Kegyetlen vagyok a kislányaimmal? 36N
Tegnap ebédet készítettem, előkészültem, kipakoltam a tányérokat-evőeszközöket-stb az asztalra egy kupacban, és megkértem a lányaimat (14, 16), hogy legyenek szívesen megteríteni. Tehát annyi lett volna a dolguk, hogy szétválogatják a dolgokat, amíg én a másodikkal foglalkoztam.
Szóltak, hogy mindjárt, mert valamit néztek a neten, mire kértem őket, hogy állítsák le addig, és terítsenek már meg tényleg. Még mindig nem jöttek, közben végeztem a másodikkal is, tehát már csak a terítés lett volna. A férjem kint volt a garázsban. Megint szóltam, be is mentem hozzájuk. Youtube-n néztek videót. Megint azt mondták, hogy mindjárt, egy perc.
Nagyon felbosszantottam magam. Alapból rendes lányok, tanulnak, nem pofátlanok, nincs éjjeli kimaradás meg ilyesmi, de a házimunkába való beszállásuk tragikus. Én pedig utálom ezt, senki cselédje nem vagyok, se másé, se a férjemé, se a gyereké. Ha négyen lakunk itt, koszolunk, eszünk, akkor mind a négyen kivesszük a részünket. Kicsi korukban se pakoltam el utánuk (három éves koruk után).
A még egy perc megszólalás után azt mondtam, hogy rendben van, ha ennyit nem tudnak megtenni, akkor nincs kérdés, kidobtam mindent (egyik kedvenc étele volt a lányoknak, miattuk csináltam egyébként), és rendeltem magamnak és a férjemnek ebédet. Mondtam a lányoknak, hogy akkor lehet felőlem rendelni is (de arra pénzt kértek, mondtam, hogy biztosan nem), vagy főzni maguknak. Azt nem, ők nem tudnak úgy, mint én. Rendben. Mi megebédeltünk a férjemmel, a lányok nem ettek, duzzogtak. Estig kitartott a dolog, aztán csináltak magunkat pirítóst valamivel. Még mindig sértődöttek, látom rajtuk.
Durva voltam? Anyukám szerint nem (hozzátéve, hogy valószínűleg ez a mentalitás tőle jött, mikor másfél éves voltam, összekentem valami bútort popsikrémmel, és anyám letakaríttatta velem, mert másnak ne csináljak plusz munkát - igaza volt :-) ), de egyik kollégám/barátnőm szerint viszont az. Szerintetek? Vagy mit lehetne csinálni ezzel a házimunka, besegítés kérdéssel? 36/N
Elgondolkodtató válaszok.
Kár, hogy alig akad köztük tanács, sőt, igazából az lányoknak igazat adók egyet se mondtak. Pedig kíváncsi lennék, mi ilyenkor a teendő.
Ami tisztán látszik, hogy ez jóval mélyebben gyökerező probléma.
Apa csak akkor jelenik meg a sztoriban, amikor már enni lehet a félig megterített asztalnál. Ő miért kapott kaját? Halál komolyan kérdezem.
Nagy arra is a gyanúm, hogy a kérdező teljesen kiégett. Ezer éve nem lazított, sőt, továbbmegyek, a család nélkül se töltött el egyetlen napot sem. Igen, így születnek az idegileg lestrapált anyák. :( Szomorú.
Olyan idióta hisztit nyomtál le, mint anyám, gratulálok. Remélem te legalább beismerted nekik, hogy elbsztad. Én a sokadik ilyen húzás után leléptem, letiltottam mindenütt.
Amit csináltál, az nem kegyetlen, hanem értelmetlen, pazarlás, hiszti.
Kérdező, ha azt akarod, hogy beszálljanak a házimunkába, akkor ne legyen az, hogy most azonnal, legyen rendszer. Megvan a feladat, legkésőbb előző nap szólj, végezze el időre. Ha meg mégis most azonnal kell, akkor várd meg, hogy befejezze, amit csinál. Ilyen egyszerű.
(A kutyáról meg: nem egészséges napi egynél többször etetni a nyáltermelést cseszitek el vele)
"rohadtul fura tud lenni a másik oldalról, ha egyszer csak derült égből valami hirtelen orbitális bűn, ami addig nem volt az"
Ezzel tökéletesen egyetértek. Engem sem hagytak sokmindent csinálni, mert "úgysem csinálom jól", aztán tizenéves koromban többször volt olyan eset, hogy hirtelen kifakadt valaki, hogy én milyen keveset segítek, ezt sem tudom, azt sem tudom, bezzeg más gyerekek blablabla... Én meg nem is értettem, hogy mi van, amikor azért nem csinálhattam kb semmit, mert "úgysem csinálnám jól", vagy ha csináltam, akkor gyakran leszólták.
Szerintem is rendszert vezessetek be, tisztázzátok, kinek mi a feladata, akár egy beosztást is kitehettek a falra, és ha nem csinálják meg a lányok a feladataikat, akkor ne hiszti legyen, hanem valami megvonás.
Nevetséges ez a sok becsmérlő komment, mintha itt mindenki a türelmes és mindig tökéletesen reagáló anya mintaképe lenne :D
A kérdező most kiborult, hát istenem, gondolom mindenki ki szokott, aki itt leosztotta, hogy nem való neki család, idegbeteg meg társai. Kíváncsi lennék, a ti anyagok hányszor borult már el, ja, gondolom még sosem és sosem kaptatok túl egy szitut, ami utólag nézve hülyeség volt :D
"mi lesz akkor ha majd a gyerekek tinik lesznek?"
Miért, 14 és 16 évesen még nem azok?...
"Nevetséges ez a sok becsmérlő komment, mintha itt mindenki a türelmes és mindig tökéletesen reagáló anya mintaképe lenne :D
Nem ez a gond, #77-es. Mindenki csinált már hülyeséget hirtelen felindulásból. De a kérdező még most is ezen pörög és a saját igazát bizonygatja. Olyan ez, mint amikor már rég tudja az ember, hogy nincs igaza, de csak azért is toporzékol és kiabál, hogy "de nekem van igazam!!!!"
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!