A gyerekem leéget ezekkel a szövegeléseivel, mit tehetnék?

Ha van eszed kérdező, szerintem lépj innen! Vagy maradj a 14-es tanácsomnál.

Az még viszonylag humánus a többiekéhez képest.

Bizony, 1#, pszichológus kell neki.

Ahogy látni, brutálisan szenved. Az a ciki, hogy anyának mered nevezni magad, miközben a gyermeked már üvölt a fájdalomtól, te meg azt mondod, hogy ez ciki. Keress neki egy minőségi pszichológust, mert hatalmas segítségre van szüksége, amit jelenleg senkitől sem kap meg, és egyedül nem is tudja kezelni, így a probléma csak növekszik. Te hiába tudod, hogy majd lesz, ő nem ezt éli meg, és ha ezt élné sem számít a jelenjében. E utolsó mondatomat egy pszichológus pár hónap alatt nagyon szépen megérteti vele, és segít neki kezelni a szenvedést, amit teremt magának, és segít neki, hogy ne teremtse, egészségesen lássa az életét, nem úgy, hogy ő egy semmi, aki még arra se jó, hogy szaros zsebkendő legyen.

Drága 49, hát sok minden vagyok, de agresszív az nem. Arról beszélsz, hogy a szóban forgó lány 19, igen annyi és hány éves szintjén van megrekedve? Úgy viselkedik, mint egy alsós általános iskolás? A konfliktuskezelése, problémamegoldása és a stressztűrőképessége ott van valahol a béka feneke alatt, akár egy 5-10 évesnél. Egy 12-14 éves, relatív értelmes fiatal már saját magától is tudja, ha rászállnak, zaklatják és ő támad, azzal csak olajat önt a tűzre. Úgy reagál mindenre, mint egy állat és az a magyarázat, hogy akkor talán lekopnak róla a hülyék. Az apuka meg rajtam egy teljesen idegen emberen kéri számon, hogy nem koptatja le róla ezeket az embereket.

Szeretném tőled megkérdezni például, hogy mivel tartozom még azután a sok órányi kombinálás, probléma gyökerének feltárása/ keresése és fáradozás után, hogy az apuka rajtam meri számonkérni az ő saját tehetetlenségét, kudarcát és felelőtlenségét. Egyetlen mondatot idézek neked. "Próbálja lekoptatni a kellemetlenkedőket, ha már ti nem teszitek".

Erre tudod mit mondok? Én egy teljesen önálló felnőtt férfi vagyok. Ha éhes vagyok kinyitom a saját házam saját hűtőjét. Ha valamit vennem kell, akkor a saját bankkártyámat fogom meg, nem megyek sehová, hogy "anya/ apa", mint az itt nekem pattogó önérzetes kis gyerekek. Én az átlag embernek semmivel sem tartozom, mégis próbálok úgy élni, hogy ne belerúgjak a segítségre szoruló kisemberbe, hanem felemeljem. A nagy átlaggal szemben tisztában vagyok azzal, hogy lehet most épp fáj az igazság, de csak abból tud építkezni. Azzal nem segítünk valakin, hogy az arcába hazudunk, mert a segítségre szorulónak éppen hazugságra van szüksége. Ha nekem el kell számolnom, akkor bármikor tükörbe nézek. Soha nem tartoztam anyagilag senkinek, nem ártottam senkinek, ha a szűk környezetemben bárki bajban volt, akkor kockáztattam. Ha a fiatalságnak, hozzám képest fiatalságnak gondja volt, autóba ültem és mentem. Ha unokaöcsém van bajban megyek, ha unokahúgomnak van bánata, akkor megint csak repülök hozzá. Legutóbb azt kérdezte tőlem, hogy mire számítson az elsőnél. Ő nem az a fajta, aki 13 évesen már több férfit látott, mint kilincset és nem, nem én húztam ki belőle a kérdéseit, hanem ő kérdezett. Akkor magyaráztam el neki, hogy az egész rajta múlik, az ő döntése, de olyan sráccal tegye, aki vele is törődik és nem csak az a lényeg, hogy gyorsan beleverje. Eltudtam neki mondani azt, amit manapság a legtöbb szülő képtelen, hogy a szex persze jó dolog, jó dolog akár szerelemből, akár feszültséglevezetésképpen csinálni, de meg kell adni a módját, nem mindenáron kell csinálni. Ha szüksége van rá és nincs más mód, akkor rendelünk segédeszközt, ne alázza meg saját magát valami jött-ment trógerrel, mert utána esetleg bánni fogja. Elmagyaráztam, mert kérdezte, hogy azt a bizonyos orgazmust mennyire nehéz/könnyű elérni. Egyáltalán honnan fogja tudni, hogy elérte és akkor közöltem vele, hogy ne a hüvelyivel foglalkozzon, hanem a két szeméremajak találkozásánál találhatóval -nem írom le a szerv nevét-. Ha arra nem képes a srác, hogy úgy eljuttassa a csúcsra, akkor nyugodtan közölje vele, hogy arra van az ajtó. Velem érdekes módon tudnak kommunikálni, tőlem mernek kérdezni és nem ciki felhívniuk telefonon, hogy ráérek-e, érte mennék-e, beszélgetnék-e erről vagy arról, amiről esetleg a saját bátyámmal nem mernek, mert előtte ciki lenne. Tudják és mondtam nekik, hogy nem ciki a testvéremmel (apjukkal) erről beszélni. Én tudom és mindenki tudja, hogy egy gyakran vagy naponta látott személlyel nehéz erről beszélni, mert ma ezt gondolja a srác vagy a kislány, de holnap már azt, hogy jaj de ciki dolgot kérdeztem apámtól és másnap ugyanúgy a szemébe kell nézni. Miért van az, hogy családtagok élnek egymás mellett és nem együtt manapság? Mert nem nőttek fel a feladathoz, na ezért lehet az, hogy az itt jelenlevő apa semmit sem tudott kultúrált és diszkrét keretek között elmondani a lánynak, de ezzel még nincs baj, mert nem vagyunk egyformák, azzal már van, hogy most és ennyi idő elteltével sem ismeri fel, hogy ő hibázott és rajtam, aki semmivel sem tartozik, rajtam kéri számon, hogy én a lánya zaklatóit miért nem zavartam el. Bennem akar bűntudatot kelteni, hogy én miért nem cselekedtem. Nem én vagyok az apja, nem nekem kell a pajzsnak lennem, nem nekem kell a fájdalmát csillapítanom, nem vagyok én senki sem. Ennyire éretlen emberről beszélünk.

