Kegyetlen vagyok a kislányaimmal? 36N
Tegnap ebédet készítettem, előkészültem, kipakoltam a tányérokat-evőeszközöket-stb az asztalra egy kupacban, és megkértem a lányaimat (14, 16), hogy legyenek szívesen megteríteni. Tehát annyi lett volna a dolguk, hogy szétválogatják a dolgokat, amíg én a másodikkal foglalkoztam.
Szóltak, hogy mindjárt, mert valamit néztek a neten, mire kértem őket, hogy állítsák le addig, és terítsenek már meg tényleg. Még mindig nem jöttek, közben végeztem a másodikkal is, tehát már csak a terítés lett volna. A férjem kint volt a garázsban. Megint szóltam, be is mentem hozzájuk. Youtube-n néztek videót. Megint azt mondták, hogy mindjárt, egy perc.
Nagyon felbosszantottam magam. Alapból rendes lányok, tanulnak, nem pofátlanok, nincs éjjeli kimaradás meg ilyesmi, de a házimunkába való beszállásuk tragikus. Én pedig utálom ezt, senki cselédje nem vagyok, se másé, se a férjemé, se a gyereké. Ha négyen lakunk itt, koszolunk, eszünk, akkor mind a négyen kivesszük a részünket. Kicsi korukban se pakoltam el utánuk (három éves koruk után).
A még egy perc megszólalás után azt mondtam, hogy rendben van, ha ennyit nem tudnak megtenni, akkor nincs kérdés, kidobtam mindent (egyik kedvenc étele volt a lányoknak, miattuk csináltam egyébként), és rendeltem magamnak és a férjemnek ebédet. Mondtam a lányoknak, hogy akkor lehet felőlem rendelni is (de arra pénzt kértek, mondtam, hogy biztosan nem), vagy főzni maguknak. Azt nem, ők nem tudnak úgy, mint én. Rendben. Mi megebédeltünk a férjemmel, a lányok nem ettek, duzzogtak. Estig kitartott a dolog, aztán csináltak magunkat pirítóst valamivel. Még mindig sértődöttek, látom rajtuk.
Durva voltam? Anyukám szerint nem (hozzátéve, hogy valószínűleg ez a mentalitás tőle jött, mikor másfél éves voltam, összekentem valami bútort popsikrémmel, és anyám letakaríttatta velem, mert másnak ne csináljak plusz munkát - igaza volt :-) ), de egyik kollégám/barátnőm szerint viszont az. Szerintetek? Vagy mit lehetne csinálni ezzel a házimunka, besegítés kérdéssel? 36/N
"Kicsi korukban se pakoltam el utánuk (három éves koruk után)."
Csak nekem durva, hogy egy 4 éves ovis, aki még beszélni is alig tanult meg, házimunkát kell végezzen?
"kidobtam mindent (egyik kedvenc étele volt a lányoknak, miattuk csináltam egyébként), és rendeltem magamnak és a férjemnek ebédet"
Szóval csináltál kaját, de azt nem voltatok képesek a férjeddel ketten magatokban megenni, ha már mindenáron abban a pillanatban akartál enni, ezért kidobtad, majd rendeltél helyette mást, amit már meg tudtatok magatokban enni később. WTF?
"mikor másfél éves voltam, összekentem valami bútort popsikrémmel, és anyám letakaríttatta velem, mert másnak ne csináljak plusz munkát - igaza volt :-)"
Jó hogy nem magadat kellett már pelenkáznod is. Miért csináltál anyádnak plusz munkátt ezzel? Mindenesetre legalább tudjuk, hogy miért vagy ilyen nem normális.
Amúgy ez a "mindent és most" mentalitás miért ilyen fontos neked? Anyám is ilyen, de sosem tudtam megérteni.
Ha neki kell valami, segíteni vagy csinálni valamit, kell hagyjak csapot, papot, s szökjek minden szavára egyből. Viszont ha én mondom neki, hogy menjen ki a szobámból, van hogy fél óráig kell könyörögni neki. (igen, lemértem)
"kelek hétvégén is, mert reggel azért meg kell etetni a kutyákat"
Erre meg csak annyit, hogy ha nem vered fel reggel 6-kor vagy mikor a kutyákat, nem kell hajnalban megetetni őket. Tökéletesen elér 10 órakor is.
Hány évesek ezek a lányok?
Egyébként hiába óbégattak, hogy éhesek, nem kellett volna a kaját kidobni, aztán magatoknak rendelni, ez egyenesen nem normális dolog.
És a két kamasz szerintetek amúgy nem hibás? Az anyja 3x kérte meg őket valamire, akire szartak teliből.
Várjatok, mindjárt kiírok a lányok szemszögéből, egyből ők lesznek a hibások.
85 te minek irogatsz más nevében kérdést?
" Várjatok, mindjárt kiírok a lányok szemszögéből, egyből ők lesznek a hibások."
#89 De akkor is előre meg kellett volna beszélni a gyerekekkel, hogy ekkorra terítsetek meg, nem pedig random ugrasztani őket, hogy hagyják abba, ha épp mást csinálnak. Vagy megkérdezni, hogy meddig tart a videó, és annak függvényében dönteni, hogy ok, ráér, vagy öt percetek van, különben kihúzom a wifit.
Attól, hogy szülő nem kell tökéletesnek lennie, de lehetne önreflexiója a kérdezőnek. Egy ember megmondta neki, hogy nem normális hisztizni, pazarolni ezért, jött is ide a sggét a földhöz verdesve megerősítést kunyerálni, meg igazolni magát azzal, hogy neki már pelenkásan takarítania kellett. Ezért mentek neki a válaszolók. A zétó önreflexió miatt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!