Megteheti apám, hogy még életében mindent odaad az új házasságából született gyerekeinek és nekem nem marad semmi, és szerintetek is poftalanul viselkedik?
Figyelt kérdés
2 éves voltam amikor Anyámék elváltak, Apám a kötelező jellegű minimális gyerektartáson kívül semmit nem adott, és nem látogatott soha (ebben Anyám nem akadályozta volna, ő nem keresett, Anyám meg nem erőltette). Újraházasodott, abból a házasságból született 2 gyereke. Ők mindent megkaptak, lakás, kocsi, stb, mi meg éltünk Anyám óvónői fizetéséből, meg a Nagyanyám kisnyugdíjából. Most, több mint 35 év után megkeresett, mert a gyerekei külföldön élnek, ő meg rákos beteg, nem tudja meddig él még találkozzunk, stb. Nehezen, de belementem (facebookon talált meg). Elég kellemetlen volt az egész, de megemlítette, hogy már mindent a féltestvéreimre íratott (saját bevallása szerinte ez egy kádárkocka a velencei tónál, meg egy vidéki belvárosi lakás, amiben jelenleg is lakik a feleségével, plusz még egy telek valahol a Dunakanyarban), de ennek ellenére örülne, ha számíthatna rám idős korára. Amikor mondtam, hogy bocsánat, de én is 200km-re élek tőle, egész életemben ha úgy veszem kisemmizett, azzal jött, hogy amikor elmúltam 18 miért nem kerestem, és szülőtartással fenyegetőzött, mert kevés a nyugdíja. Megteheti, hogy engem mindenből kizár(t) és még ő követelőzik, arra hivatkozva, hogy ő fizette a gyerektartást (ami gyakran nevetséges összeg volt mert vállalkozóként sokszor 4 órás minimálbérre jelenette be magát), és nekem nincs családom ezért ráérnék őt támogatni, mert nem a családos külföldön élő féltestvérimet akarja ezzel terhelni?2022. aug. 30. 14:39
21/23 anonim válasza:
Azt hiszem valami olyan van, hogy ha bizonyítható, hogy direkt azért adta oda, hogy téged amúgy jogos örökösként kizárjon akkor nem. Bár lehet ennek pont ez a 10 év az elévülési, ideje nem tudom. Szülőtartásért pereljen nyugodtan, ha akar, nem fogják neki megítélni a történeted alapján (egyrészt mert sosem tartotta veled a kapcsolatot, másrészt meg bőven van miből élnie, és igen, akkor a másik két gyerekét is perelni kéne).
22/23 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen a válaszokat, kicsit sikerült megnyugtatnotok. Sajnálom, hogy ilyen sok sorstársam van :(
2022. szept. 1. 15:29
23/23 anonim válasza:
Hát ha van is ilyen szabály, jó nagy marhaság, sokkal hosszabb elévülési idő kellene, mivel az emberek manapság simán 70-80-90 évig élnek, a házasságokat meg jellemzően évtizedekkel előtte kötik. Tegyük fel megszületnek az új gyerekek amikor nagykorúak lesznek (de lehet előbb) rájuk íratja, aztán él még 20-30 évet, akinek meg nincs vele kapcsolata nem is tud róla, hogy mi történt a háta mögött...Én ha törvényhozó lennék egyáltalán nem engedném, hogy bármelyik örökösnek ajándékozzon életében bármit, csak egyenlő arányban (ha nem, akkor úgy, hogy mindenki tud róla és beleegyezik, tehát pont mint az örökségnél). Ha idegennek eladja, az persze más, az övé, azt csinál vele amit akar.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!