Titeket hogyan és mivel vertek a szüleitek? Hogyan sikerült ezt kiheverni és maradt e azota valami lelki dolog vissza belőle?

#52 Ez iszonyatos és kegyetlen. Ezzel a lelki terrorral lehet igazán megnyomorítani egy gyereket. Mert mit üzen ez neked? Azt, hogy hibáztál, ezért kivet téged magából a világ és még helyrehozni sem tudod, mert már nem vagy a közösség tagja, senki nem kíváncsi rád, senkit nem érdekelsz.

A tudatalattidnak ez azt üzeni, hogy kivetett magából a falka és meg fogsz halni, mert nem tudsz túlélni egyedül, a falka nélkül.

Ez egy felnőttnek is traumatizáló, aki a mai világban azért már túl tud élni egyedül, számkivetetten. De egy gyereknek mekkora pokol már ez?!

Kézzel főleg, nem cicóztak segédeszközzel. Néha azért mondjuk valami kemény tárgy is befigyelt, de csak "okosan" csinálták, ott vertek, ahol nem látszik, vagyis a fejemen, mert aztán magyarázkodni nem akartak volna, ha tesiórán meglátja valaki miért vagyok kék-zöld. :/

Igen, maradtak lelki sebeim, az segített a legjobban, hogy elköltöztem tőlük, és távolságot tartok. Kilátásba került egy lehetőség, hogy még messzebb kerüljek tőlük, remélem mihamarább megvalósul.

Ha már választani "kell", szerintem is szeretetteljesebb a hirtelen haragból való egy pofon mint a rideg napokig való hallgatás.

De nagyon ellene vagyok a fizikai fenyítésnek még így is.

53-as.

Nem pontoztalak le, de akkor mégis mit lehet csinálni? Mi az amit lehet még és nem számít "gyerekkínzásnak"?

#58 Hogy mit lehet csinálni a gyerek teljes ignorálásán és semmibe vételén kívül?

Például leülni vele és elmagyarázni neki, hogy mit, miért nem szabad csinálni. Hogy milyen tettének mi lesz a következménye és hogy az miért lesz jó vagy rossz. Hogy azzal kinek fog ártani vagy épp kivel fog jót tenni vele. És el lehet neki mondani, hogy természetesen abba az irányba megyünk, hogy ne ártsunk, és ha lehet, akkor inkább tegyük jobbá ezt a világot.

Ezt egyébként tényleg felnőtt embereknek el kell magyaráznom, mert magatoktól ez nem jut eszetekbe? Nincs a kezetekben más eszköz a lelki/fizikai terroron kívül és ennek ellenére képesek vagytok szaporodni?!

Egy verés nagyon megmaradt (és nem, nem lettem jobb ember tőle).

Stresszes időszak volt, bahjtók jártak hozzán, állandó veszekedések otthon a pénz miatt, hideg vízben fürdés, stb., és az ötéves énem úgy kezelte ezt, hogy elkezdtem rágni a körmöm, az ajkaim, kitépkedtem a szempilláim meg a hajam. Anyám - szerintem nagyon helyesen - elvitt a családsegítőbe, ahol elirányítottak pszichológushoz, aki kérte, hogy rajzoljam le a családom. Lerajzoltam, és még a kutya is rajta volt, de apám nem, mert akkoriban tényleg alig láttam. Rosszul esett neki, amit meg is értek, de erre úgy reagált, hogy a következő alkalommal, mikor meglátta, hogy kihúzom egy szál szempillám, kicibált a teraszra, és ott fenekelt el mindenki előtt. Igazából nem ütött nagyot, nem fizikailag fájt, hanem maga a megaláztatás, hogy ezt mindenki látta, aki elsétált akkor az utcában.

Emiatt mai napig mérges vagyok, meg azért is, mert ezután kivettek a pszichológustól, aztán felnőttként most otthagyhatok egy vagyont azért, ami gyerekként még ingyen lett volna.

Olyan is volt, hogy szóban szidtak, és olyan dolgokat vágtak a fejemhez, hogy sírva könyörögtem, hogy inkább verjenek el, az kevesebb ideig fáj, a szavakra meg örökre emlékezni fogok (és tényleg így van).

Egyébént bármivel elpicsáztak, ha épp idegesek voltak (általában nem azért lettem elverve, mert rosszat csináltam, következetesség nem volt, csak indulat), nagyon nem érdekelt egyik sem. Annyira sosem vertek meg, hogy nyoma maradjon, és olyan szempontból felnőttként jól jön, hogy rám már emelt kezet utcán idegen férfi, aki ki akart rabolni, és végül attól hátrált meg, hogy látta, hogy nem félek tőle... Mert miért is félnék, megszoktam, hogy ütnek, a szüleim ütöttek, az osztálytársaimmal verekedtünk alsóban, miért is esnék kétségbe attól, hogy felnőttként is megesik?