A saját bátyám megbízik bennem, soha egyetlen egyszer sem merült fel kétely, vagy harag, hogy miért engem hívnak ilyen kényes esetekben. Soha senki felé nem fordultam hátsó szándékkal. Ha a mikrokörnyezetemben egy nőnek gondja volt, nem használtam ki az adott pillanatot. Ilyen esetben, mikor egy fiatal nőnek bánata van, hány férfi foglalkozna magával a problémával és hány kapna az alkalmon, hogy az érzelmileg éppen instabil nőt, aki egyébként még ki is kezdene velük, hát ágyba vigyék és kihasználják? Ha a barátaimnak gondja volt a nőjükkel, nem éltem vissza a helyzetemmel... Nekem bőven elég a saját környezetemet ápolni, éppen elég energiát fektetek bele és szabadjon megkérnem, hogy idegenek ne engem vonjanak a saját döntéseik, a saját hibáik és azok következményiért számon, mint itt pl. a kérdező. Azért gondolkodjon el saját magán és ez nem szálka keresés, ez nem bántás, ez a vegytiszta igazság, amivel én megtisztelem őt. Megtisztelem azzal, hogy a ma emberével ellentétben én őszintén és egyenesen kommunikálok vele, mert ebből építkezhet, ebből tanulhat, később lehetősége lesz ilyen és ehhez hasonló helyzetekben jó döntést hozni, míg a ma embere felszínes, hazug, számító és a más kárának örül.

Ha az átlag ember megkérdezi tőled, hogy "hogy vagy"? Akkor nem azért kérdezi, mert segíteni akar és érdekli mi van veled. Hanem arra vár, hogy azt mondod ez vagy az nem sikerült, ez vagy az fáj, hogy megnyugodjon a kicsi lelke és azt mondhassa magának, de jó, hát van egy nálam is nyomorultabb helyzetben levő ember, hurrá. Így kéne? Az igazság helyett így kellene kezelni az embert? Ha azt kérdezi egy számomra fontos ember, hogy szép lett-e a haja, miközben szerintem ocsmány, akkor mondjam azt, hogy szép? Hazudjak neki, hogy tovább élhessen a saját kis illúziójában ahelyett, hogy megmondanám szerintem a fodrász elszarta? Lehet bárkit áltatni, el lehet fedni az igazságot, csak abból semmi jó nem következik. Az is lehet, hogy az igazság és a tények kimondása az adott pillanatban fájdalmat okoz, de máskor is bátran fordulhatunk hozzá, mert megmondja a szemünkbe, ha hibázunk és elszartunk valamit. Ha valaki éretlen és ezt sem látja be, nem értékeli a kíméletlen őszinteség és igazság, mert hazugságban akar élni, annak az embernek nem rám van szüksége, nem velem akar kommunikálni. Az az ember éppen azért tart ott, mert a környezete már annyit hazudott és annyit áltatta, hogy a rossz döntések sokaságának következménye felgyülemlett, amivel nem tud már mit kezdeni. Ezért van itt a kérdező, mert a környezte nem volt hozzá őszinte, szart bele az egészbe, mind felszínes volt. Nekem is ezt kellene tenni, abból tud építkezni, erre lehet alapozni?

