Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Hogyan osztanád el a gyermekei...

Hogyan osztanád el a gyermekeid között az örökségedet és miért pont úgy?

Figyelt kérdés
Feltéve, hogy van örökséged és több gyermeked.

aug. 22. 21:14
1 2 3 4 5 6 7
 21/66 anonim ***** válasza:
92%

Egészen elképedtem azon a "logikán", hogy az örökséget aszerint osztaná el valaki, melyik gyerekének van nagyobb szüksége rá.


Én biztosan nem büntetném a szorgalmasabb, céltudatosabb gyerekemet a kényelmesebbel szemben. Nyilván, ha valakinek önerőből lett lakása, az tett érte, aki pedig albérletben él, annak is oka van, de semmi esetre sem indok rá, hogy neki több örökség jár azért, mert szegény jobban rászorul.

Ugyanígy nem jelentene számomra előnyt az, hogy az egyik gyerekemnek több gyereke van, mint a másiknak, vagy esetleg gyermektelen, ekkor sem tennék különbséget, hiszen a felelős gyermekvállalás pont arról szól(na), hogy ne vállaljon gyereket az, aki nem tudja eltartani.


Néhány speciális eset talán kivétel. Ismerek pár családot, ahol az egyik gyerek sérült, rokkant, ott talán indokolt, hogy nem egyenlő arányban hagy az örökhagyó hátra vagyont, de még itt sem biztos, hogy igazságos.


Abban az esetben viszont, ha az egyik gyermek magára vállalja a szülő gondozását idős korában, akkor el tudom fogadni, hogy akár eltartási szerződéssel övé legyen a szülő vagyona, de ahol normális a kapcsolat, ezt meg lehet beszélni.


A kapcsolattartás teljes hiánya esetén viszont jogosnak tartom, ha a szülő mérlegel, ilyen esetekben el tudom fogadni, ha nem egyenlő arányú az elosztás.

aug. 23. 05:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/66 anonim ***** válasza:
58%

2-esnek annyit fűznék hozzá, hogy ha valamelyik nem törődik veled azt okkal teszi. Valószínűleg a nevelést elcs*szted, vagy tettél valamit ami miatt így döntött.

Normális szülő, normális körülmények között fele-fele arányban ossza el az örökséget.

aug. 23. 05:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/66 anonim ***** válasza:
16%
22es normális gyerek meg nem lép le úgy a szülő mellől hogy nem beszél vele többet. Kivéve extrém esetben mikor mondjuk a szülő megerőszakolta, majdnem agyonverte vagy éveken át éheztette miközben ő dőzsölt.
aug. 23. 06:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/66 anonim ***** válasza:
20%

"Minden sz*r szülő azt hiszi, a gyereke a hibás."


Ahogy minden sz*r gyerek a szüleit hibáztatja mindenért.

aug. 23. 06:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/66 anonim ***** válasza:
90%
23as, esetemben anyám útnak engedett fiatalon egy táska ruhámmal mert "véletlen gyerek" voltam és apámmal együtt mehettem, nővérem a szeme femefénye mert ő akart gyerek volt. Nővéremre iratta az egész házat. Vannak sz*r szülők.
aug. 23. 07:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/66 anonim ***** válasza:
74%
Szemefénye* elnézést elírtam. Egyébként egy másik pali miatt mentek szét apummal, mivel nem passzoltam külsőleg a többi családtagommal, feltételezhető hogy nem is apám az apám. Szóval igazából ő sem foglalkozott velem. Szóval mégegyszer, igen, vannak sz*r szülők..
aug. 23. 07:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/66 anonim ***** válasza:
74%

Lehet egyik se kapna semmit. Ha pl otthonba kell mennem, akkor arra lesz költve. Nem a legalja helyre fogok menni elfekvőbe. Lehet gondozásra szorulok majd, otthonba meg nem akarok/tudok menni. Akkor eltartásit fogok kötni valakivel. Ha ez nem az egyik gyerekem lesz, akkor egy olyan személy aki szakképzett ápoló és ellát engem.


Nem fogom megölni magam senki miatt. Én se örököltem semmit.


Ha a fenti helyzet nem áll fenn, akkor nem lenne végrendeletem és mindenki egyenlő arányban örökölne.

aug. 23. 08:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/66 anonim ***** válasza:
80%

#24 a sz@r gyereket is a szülő nevelte fel, és ritka az az ember aki nem a szülei példája szerint él.

És igen, a szar gyerek az valamiért szar kell legyen, normálisan ha a szülők igazságtalanok és szarok a gyerekeikkel egyebet ne várjanak el.

aug. 23. 08:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/66 anonim ***** válasza:
82%

Nem én fogom "elosztani". Majd a hagyatékin megteszik. Nincs okom végrendelkezni, amiben esetleg különbséget teszek a gyerekeim között.

