Az apa a gyermek hány éves koráig gondolhatja meg magát, hogy mégis a magáénak vallja?
Sziasztok!
Nem találtam erről semmi konkrét információt az interneten.
Adott az a helyzet, hogy van egy 6 hónapos gyermekem, az apa nem tud róla semmit, nem akarta a gyermeket. Nem írtunk apasági nyilatkozatot sem, az én nevemen van a kicsi, és gyerektartást sem szerettem volna tőle. Tehát én nem fogok pereskedni sem, egyedül vállaltam és ez szerintem így helyes hogy nem erőltetem rá azt amit ő nem akart. Az lenne a kérdésem, hogy a későbbiekben ha meggondolná magát, akkor van e meghatározva pl. egy kor a gyermeknél hogy meddig nyilatkozhat az apaságról vagy adhatja be bíróságra hogy ő az apa? Ilyen esetben kötelező hogy az ő vezetéknevét viselje majd a gyermekem? Mert tegyük fel 5 éves lesz a pici, akkor neki felüt hogy van egy gyereke, de viszont a gyermekem már tudja a saját nevét, szerintem teljesen összezavarodna ha megváltozna hirtelen a vezetékneve. A másik kérdés, hogy ha én nem írnám alá az apasági nyilatkozatot, és ő beadja bíróságra, akkor köteles vagyok megcsinálni a DNS tesztet vagy megtagadhatom e, arra hivatkozva hogy soha nem látta a gyereket, nem is érdekelte hogy van neki egy gyermeke, mivel ő nem is akart gyereket? Vagy ez csak így megy, hogy nem érdekli a gyerek utána kattan valami és mégis szeretné a gyereket, akkor minden joga megvan hozzá, a gyerek eddigi életét teljesen felborítja?
Köszönöm szépen előre is a válaszokat!
"lesz új párja, és azt tekintené apjának a gyerek(mivel a saját apja eddig nem foglalkozott vele és nem is ismeri), "
.
Éppen azért, hogy ne öt-tíz év múlva következzen be, hanem most, amikor még csak néhány hónapos, A TE KÖTELESSÉGED, HOGY A GYEREKED RENDSZERESEN TALÁLKOZZON AZ APJÁVAL. Már most!
Neked kell szorgalmaznod.
Nincs jogod a gyereked helyett és az apja helyett eldönteni, hogy megszerethetik-e egymást, vagy sem.
52-es
Tehát fogjam meg a gyereket vigyem el hozzá, hogy tessék a te gyereked foglalkozzál vele, tarts vele a kapcsolatot? Vagy ezt mégis hogy gondolod? Ha ő nem akarja tartani a kapcsolatot a gyerekkel, akkor én erőltessem rá? Utána meg majd jön az hogy ha egyedül vállaltam a gyereket akkor minek erőltetek rá olyat amiben nem volt döntése?
52-es vagyok.
Mondok egy példát.
Olvastam egy nő vallomását, akit a leszbikus anyja és annak
az aberrált párja nevelt fel.
Elmesélte, hogy egész gyerekkorában sóvárogva nézte az oviban,
iskolában a társait, amikor az apjuk jött értük, ahogy
ugrottak az apjuk nyakába. Az osztálytársait, akik meghívták magukhoz,
és az apjuk játszott velük, focizott, úszott, kirándult velük, megtanította őket kerékpározni, úszni, külön bensőséges kapcsolatuk volt az apjukkal is. Amint nagykorú lett, azonnal elköltözött az idióta anyjáéktól, felkereste az apját, aki nagyon boldog volt, s azóta rendszeresen tartják a kapcsolatot. És boldoggá teszi mindkettőjüket az,
amiben egymásra hasonlítanak.
Csak hogy felfogd végre, hogy mit művelsz a gyerekeddel. Vérlázító.
Csak hogy felfogd végre, hogy mit művelsz a gyerekeddel. Vérlázító.
Megírnád ezt a gyerek apjának is? :D Agyhalott.
52-es
Te amúgy felfogod amit írok? Nem fosztom meg az apjától, az apja nem akarja vele tartani a kapcsolatot. Pedig tarthatná vele, nincs megtiltva neki hogy láthassa eljöjjön hozzá stb, ugyan úgy ahogy az anyukája is ő is megtehetné, csak egyszerűen nem akarja. És nőről sincs szó, ez csak a te fejedben létezik mert kitalálsz egy ilyet hogy nekem barátnőm van majd leíraz egy ilyen sztorit. Pedig szó sincs ilyenről.
Kedves 58-as
Köszönöm a válaszod!
Pontosan ez az, hogy egy férfi nem döntheti el hogy egy nő elveteti e a gyereket, én eldöntöttem hogy megtartom éppen ezért nem is erőltetem rá a gyereket, nem perelem be hogy fizessen gyerektartást, viszont ugyan úgy tarthatná vele a kapcsolatot ha szeretné, de nem szeretné.
Kérdező!
Saját akaratából nem tartja a gyerekével a kapcsolatot.
Ha ez változni fog, neked akkor sem lesz jogod megtagadni tőle és
a gyerekedtől a láthatást, azt, hogy elismerje az apaságát.
Ennyi.
Amúgy meg, ha netán elismerné, akkor neked meg nincs jogod visszautasítani a gyerektartást, mert azt soha nem a szülő kapja, hanem a gyerek.
Nem olvastam a rengeteg választ, bocs ha ismétlek másokat.
Amit népiesen úgy mondanak, hogy valaki "nevére vesz" egy gyereket, annak semmi köze ahhoz, hogy hivatalosan kit tartanak számon a gyerek szüleiként.Egy gyereknek akármilyen nevet lehet adni.Ez nem változtat azon semmit, hogy kik a gyerek szülei.
A lényeg az, hogy ha házasságon kívül születik egy gyerek, akkor az apának(vagy akárki másnak) nyilatkozatot kell tennie amiben elismeri, hogy ő a gyerek apja.Erre egyébként van lehetőség bármikor.Ilyenkor az apa kérvényezheti az apasági vizsgálatot.Ha bebizonyosodik az apaság ténye, akkor kötelező az apának biztosítani a jogait, hogy tarthassa a gyerekkel a kapcsolatot.Természetesen ezáltal kötelességei is adódnak, de az más kérdés.A lényeg az, hogy ha a gyermek apja jelentkezne és bebizonyosodna hogy ő az apa, akkor a gyereket semmiképp nem kéne átnevezni, mivel a gyerek neve semmit nem változtat azon, hogy kik a biológiai szülei.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!