Én elvárom a környezetemből, hogy velem szemben is legyen kíméletlenül őszinte. Ha egy nőnek a 20-as méret kevés, vagy rossz vagyok az ágyban, akkor ne áltasson és éljen velem éveket, hanem mondja meg. Hány nő van itt ezen az oldalon és kérdezi, hogy mit csináljon, mert a barátja nem őt kívánja, hanem pornóra veri. Tudod miért vannak itt? Mert képtelenek voltak őszintén a barátjukhoz fordulni, mert képtelenek voltak egymással kommunikálni a hónapok és évek során. Mert egymás mellett éltek és nem együtt, mert hazudtak saját maguknak és a párjuknak is, minek később már az a következménye, hogy annyi hazugságot kellene tisztázni, amit ők nem bírnak. Inkább élnek az emberek illúzióban, gyártanak maguknak egy hazug alternatív valóságot, mintsem szembesüljenek az igazsággal. Én nem az az ember vagyok és ezt megkövetelem a környezetemtől is. Nekem azzal nincs bajom, ha valaki illúzióban él, hazudik saját magának, nem képes döntést hozni és nem képes annak következményével szembenézni, csak annak az embernek nem rám van szüksége. Az menjen nyugodtan vissza a saját világába és környezetébe és szenvedjen tovább a hazugságok sokaságától és ne rajtam kérje számon a saját hibáit, ne engem vonjon felelősségre.

Akkor vagyok nyugodt és boldog, ha nem csörög a telefonom és nem érdekel, hogy unokaöcsém, vagy unokahúgom egy hónapja pl. nem hívott fel, mert tudom, hogy akkor minden a legnagyobb rendben. Akkor aggódom, ha felhívnak, mert akkor kicsúszott az irányítás a kezük közül és olyan helyzetben vannak, amivel még nem találkoztak vagy már akkora a baj, hogy azt ők nem tudják kezelni. Ha engem felhív kishúgom, hogy érte mennék-e az éjszaka, mert a barátja megbántotta, akkor felöltözöm és érte megyek, ha még erőszakoskodik vele, akkor vagy elkotródik kishúgom közeléből, vagy eltöröm a kezeit, ez lenne az erőszak? Erre mondanád azt, hogy erőszakos vagyok? Ha nem akarja, hogy bátyám tudjon róla, akkor van két üres szoba a házban és nálam fog aludni és nem érdekel, hogy az éjszaka közepén megjáróm oda-vissza pestet és levezetek 180-190 km-t, holott én senki sem vagyok, csak egy szimplán a keresztapja. Az sem érdekel, ha éppen orgazmus előtt járok én vagy a barátnőm, mert azt tudjuk pótolni. Mit tett meg a kérdező a saját lányáért, hogy 12-13-tól 19 éves koráig segítsen neki és megoldják a problémát? Mondjam azt ismét kíméletlenül, hogy semmit és mondjam ezt annak tudatában, hogy rajtam kéri számon, hogy nem zavartam el a zaklatókat? Hazudjak és mondjam azt, hogy nem az ő hibája? Ha nem az övé, akkor kié? Ki a férfia családban, kinek van tapasztalata ilyen téren, kinek kellett volna a kislány pajzsának lenni, ha nem neki? Kinek kellett volna a kislány fájdalmát csillapítani, könnyeit felfogni és bánatát oszlatni nekem? Nekem, aki soha nem látta, soha nem beszélt vele? Nekem nincs dolgom? Nincs életem és megannyi probléma, amit meg kell oldani? Mi vagyok én isten?. Ha én melóban látom, hogy akárcsak a legkisebb takarító is szét van csúszva, akkor időt szakítok rá és félrehívom, ha nagy a bánata elküldöm szabira, vagy menjen nyugodtan korábban haza. Kinek cipeljem még a keresztjét és kinek küzdjem le még a démonait? Egyáltalán hogyan történhet meg az, hogy engem idegenek számonkérhetnek azért, amit saját maguknak köszönhetnek? Hogyan történhet meg az, hogy emberek abban a hitben élnek, hogy a körülöttük levő társadalom azért van, hogy őket kiszolgálják, mert esetünkben ez van és nagyon sok ember ebben a tévhitben ringatja magát. Nem, nem azért vagyok a világon, hogy teljesen idegen emberek elszámoltassanak a saját hibáikért és őket kiszolgáljam, mert kíméletlen leszek, de nem vagyok nekik senki. Egy teljesen hétköznapi egyszerű ember vagyok, aki esetleg segíthet, ha látja a hajlandóságot a másikon. Esetleg és nem kötelességem és a saját szememben meglátom a szálkát, különben nem tudnám kezelni a környezetem problémáit. Ha nem látnám meg a szálkát, ahogy te azt mondod, akkor pont ugyanezekkel a nem hétköznapi elburjánozott problémákkal küzdenék, mint az ezen oldalon kérdezősködők.

Ezt kár is tovább húzni. A poszt alatt levők többsége látja és tudatta a kérdezővel a megoldást. Azt pedig most úgy hívják, hogy szakember és lehet rám köpködni, de mosom kezeimet, mert nem tartozom senkinek semmivel pláne úgy, hogy itt megy a köpködés és vádaskodás.

Azt írod, hogy nektek nem gond, és a rokonságnak sem, hogy nincs senkije. Mégis mindig felmerül a téma...

Nincs semmi gond a lányoddal, csak az ilyen drasztikus válaszokkal akarja leállítani a kérdezösködést. Nagyon helyesen.