Szakad az eső, elviszed a gyereket autóval?
Akkor remélem, ti, akik nem vinnétek el a gyereket, sosem szálltok autóba, sem esőben, se 40 fokban, sem nagybevásárlásnál igaz? hiszen mennyi élménytől fosztanátok meg magatokat?
Vagy csak a saját gyereketek szeretitek szivatni?
Remélem az ilyen "szülők" később nem várnak semmilyen segítséget a gyerektől.
Az én apám is ilyen volt, 13 voltam a nagy hóvihar idején, megkértem vigyen el, mondta ő nem tervezte beindítani a kocsit. Mivel nem járt busz abban az időben, így másdél órát gyalogoltam az iskoláig, utána tüdőgyulladást is kaptam, 3 hétig kellett otthon maradnaom.
20 voltam, mikor apám eltörte a lábát, és mivel esett az eső, mondta vigyem már be dolgozni. megmutattam neki, hol az utca végén a buszmegálló, ha buszra száll nem lesz vizes a gipsze, addig meg húzzon rá zacskót, nem terveztem aznap beindítani a kocsit. Még ő volt felháborodva.
Mielőtt azzal jönnétek, nem, nem az ő házában laktam, hanem mindannyian a nagyszüleimében, és akkor már dolgoztam nem ő tartott el.
"miért akarnám hogy ő is szenvedjen?"
Ez csak egy lehetséges motiváció a sok közül. Legtöbb szülő nem így gondolkodik.
"a nagy hóvihar idején, megkértem vigyen el, mondta ő nem tervezte beindítani a kocsit"
Nagy hóviharok idején az egész országban az a feladat, hogy lehetőleg ne üljön autóba senki.
Nem ez volt a te bajod apáddal...
Hóvihar esetén én sem ülök autóba, hanem írok a gyereknek igazolást. Kinek hiányzik, hogy árokba csússzon.
Mint írtam feljebb, elvittem a gyereket 😃 Mivel szabin voltam tegnap. Tehát minden más napon van alkalma szétázni, amikor dolgozom. Nem várta el, hogy ma is vigyem, jó idő van.
A délutáni válaszadók mit szívtak? 🙄 Mindenki agresszív.
Én már csak azt nem értem, hogy ha ez a bizonyos vízszintesen eső felhőszakadás van, akkor ki hogyan oldja meg, hogy a házból való kilépéstől a kocsiba ülésig és kiszálláskor a parkolótól vagy úttól az iskola kapuján történő belépésig szárazon tartsa a család kis kincsét (és közben azért önmagát is, hiszen a kocsi pont ilyen kényelmekért van ugye)???
Komolyan kérdezem.
Én vidéki vagyok, itt a többség a ház előtt parkol, odáig még senkinek nincs tető vagy hasonló kiépítve. Aki még az udvaràn parkol, annak ki-be kell szállnia kaput nyitni-zárni, mert távirányítós kapuja igen keveseknek van. Városi kollégáktól is mindig azt hallom, hogy nem tud mindenki a bejáratuk előtt parkolni, sokaknak 100-200 métert is sétálgatniuk kell ebben a modern világban.
Kiszállásnál? A mi településünk összes iskolája és óvodája előtt közvetlen tilos megállni, de még utána is mindenütt kapu van, aztán udvar, és csak hátrébb maga az épület, ahová be kell érni, hogy ne ázzunk. Városokban kevésbé vannak talán udvaros előzetek, de ott meg a forgalom akadályoz jó eséllyel.
Szóval, kérdés a fuvarozókhoz:
Ki hogyan oldja meg, hogy a gyermek a felhőszakadás közepette ne fizessen üljön be a suliba/oviba?
BOCSÁNAT, Átírt a kütyü... JAV:
Szóval ELŐKERTEK..
Még ne VIZESEN...
Van amutóm, de nekem még nincs jogsim. A gyerek apja használja, azzal jár dolgozni, ha olyan műszakban van, hogy csak ő megy a városból. Ha itthon van, sokszor felajánlotta már a gyereknek, hogy elviszi, én meg maradjak itthon a kicsivel. Sokszor ellenkezik a gyerek, hogy nem akar kocsival menni, apa maradjon itthon a tesóval én menjek vele.
Habár, biztos másabb lesz, ha nagyobbak lesznek
Ha nincs pénzed meg autód ok.
Ha van, de direkt szpatod a gyereket, mert megteheted, hadd ázzon szrrá, mert micsoda élmény az neki (?!) az egy másik kategória.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!