Mit csináljak anyámmal, aki sose volt igazi anya?

" de én nem érzem azt, hogy nem tudtam feldolgozni, hogy nem szeret. Én nem vágyom a szeretetére 32 évesen.

Ha ez így lenne, akkor nem lenne számodra gond, hogy megszakítsd a kapcsolatot. Lehet, régen az anyádnak tekintetted, de ő csak a biológiai anyád. Ő nem tekint téged a gyerekének, nem szeret téged, nem nevelt fel téged, pedig anyaként kutya kötelessége lett volna. De nem tette meg.

Ezek után ő már egy idegen, senki más.

De amúgy ahogy elnézem, neked kéne pszichológus, nem neki. Ez már inkább Stockholm-szindróma, hogy aggódsz egy olyan ember miatt, aki majdhogynem utál téged és látni sem akar.

SEMMILYEN felelősséggel nem tartozol iránta, sem most, sem a későbbiekben. Ezt ő is tudja, és pont ezért próbál takaréklángon megtartani, hogy "jaj de hát én anyád vagyok" alapon majd ápold vagy tartsd el.

Neked kell dönteni: vagy belátod, hogy itt az egybehangzó véleményeknek van igaza, vagy fejethajtva "lelkiismeretesen" támogatsz egy olyan idegent, aki azt sem érdemelné meg, hogy felé köpjenek.

Akkor meg minek tetted fel a kérdést? De komolyan, minek?

Akik leírták, hogy mi is a helyzet, azt lehurrogod meg "nem ismeritek a részleteket" stb. Semmi mást nem csinálsz, csak minket próbálsz meggyőzni arról, hogy a te lelkiismereted miatt anyád igenis megérdemli a(z általa nem is akart) kapcsolattartást, meg a pénzbeli támogatást.

Akkor támogasd, lógj a nyakán pedig nem is szeret téged, de lelkileg és anyagilag kihasználható baleknak jó vagy neki. Ilyen személyt én a legjobb indulattal sem neveznék anyának, de ahogy akarod.

Akkor kérdés lezárva. Sok sikert az eltartásában!

Az én lelkiismeretem például nem engedné meg, hogy az ilyen élősködő, anyának nem nevezhető, kvázi idegen ember alá még adjam a lovat és önként jelentkezzek kihasználásra és menjek házhoz pofonért.

Ha te így döntöttél, akkor nincs mit tenni. De az tudatosodjon benned, hogy:

- anyád NEM fog megszeretni, se megkedvelni

- anyád nem fogja jobban akarni a kapcsolatot

- neki csak a pénzed/segítséged kell, TE NEM

- gátlástalanul zsarol, hogy ő szomorú lenne ha nem segítenéd, közben ő soha nem volt ott melletted mint anya

- ha egyszer elzárod a pénzcsapot, akkor biztos te leszel neki a hálátlan gyerek, aki hagyná az anyját éhendögleni

Ha ezeket tudomásul vetted, akkor hajrá, pénzeld csak.

Nagyon de nagyon látszik az írásodból, hogy saját magadat próbálod becsapni és meghazudtolni. Azt írod, hogy "neked nem kell a szeretete", pedig dehogyis nem kell. Ha nem kellene, nem éreznél iránta semmit, nem vágyakoznál arra, hogy anyaként "visszalépjen az életedbe", akkor te is belátnád, hogy ez az idegen személy számodra, egy anyának nem való senki és semmilyen felelősséggel nem tartozol iránta sem most sem később.

Ha van valamennyi eszed, akkor a gyűjtés előtt elmész pszichológushoz vagy pszichiáterhez. Majd utána jobban fogod tudni mérlegelni, hogy segítesz-e neki vagy sem.

Én sajnállak kérdező, mert úgy fogod végezni, mint egy távolabbi rokonom. Ő most egy 47 éves nő. Az anyja kiskorában szintúgy elhagyta, nem foglalkozott vele, nem is szerette, nem akarta, hogy látogassa. Ő mégis akarta a kapcsolatot az anyjával, még ha az minimális is. Hogy az anyja dolgozott-e vagy sem, azt nem tudom, de a nyugdíja elég kevés volt. A lánya egyből felajánlotta a segítségét, amit persze egyből el is fogadott. Onnantól a lánya volt a fejőstehén, majd amikor már nem tudta magát ellátni, akkor a lánya gondozta, aki mélyen még mindig remélte, hogy szeretetet fog kapni tőle, mert annyira hiányzott neki egy anya.

Egy köszönömöt nem tudott az a nő kinyögni a szerencsétlennek, csak lelkileg zsarolta meg lehúzta, nem úgy tekintett rá, mint a lányára, hanem mint valami ingyen szolgára, ápolóra.

Amikor felvetette az ötletet, hogy bemehetne valami otthonba, akkor a lánya volt a szemét hálátlan dög, aki az anyját otthonba dugná.

Miután meghalt az anyja (ez volt úgy 2 és fél éve), a lánya teljesen tönkrement lelkileg, előjöttek belőle a régesrég elnyomott (és magának is tagadott) sérelmek, mert nem tudta feldolgozni, hogy az anyja őt eldobta magától, és haláláig nem adott neki semmilyen szeretetet vagy egy minimális megbecsülést.

Azóta túl van 2 öngyilkossági kísérleten, de végül elment pszichológushoz, és valahogy sikerült az egészet feldolgoznia. Most viszonylag normális életet él, de az anyja iránt óriási dühöt és megvetést érez. Anyum szokott vele néha beszélni, ő mesélte nekem, hogy ha most történne az egész, biztos, hogy nem támogatná és segítené semmivel sem, és a kapcsolatot sem tartaná egy percig sem tovább.

Nálad kérdező ugyanezt látni. Legmélyen te is arra vágysz, hogy anyaként viselkedjen, adjon legalább egy kis minimális szeretetet, még akkor is, ha ezt saját magadnak is tagadod. A lelkiismeretfurdalásod is pont emiatt van, mert nagyon jól tudod, hogy ő egy idegen, hogy ő nem szeret téged, hogy ő tulajdonképpen nem az anyád, max csak biológiailag, hogy ő nem akarja a kapcsolatot, nem tekint a gyerekének, de te mégis szeretnéd, hogy anya legyen számodra. Szomorú, de ezt el kell engedned, mert ha nem teszed, akkor még sok-sok évnyi lelki fájdalom fog érni, míg teljesen össze nem törsz, mint a rokonom.

Egy gyerek nem felelős a szülei tetteiért. Ha anyád nem dolgozik már vagy 20 éve, az az ő felelősségge. Ha emiatt egy éhenhalásra sem elég nyugdíja lesz, az az ő felelőssége.

Szerinted neki van lelkiismeretfurdalása, hogy arra számít, hogy azok után, amit tett, te majd segítesz neki? Nem, biztos hogy nincs, mert nem érez irántad semmit, egy vészhelyzetben előhúzható megoldás vagy neki, semmi más.

Itt nem számít a háttérszituáció, mert lényegtelen, hogy mi történt, ő nem látta el minimálisan sem az "anyai feladatát", ami kötelessége lett volna, ha már a világra hozott. Erre semmilyen mentség nincs.

Még ha az elején nem is lett volna kész az anyaságra, és emiatt "menekült", az sem indokolja ezt, és akkor sem így viszonyulna hozzád most.

Szerintem gondold át az egészet mégegyszer. Jobb lenne tényleg, ha megpróbálnád az egészet átbeszélni egy pszichológussal. Jót fog tenni, hidd el!