Én is maximum akkor tennék különbséget, ha az egyik tartósan ápolásra szoruló súlyos beteg lenne. De akkor igyekeznék még életemben megbeszélni velük a lehetőségeket és a miérteket.

aug. 23. 09:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/66 anonim ***** válasza:
81%

Nekem nincsenek gyerekeim, ezért nem hinném, hogy kompetens választ tudnék adni, szóval nem foglalok állást.


Viszont egy faramuci szitut leírok nektek:


Anyai dédszüleimnek volt két gyereke, a nagyapám és az ő húga. Jóban voltak, szerették egymást.

Mindketten korán házasodtak. Úgy alakult, hogy a húga a férjével ott a lakott a dédezüleim nagy házában, és a nagypapa költözött onnan el a felesége szülői házába.

De pár utca volt csak köztük.


Mivel a húg férje elég lusta ember volt, a dédszüleimnek a kerti és szántóföldi munkába a papa járt segíteni. Aztán mivel a háború idejém a lusta embert elhurcolták( csak évek múlva térhetett haza szerencsével), a papám meg inkább segítette szüleit, és húgát, akinek közben megszületett első gyereke. Neki ez természetes volt, segít, amellett, hogy a felesége szüleinek is segített... Papámat csak később vitték el, és hamarabb tért haza a háborúból.

Papa felesége, a mama családja a szorgalmasak voltak, sokat dolgoztak és takarékoskodtak, így nem szenvedtek hiányt, gazdag családnak szàmítottak. Viszont minden hiàba, a mama elég gyenge szervezetű volt, nem született sokáig gyerekük.


Közben a papa és húga szülei idősödtek és végrendeletet írtak. Látva, hogy papa milyen szorgalmas, továbbá jó családba házasodott, nincs még gyereke sem, ezzel szemben a húg már két gyereket nevel, a lusta férje még nem teremt olyan jó anyagi hátteret, így egy kisebb szántót adtak a papámnak, a jobb földeket és a nagy hàzuk teljes egészét viszont a papa húgának adták....


Ez még úgy az akkor aktuális anyagi háttereket nézve valahol logikus volt. Viszont mégis, annak ellenére, hogy a papa mennyit dolgozott nekik, még a húga férje helyett is helytàllt, és e sok munka közben a saját feleségére oly jevés ideje jutott, gyakorlatilag kisemmizték. És bár vitát nem nyitott, beletörődött, de fàjt neki. Gyakorlatilag nem volt neki semmije. (A mezőgazdaságból éltek, nem volt munkahelye, bére, a föld és ház, amibe a papa munkája ment, az volt a vagyon, és ő szinte semmit sem kapott. Ha nincs mellette a mama és családja, hajléktalanak számított volna, és ez fájt neki.)


Fordult a kocka utàna, nagy nehezen megszületett anyám.

Ő és a két idősebb inokatestvére már nem a mezőgazdaságból éltek. Tanultak, és a szomszédos kisvárosban dolgoztak. Normálisan éltek, takarékoskodtak.

Anya négy gyereket szült. Az első kettő (ikerpár) meghaltak csecsemő korukban, nővéremnek egy olyan betegsége van, ami miatt nem tud csak kevesebb munkát vállalni, vagyok még én, de nem vagyok túl szerencsés a munkavállalás terén. Nem éhezünk, mert tudunk spórolni, beosztani, de hogy mondjam...


Anya egyik unokatestvére sosem akart gyereket. Nem is lett neki, azóta meg meghalt. Ugyan a sok örökséget nem tékozolta el, a testvéréé lett. Akinek viszont született egy igen lusta, bàr jóeszű lànya. Annak meg egy fia. Aki szintén lusta, és bár okos lenne, màr túl a 30-on, semmi munkája nem volt még.

Kissé tragikus módon meghalt a lusta anyja vagy tíz éve, és két éve a nagyszülei is, vagyis az a hàz meg a sok föld, ami még megvolt, és részben némi föld eladásából származó megtakarítás mind mind ezé a haszontalan fiúé lett.

Szomszédai nehezen tűrik már, mert újabban állítólag kábítószerezik!?! És az apja is elköltözött valami nőhöz, az sem tud rá hatni. Éli fel az örökséget. Azt, amiben az én nagypapám mennyi sok munkája benne van!


Szóval csak azt akartam szemléltetni, hogy ami ma logikus döntésnek tűnik, nem biztos, hogy az is. Vajon ha a végrendelkező dédszüleim ma élnének, akkor is mindent annak a link gyereknek juttatnànak?! Nem hinném.

Mi nem reklamàlhatunk màr senkinek. Csak még most is érezzük, hogy a papa mennyit, de mennyit gürcölt nekik, de ugyan minek?!

aug. 23. 09:21
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!