A férjem brutálisan komplexusos lett a lányom miatt? Mit tegyek ezzel?

Mondjuk én ekkora kompexusos suttyóval a házasságig nem jutottam volna el, szóval edd meg, amit főztél.

Én csak szerencsétlen lányt sajnálom, mert pont ugyanilyen nagyzolós, másokat lenézős nevelőanya mellett nőttem fel, és állandóan én voltam a szr, ha bármi jobban sikerült, mint neki.

Ha a gyereknek lesz egy kis esze, olyan gyorsan elhúz tőletek, mint a huzat, mert az apja egy megkeseredett h.lye.

Te pedig nettó buta, amiért nem váltál még el tőle, és erre ő is hamarosan rádöbben.

Utólag meg hiába keseregsz majd, mert remélhetőleg rátok nem nyitja az ajtót, az is fix.

Én sem járok haza 10 éve, és nem érdekel, hogy apám is ott él, ahol az a nő. Ő a nőcit választotta, és hagyta, hogy minden másnap valamit beugasson nekem - oké, akkor szép életet, engem el lehet felejteni.

#35

Amúgy kérdező azért te is szuper vagy ám, hogy nem véded meg a lányodat ettől a savanyújánostól (nehéz gyerekkor ide vagy oda). Hogy tudsz te egy ilyen emberrel már több, mint 10 éve élni? Mert ez a hozzáállás nem csak idegesítő, hanem nagyon mérgező is. Állj a sarkadra és mondd meg a pasasnak, hogy: VAGY megpróbálja tartani a száját addig, amíg a lányod otthon van mert senki sem kíváncsi már a "bezzeg én..." meg "én is megtehetném..." hülyeségre, VAGY segítesz neki keresni egy jó pszichológust, aki segít neki feldolgozni a gyerekkori/fiatalkori komplexusokat és traumákat VAGY elmész beadni a válópert mert ez már nem állapot.

A férjed ezzel a komplexussal aktívan megpróbálja lehúzni más ember önbizalmát a nullára, meg megpróbálja a másik örömét jól tönkretenni. Ha most nem tesz/teszel ellene valamit, akkor ez csak rosszabbodni fog az évek folyamán, aztán majd azon kapod magad, hogy egy darab barátotok/ismerősötök sincs, a lányod már látni se akar titeket, te meg ott rohadsz a lakásban a drága férjeddel és hallgathatod non-stop ezt a komplexusos önigazolást.

Ne haragudj, de ha én lennék ilyen helyzetben, mint a lányod, én már rég megmondtam volna neked, hogy nem megyek addig haza, amíg a komplexusos Napóleon-szindrómás herebáród nem bír uralkodni magán, mert ezt a lelki terrort nekem nem kötelességem elviselni.

Én egy ilyen pasassal nem házasodtam volna addig össze, míg nem kezelteti magát egy pszichológussal vagy pszichiáterrel, mert ez már tényleg beteges és segítségre szorul.

"Sajnálom valahol, de közben borzalmasan idegesít is ez, hogy semminek nem tud örülni, a lányomat is lekiabálja azonnal."

Nem sajnálni kell, hanem cselekedni, az ő és a lányod érdekében is. A férjednek nulla az önértékelése, emiatt kompenzál ilyen nevetséges önigazolásokkal és mások visszahúzásával. Leülnék vele komolyan beszélgetni, hogy forduljon végre pszichológushoz, mert ez egyáltalán nem normális és már mindenkit kikészít vele. Ha hagyod, hogy ez így menjen tovább, akkor búcsút mondhatsz a lányodnak, mert messziről fog kerülni titeket. Én sem járnék haza, ha ezeket kellene megállás nélkül hallgatnom, ráadásul kiabálva. Mások lelki letiprásáhra nem indok a nehéz gyerekkor. Nekem is nehéz gyerekkorom volt, mégsem csinálnék ilyet sose. Ha nem hajlandó pszichológushoz menni, hogy feldolgozza a gyerekkori sérelmeit meg traumáit, akkor sajnos választanod kell: vagy ő, vagy a lányod. Ezt így közölném vele is, hogy te sem tűröd ezt tovább, és vagy változtat magán (segítséggel, vagy anélkül), vagy elválnak útjaitok.