Szülöknél mennyire elfogadott, ha a gyerekük nagy korkülönbséges párkapcsolatban van?
Tehát az adott helyzet 26 éves férfi egy 16 éves lánnyal ismerkedik. Én vagyok a 26 éves férfi, és ezért kérdezem. Ez mai szülőknél mennyire elfogadott? Nekem még nem volt kapcsolatom, ezért kérdezem a lánynak se.
Nem egyéjszakásra megyek, sőt örülök, ha összejön az életem első kapcsolata.
26F
26 voltam, amikor volt egy csajom aki 23nak mondta magát. Nagy mellei voltak, sminkelt, nőiesen öltözködött és simán ki is nézett 23nak. Még anyám és apám sem mondta meg róla, hogy 16 valójában. 1 évig szopatott vele, hogy ő főiskolára jár és 23-24 éves. A szüleit soha nem mutatta be, oda nem mehettünk fel, mert 1,5 szobában laknak 4-en, ott nincs hely. A szüleit nem ismertem, nem láttam. Egy véletlen folytán bukott le, de mindegy is, ez másik story
Ebből csak azt akarom kihozni, a 15-18 éves generáció a 25+ pasikra vannak rágerjedve.
42,
Amúgy ezt én sem értem, lepontoztak, de nekem is volt már hogy 16 éves lány 20 évesnek hazudta magát, és én sem és ismeröseim sem tudták megmondani, amint kiderült persze leépítettem.
Jól mutatja a Gyakori színvonalát, hogy egyik ilyen kérdés alatt mindenki támogatja, más kérdés alatt meg mindenki pedózni kezd. Csak azon múlik a többségnek aznap milyen kedve van.
Szülők nagy része nem örül neki, nyilván megakadályozni nem fogják tudni. Beszélj a lánnyal meg gondolkozz rajta te is, hogy figyu valószínű ez csak ideiglenes kapcsolat lesz úgy is, inkább a szexről szól majd nem a hosszútávú együttélésről, aztán ennyi, amikor végeszakad akkor végeszakad. Se magadat se a csajt nem vered át így hitegetéssel. Ha meg mégis együtt maradtok akkor együtt lesztek.
Én azt nem értem az óbégató szülőknél, hogy a 16 éves lánya nyilván nem akar komoly kapcsolatot még, mire számítottak mit akar egy tini? Dugni, javarészt. Ha nem engedik oda a 26 évest, akkor megdugja egy 16 éves majd, sokkal kevesebb tapasztalattal, sokkal nagyobb eséllyel gyereket csinálva neki. Az úgy jobb? Merthogy a lány dugni fog ha törik, ha szakad, ezzel a szülő nem tud mit kezdeni. Ha eltiltod tőle akkor keres valami más, nyomorékabb valakit és azzal csinálja majd. Túl sok mindent láttok bele az életkorba. Ráadásul itthon 14 a korhatár, nyugatabbra 16, szóval a kontinensen bárhol élhetnétek akkor is legális lenne...
Szerintem erős amerikai hatás, mert ott 18 éves a korhatár, a világ nagyrészében 16 vagy az alatti.
De sokan nagyon amerikai kultúra befolyása alatt állnak.
Viszont egyetértek, nyilván szexkapcsolat lesz csak, tiniként mindenkit szétvetnek a hormonok
Nekem van egy 16,5 éves lányom, de inkább jöjjön össze egy 26 éves felnőtt férfival, aki már érettebb, mint egy korabeli hülye gyerekkel aki gumit se húz, mert felelőtlen. Jó persze férfiként én is tudom, 26 évesen csak a lyukra megy és tinit akar dugni, de ha a lányom van annyira naív és hülye, hogy ezt beveszi akkor ott én és a feleségem hibáztam, de nagyot.
Ebben az esetben én leülnék a gyerekkel és higgadtan megbeszélném vele. Először kettesben, majd akár hármasban is a sráccal. Srácban azért mindenképen tudosítanám egy kemény beszélgetés alkalmával, hogy az én lányom még nincs 18 törvényileg én felelek érte, más f.szával ne verje a csalánt. És a beszélgetés után is szeretné még a pömpölőjét betenni a lányomnak, akkor mehet.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!