Kegyetlen vagyok a kislányaimmal? 36N
Tegnap ebédet készítettem, előkészültem, kipakoltam a tányérokat-evőeszközöket-stb az asztalra egy kupacban, és megkértem a lányaimat (14, 16), hogy legyenek szívesen megteríteni. Tehát annyi lett volna a dolguk, hogy szétválogatják a dolgokat, amíg én a másodikkal foglalkoztam.
Szóltak, hogy mindjárt, mert valamit néztek a neten, mire kértem őket, hogy állítsák le addig, és terítsenek már meg tényleg. Még mindig nem jöttek, közben végeztem a másodikkal is, tehát már csak a terítés lett volna. A férjem kint volt a garázsban. Megint szóltam, be is mentem hozzájuk. Youtube-n néztek videót. Megint azt mondták, hogy mindjárt, egy perc.
Nagyon felbosszantottam magam. Alapból rendes lányok, tanulnak, nem pofátlanok, nincs éjjeli kimaradás meg ilyesmi, de a házimunkába való beszállásuk tragikus. Én pedig utálom ezt, senki cselédje nem vagyok, se másé, se a férjemé, se a gyereké. Ha négyen lakunk itt, koszolunk, eszünk, akkor mind a négyen kivesszük a részünket. Kicsi korukban se pakoltam el utánuk (három éves koruk után).
A még egy perc megszólalás után azt mondtam, hogy rendben van, ha ennyit nem tudnak megtenni, akkor nincs kérdés, kidobtam mindent (egyik kedvenc étele volt a lányoknak, miattuk csináltam egyébként), és rendeltem magamnak és a férjemnek ebédet. Mondtam a lányoknak, hogy akkor lehet felőlem rendelni is (de arra pénzt kértek, mondtam, hogy biztosan nem), vagy főzni maguknak. Azt nem, ők nem tudnak úgy, mint én. Rendben. Mi megebédeltünk a férjemmel, a lányok nem ettek, duzzogtak. Estig kitartott a dolog, aztán csináltak magunkat pirítóst valamivel. Még mindig sértődöttek, látom rajtuk.
Durva voltam? Anyukám szerint nem (hozzátéve, hogy valószínűleg ez a mentalitás tőle jött, mikor másfél éves voltam, összekentem valami bútort popsikrémmel, és anyám letakaríttatta velem, mert másnak ne csináljak plusz munkát - igaza volt :-) ), de egyik kollégám/barátnőm szerint viszont az. Szerintetek? Vagy mit lehetne csinálni ezzel a házimunka, besegítés kérdéssel? 36/N
Mert a tanulás neked is fontos, a videó nézés pedig csak nekik fontos.
Ételt kidobni pedig baromság.
Mondjuk, ha előtte ők óbégattak, hogy éhesek, akkor én is morcos lennék, nem kicsit.
De ételt akkor se dobnék ki, és enni is hagynám őket.
Egyszerűen bemennék és megkérdezném őket, miért nem jönnek enni, ha az előbb ők nyafogtak, hogy éhesek. Mindezt persze olyan módon, hogy egyáltalán ne tudjanak a sminkes videóra figyelni. :-))) És addig mondanám, amíg be nem látnák, hogy úgysem tudnak figyelni így a videóra, tehát legjobb, ha lekapcsolják és mennek teríteni és enni.
Megj.: az anyukád által írt "nevelés" az nagyon buta dolog volt. Nagyon szigorúan lehettél nevelve, talán ezért is veszed ezeket ilyen élesen.
És azt elmondtad végül a lányaidnak, hogy miért történt tegnap mindez? Mert ezt elsősorban velük kellene megbeszélni, ahelyett hogy itt ventillálsz és belekötsz minden válaszadóba aki nem azt írja hogy neked van igazad.
Továbbra is azt gondolom hogy túlreagáltad, az meg, hogy a kész ételt kiöntötted, nem kis butaság volt. #17 voltam.
Megértelek, én is dobtam már ki ételt mérgemben. Azt a videót meg lehetett volna állítani, és ebéd után akárhányszor újra megnézni. Persze, hogy felment az agyvized, úgy érezted, semmibe vettek téged. Csak azt nem értem, minek kérdezed meg vadidegen emberektől? Ahogy írod, a férjed egyetértett veled, ez a fontos, nem?
N
Ne lovagoljatok most ezen az étel kidobáson. A lányok fütyültek egy normális kérésre, nyilván nem először, hanem ezredjére.
Semmi bajuk sem lett volna, ha megállítják a videot és megterítenek. Anyuka főzött, elkészült az étel, addigra legyen megterítve. Ez nem ördögtől való rabszolgamunka, nem is ugráltatás.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!