Megteheti apám, hogy még életében mindent odaad az új házasságából született gyerekeinek és nekem nem marad semmi, és szerintetek is poftalanul viselkedik?
Kicsit más háttérsztorival, de érintett vagyok. Jogilag megteheti, de:
1) Méltatlanságra lehet hivatkozni, és talán az, hogy 35 évig egyáltalán nem tartott veled kapcsolatot annak számít; alapvetően bántalmazás, súlyos elhanyagolás, elhagyás esetén szokták ezt megítélni.
2) Olyan nincs, hogy csak az egyik gyereke ellen indít szülőtartási pert - ha szülőtartási pert indít, akkor minden gyerek anyagi és családi helyzetét vizsgálják, és az alapján ítélnek; ebben az esetben én úgy gondolom a te javadra (mármint a külföldön élő féltestvéreid gyaníthatóan jobban állnak anyagilag + hogy a te életedben egyáltalán nem vett részt).
De első körben azt vizsgálják, hogy ő és a felesége teljes bevétele mellett valóban rászorul-e bármi plusz bevételre, azt nem ő dönti el, hogy szüksége van-e szülőtartásra.
Szakíts meg vele minden kapcsolatot és egyeztess egy ügyvéddel, ha szerinted komoly részéről az elhatározás, hogy szülőtartási pert indítana ellened. A mi ügyvédünk szerint nem eszik olyan forrón a kását, könnyen fenyegetőznek ezzel emberek zsarolásként, de nem teszik meg, mert azért ez nem olyan egyszerű, hogy írok egy levelet és holnaptól fizet a gyerek, hosszas és nyűgös a procedúra, és a perelő fél fizeti a költségeket ha a bíróság nem a javára dönt.
Támogassák azok, akikre a vagyonát ráhagyta, ill. akik élvezték, mint pl. a mostani felesége. Ha hagyta, hogy anyuci életében ne dolgozzon majd ő eltartja, akkor itt az eredménye. Viselje a következményeit.
Keresni meg nem neked kellett volna egy ilyen apának sem nevezhető lényt. Benne nem volt annyi, hogyha már megcsinált téged, akkor foglalkozzon is veled.
Közöld vele, hogy nemcsak anyádtól vált el anno, hanem tőled is a nem törődömsége miatt. És ezt vésse be jól az idióta koponyájába. A továbbiakban tartsa el a kényelmes felesége+a gyerekei. Mossák azok a szart alóla, amit megtermel nekik.
14 vagyok. Bocs, csak a kérdést olvastam el és utána a teljes leírást.
Hát az eszem megáll...na, ha nem tudnám, hogy milyen férgek nevezik magukat embernek, így most sincs min csodálkozni...de én a helyedben leköptem volna azt a rohadékot, bele az arcába, és még egypár dolgot, de azt már nem írom le mert kitiltanak. Nehogy ápold egy percig is azt a férget, nem lehetsz annyira csicska!!!
"Ha a halálát megelőző 10 éven belül adta a gyerekeinek az ingatlanokat, akkor a köteles részbe beletartoznak"
Igen ez így van, így kötelesrész jár Neked. Egy ügyvédet kérdezz meg ( van ingyenes jogsegély is). Lehet,hogy még bonyolultabb a dolog, de elmondja mire számíthatsz.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!