Kegyetlen vagyok a kislányaimmal? 36N
Tegnap ebédet készítettem, előkészültem, kipakoltam a tányérokat-evőeszközöket-stb az asztalra egy kupacban, és megkértem a lányaimat (14, 16), hogy legyenek szívesen megteríteni. Tehát annyi lett volna a dolguk, hogy szétválogatják a dolgokat, amíg én a másodikkal foglalkoztam.
Szóltak, hogy mindjárt, mert valamit néztek a neten, mire kértem őket, hogy állítsák le addig, és terítsenek már meg tényleg. Még mindig nem jöttek, közben végeztem a másodikkal is, tehát már csak a terítés lett volna. A férjem kint volt a garázsban. Megint szóltam, be is mentem hozzájuk. Youtube-n néztek videót. Megint azt mondták, hogy mindjárt, egy perc.
Nagyon felbosszantottam magam. Alapból rendes lányok, tanulnak, nem pofátlanok, nincs éjjeli kimaradás meg ilyesmi, de a házimunkába való beszállásuk tragikus. Én pedig utálom ezt, senki cselédje nem vagyok, se másé, se a férjemé, se a gyereké. Ha négyen lakunk itt, koszolunk, eszünk, akkor mind a négyen kivesszük a részünket. Kicsi korukban se pakoltam el utánuk (három éves koruk után).
A még egy perc megszólalás után azt mondtam, hogy rendben van, ha ennyit nem tudnak megtenni, akkor nincs kérdés, kidobtam mindent (egyik kedvenc étele volt a lányoknak, miattuk csináltam egyébként), és rendeltem magamnak és a férjemnek ebédet. Mondtam a lányoknak, hogy akkor lehet felőlem rendelni is (de arra pénzt kértek, mondtam, hogy biztosan nem), vagy főzni maguknak. Azt nem, ők nem tudnak úgy, mint én. Rendben. Mi megebédeltünk a férjemmel, a lányok nem ettek, duzzogtak. Estig kitartott a dolog, aztán csináltak magunkat pirítóst valamivel. Még mindig sértődöttek, látom rajtuk.
Durva voltam? Anyukám szerint nem (hozzátéve, hogy valószínűleg ez a mentalitás tőle jött, mikor másfél éves voltam, összekentem valami bútort popsikrémmel, és anyám letakaríttatta velem, mert másnak ne csináljak plusz munkát - igaza volt :-) ), de egyik kollégám/barátnőm szerint viszont az. Szerintetek? Vagy mit lehetne csinálni ezzel a házimunka, besegítés kérdéssel? 36/N
Mi lett volna, ha egyszerűen megterítesz magadnak és a férjednek és megebédeltek?
Ha a lányaid éhesek lettek volna később, akkor kimentek volna, vettek volna elő maguknak tányért és evőeszközöket és ettek volna.
Nem értem miért kell akkora tragédiát csinálni belőle, hogy nem mentek ki azonnal megteríteni.
Abban igazad van, hogy nem vagy a cselédjük.
Ne viselkedj akkor úgy.
Legyen kötelező elmosogatniuk maguk után pl. Add ki nekik a házimunka egy részét hétvégén és csinálják meg.
De ha nem azonnal az nem akkora tragédia szerintem, a lényeg, hogy csinálják meg, segítsenek be ők is.
A kaját kidobni durva volt, én betettem volna a fagyóba legalább, vagy elvittem volna egy ételhordóban a hajléktalanoknak. Máshol éheznek, ti meg a teljesen jó főtt kaját kidobáljátok.. Ez gáz
Hatalom mániás vagy, ne csodálkozz, ha a lányaid felnőtt korukban rád sem néznek.
Hát, az én anyám se semmi, de az biztos, hogy ő nem dobna ki olyan kaját, amivel ő bíbelődött minimum félórát (de inkább többet). Ezzel szerintem csak magaddal csesztél ki, tulajdonképpen csak az idődet pazaroltad a főzéssel, helyette csinálhattál volna bármi mást, de így meg se idő, se kaja.
Durvának nem nevezném, amit leműveltél, csak értelmetlennek.
Nem értek rá, mert nekik fontos dolguk volt. Ami NEKIK fontos. Nem csak te létezel.
Minek dobtad ki az összes evőeszközt a konyhapultra, mikor még a második sem volt kész? Előbb odahívod a gyerekeket, majd utána szépen kirakod az evőeszközt, ha tudnak jönni, és nekiállnak válogatni.
Fogalmam sincs, miből gondolod, hogy anyuka minden szavára ugrani kell villámgyorsan.
Fogod és megkérdezed, mikor tudnak jönni teríteni, ugyanis nem szolgáid vannak, hanem gyerekeid saját élettel és számukra fontos dolgokkal. Segítenek, hisz írtad, hogy szoktak, de csak akkor, ha az ő idejükbe is belefér és van kedvük.
Ez a normális.
Nézd Kérdező, NEKED a tanulás fontos, a sminkelős videó meg nem fontos. Biztos vagy benne, hogy a 14-16 éves lányok is így gondolják? El tudod képzelni, hogy számukra az utóbbi is fontos? (te is voltál ilyen korú lány, gondolom:))
Néhány extrém dologtól eltekintve (ha ég a ház, az nyilván mindennél fontosabb) hagy döntse már el mindenki maga, hogy számára mi fontos, és mi nem az.
A kamaszok nem így működnek. Erővel meg a hatalom fitogtatásával, meg a jó öreg "na majd jól eltiltom ettől meg attól" izmozással semmit nem lehet náluk elérni. Rövidtávon lehet, de hosszútávon épp ellenkező hatást vált ki.
Következetesnek és nyugodtnak kell lenni. Simán megtehetted volna, hogy kiraksz 1-1 tányért neked meg a férjednek és esztek. Ha meg a lányok megjönnek, akkor ők előveszik maguknak az evőeszközt meg aztán szépen eltakarítanak maguk után.
De tényleg sokkal jobb az őrjöngés és az étel pazarlás. Ebből max annyi fog megmaradni nekik, hogy "anya milyen idegbeteg állat".
Most komolyan képes voltál ételt kidobni?
És anyád MÁSFÉL éves korodban letakaríttatta veled a bútort?
Egyikőtök sem normális.
1
Ez miért hatalomgyakorlás? Mármint tényleg érdekel. Számomra akkor lenne az, ha tényleg kisgyerekek lennének, és fizikailag képtelenek lennének maguknak ebédet csinálni, és én ezt kihasználva vonom meg tőlük. Szerintem ez a hatalomgyakorlás.
"kidobtam mindent (egyik kedvenc étele volt a lányoknak, miattuk csináltam egyébként), és rendeltem magamnak és a férjemnek ebédet."
Ezt nem is értem. Te dolgoztál az ebéddel, vélhetően órákat, aztán meg kidobtad? Ne haragudj, de ebben több a hiszti, mint a fegyelmezés. Elsősorban magaddal szúrtál ki.
Sokkal észszerűbb lett volna megteríteni magadnak és a férjednek, ebédeltek ketten, a maradékot beteszed a fagyasztóba, a lányok meg oldják meg az ebédet maguknak, amikor megéheznek.
"mikor másfél éves voltam, összekentem valami bútort popsikrémmel, és anyám letakaríttatta velem, mert másnak ne csináljak plusz munkát"
Anyád sem volt komplett. Egy másfél évessel bútort takaríttatni teljesen abszurd, másfél éves persze, hogy összeken-összekoszol ezt-azt, nem érti még, hogy mi ezzel a probléma. Ne hasonlíts egy másfél évest tizenévesekhez.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!