Szerintetek mit csináljak a párom gyerekével kapcsolatban vagy az egész helyzettel?
Kérlek ne iteljetek el nem könnyű igy se az egész.
4 éve vagyok együtt a párommal és 1,5 éve költöztünk össze.
Nem vagyunk mar mai csirkék, ő 53 éves, én 44 leszek.
A páromnak van egy felnőtt 27 eves lánya.
És itt kezdődik a történet. A paromnak született unokaja, 4 honapja. A lanyat meg 2 hete elhagyta a ferje.
Mivel nem volt hová mennie, beszélt a párommal hogy ide jönne egy darabig míg a készülő házukat el nem adjak. A párom ezt az én megkérdezesem nélkül hagyta neki.
Ad.1: Bosszant, hogy nem kerdezett meg.
Ad.2: tudja hogy nem rajongok a gyerekekért és így is.
De halljatok én ezt nem birom. Nem tudom elviselni a sirast, a vergodest. Eltűnt a saját szferam.
A lanyat se tudom már elviselni, folyamatosan panaszkodik, kotyvaszt a konyhaba, folyamatosan a gyereket ajnaroztatja a parom meg partner benne. Én még csak ulok és azon gondolkodom, hogy hova az istenben kerultem.
Nem tudom mit csináljak. Legszívesebben fognam a cuccom és lelepnek. De szeretem a parom, végre hosszú ido után talaltam valakit akivel egy hullámhosszon vagyunk és erre ez van. Megszakadna a szívem a szakítás miatt. De ezt így tovább nem tudom elviselni.
Nem kozos, parom hazaban elunk.
En sem tudok hova menni. Ahol eltem azt feladtam mikor osszekoltoztunk.
Pont ezaz hogy fizetne a lanyanak alberletet de nem akar a lanya alberletbe menni meg egyedul elni.
"....de nem akar a lanya alberletbe menni meg egyedul elni."
"Kérdeztem a parom. Hogy megis kb ez meddig lesz igy. Nem tudja, amig a lanya meg a ferje el nem adjak a felkesz hazat és nagyobb penzhez nem jut. Egyedul alberletbe nem akar menni a lanya."
Magyarán az életben nem fog elköltözni, max ha talal egy új fickót.
A parom se azon van hogy gyozkodje hogy menjen. Hanem meg mondja is neki hogy nem baj kislanyom ez az otthonod ha keszen allsz elmentek.
Igen mar erre gondoltam hogy van annyi felretett penzem hogy elmegyek en. Mert ezt nem fogom bírni így.
Akkor, ha nem tudsz hova menni, tűrjél. Lehet, hogy a gyereke sem
bírja elviselni a fancsali képed.
De mivel a párod házában laktok mindketten, annyit tudtok csinálni, hogy tűrtök vagy költöztök, aztán megéltek, ahogy tudtok.
Nincs más opció.
Ezert nem tudom hogy mit is csinaljak. Nem akarom elhagyni a parom, de ezt se birom sokaig igy.
Ma is ahogy hazaertem koszosan izzadtan nem tudtam furdeni menni mert a lanya bent aztatja magat a kadban. Aprisagok de megis megkeseritik az eletem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!