2 tárgyból és a többi ami valamennyire még megmarad az is épphogy megüti az 50-60%-ot, gyakorlati órákon az ellenőrző kis teszteken...


Egy hét és zárthelyi dolgozatok, ott ha valamelyik tárgyból nem lesz meg 50% akkor az a tárgyam kuka és jövőre csinálhatom újra, illetve egyből csúszok is egy évet mert az a 2 tárgy amiből biztos hogy nem lesz meg 50% nekem az mindkettő olyan amire másik tárgyak épülnek.


Ha van valakinek valami ötlete hogy hogyan tudnám elmondani a szigorú szüleimnek hogy én ezt nem fogom tudni folytatni akkor sokat segítene mert jelenleg nagyon elkeseredett és kétségbeesett vagyok.


Illetve ha valakinek arra is lenne ötlete hogy mit tudnék csinálni miután otthagyom az egyetemet akkor annak is nagyon örülnék, akiket eddig kérdeztem, mindenki azt mondta hogy tanuljak valami szakmát ami érdekel, de őszintén, semmilyen szakmát nem ismerek mivel kiskorom óta tabu volt az a téma hogy én szakmát tanuljak.


Előre is köszönöm a válaszokat!


19F



okt. 8. 12:54
1 2 3 4
 11/34 anonim ***** válasza:
12%
Vótmá'
okt. 8. 14:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/34 anonim ***** válasza:
100%

Kérdező, lehet, hogy a tanulásod módszere nem jó (azaz lehetne jobb is). Jegyzetelés, szövegkiemelés, fölösleges dolgok lehasogatása, post-it cetlik a hűtőn, tükrön, mittudomén. Ismerek olyan embert, aki tanulás közben fel-alá masírozik a szobájában. Olyat is, aki - ha tele a hócipője -, elmegy egyet futni. Vagy letusol hideg vízzel. Aztán folytatja. Próbálj ki néhány más lehetőséget.

Egyelőre ne add fel.

Persze, ha mégsem megy, akkor muszáj tovább lépni.

okt. 8. 14:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/34 anonim ***** válasza:
100%
De Kérdező, nincs semmi hobbid? Valami tevékenység, ami szívesen csinálsz? Gondolj itt a legalapvetőbb dolgokra is, mint például a főzés, olvasás, valami sport. Ha ez megvan, lehet tovább gondolkodni, mit érdemes továbbvinni és hogyan. Törd a buksid, csak van valami, ami érdekel. Ha kell, rugaszkodj el a valóságtól, hiszen még iszonyú fiatal vagy, csak csinálj valamit, amit szeretsz, akkor a tanulás is menni fog, mert motivált leszel, hiszen érdekel a dolog, ez a lényeg.
okt. 8. 14:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/34 A kérdező kommentje:

#9

Köszi a tanácsot, lehet akkor ez a szakma opció lesz a megoldás.


És ha szakmát szeretnék választani, tudsz esetleg te vagy valaki valami oldalt ahol ilyen szakmákkal vagy OKJ-s képzésekkel tudnék ismerkedni? Ez is egy nagy problémám hogy azért nem tudom mi érdekelne mert nem ismerem a szakmákat, csak az ilyen nagyon egyértelműeket mint például a tűzoltó vagy a gázszerelő.


(Ezt csak így zárójelben mondom, általános iskolában anyám amikor mondtam neki konkrétan gyújtósnak használta azt a pályaválasztási könyvecskét amit kaptam)

okt. 8. 14:25
 15/34 anonim ***** válasza:
84%

Ilyen az egyetem. Én is napi szinten bőgök, hogy megfogok bukni, mégis átmegyek minden vizsgán. Van aki így, van aki úgy éli meg a dolgokat. Ha érdekelnek az egyetemen tanult dolgok, és mondjuk nem csinálsz egy orvosit úgy, hogy undorodsz a vértől, nem éri meg feladni. Meg lehet csinálni, nem kell tökéletesen teljesíteni. A diploma nem jön rosszul.

Viszont ha egyáltalán nem szeretnéd, akkor muszáj megmond, hogy te szóltál hamarabb is, te nem akarsz diplomás lenni. Elvégzel valami tanfolyamot és indulhat az élet. Nem áll meg az élet ne aggódj.

okt. 8. 14:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/34 A kérdező kommentje:

#13


Mindent feláldoztam a tanulás érdekében gimiben, amikor azt mondtam hogy nagyon megszenvedtem, akkor erre is értettem, feláldoztam a baráti kapcsolataimat, hobbijaimat, sportjaimat a tanulás érdekében hogy megfeleljek az elvárásoknak, minden időmet a tanulásra fordítottam, nagyon magányos gyerekkorom volt ennek hála, úgy is mondhatjuk hogy egy sötét szobában éltem a külvilágtól elzárva, ezért van az hogy nem tudok semmi olyan dolgot ami "érdekelne", de tippeket szívesen várok hogy hogyan tudnék megismerni ilyen szakmákat, vagy foglalkozásokat amiket ha ismernék lehet "érdekelnének".

okt. 8. 14:33
 17/34 anonim ***** válasza:
89%

Ahogy 7-es írta: az első félév, de inkább az első év mindenkinek nehéz.

Elmondom az mi módszerünket.


Páran összeálltunk és közösen tanultunk, dolgoztuk fel a témaköröket stb.

Egyikünk "sík hülye" volt a reál tárgyakhoz (BME). Mire "belevertük" az adott anyagot -inkább bemagolta, mint megértette-, addigra mi is megtanultuk.


Csak "habb a tortán": egy baleset miatt ki kellett hagyjak egy évet. A többiek el se mentek vizsgázni.

"Bevártak".

okt. 8. 14:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/34 Cuki manó 2 ***** válasza:
100%
Egy karrier tanácsadás segíthet. Egyébként ismered a brainwave alkalmazást? Felváltva küldi a zenét a jobb és a bal füledbe stimulalva így az agyat én ezzel tettem le egy hónap alatt az angol középfokú nyelvvizsgat
okt. 8. 14:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/34 anonim ***** válasza:
59%
Nem tudom nálatok hogy megy, ahová én jártam (nem Magyarországon), az előadások nyilvánosak. Bárki beülhet meghallgatni (ez persze nem vonatkozik a kiscsoportos órákra, szemináriumra, gyakorlatra, laborra). Nézz körül az óráid előtt/után/között nem tudnál-e beülni egy másik szak előadására, hátha találsz valami szimpatikusat. Illetve elvileg minden egyetemen vannak külsős előadások, esténként, vendég előadókkal, nézz körül, hátha lesz, aminek tetszik a címe, menj el ilyenekre.
okt. 8. 14:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/34 anonim ***** válasza:
89%

Mégis mi érdekel, és mit tanulsz az egyetemen? A semmire nem lehet tanácsot adni. Humán? Reál?

Milyen munkában tudod magad elképzelni? Diákmunkáztál valaha? Az milyen volt? Önkénteskedésben mit csináltál? Az bejött?

okt. 8. 14:51
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!