Hogyan győzzem meg anyukámat arról, hogy váljon el az apámtól?
Nos kezdem az elején, hogy erre miért is lenne igazán szükség. Anyukámmal nagyon jó kapcsolatban vagyok, mindent elmondhatok neki, mindig segít nekem, számíthat rám, és én is őreá. Mindig figyelembe szokta venni, hogy amit tesz, az jó legyen nekem. Az egyetlen gond az, hogy az apám mindkettőnket terrorizál lelkileg és nem egyszer fizikailag is bántott. 20 éve ismeri az apámat és 17 éve házasok. Rengetegszer bántotta őt, és már ő sem tudja nagyon kiállni az apám viselkedéseit, elfogja őt is az utálat az apám viselkedései miatt. Azonban akárhogy könyörgök neki, mégsem válik el tőle. Valahányszor felhozom ezt, mindig két választ kapok. Vagy azt, hogy nem akarja, hogy rossz anyagi körülményeim legyenek, vagy pedig csak szimplán hallgat. Tény, hogy apám sokkal jobban keres anyánál, de akkor sem lenne opció szerintem hagyni, hogy egyszer úgy ellökjön az apám bármelyikőnket is. Nem egyszer fenyegetett az apám azzal, hogy teljesen kiüti a fogsorainkat, és nem egyszer meg is próbálta. Amikor anyukám elment az ügyvédhez, addigra begyógyultak az ütéstől lévő zúzódások, ezért az ügyvéd válasza az volt, hogy semmi bizonyítékot nem tudtunk hozni annak érdekében, hogy az apám ellen bármilyen eljárást indítsanak. Apám ezenfelül borzasztóan nárcisztikus, önimádó, a másikat lehúzó, gúnyos, és bántja anyukámat, hogy miért nincs lefogyva (pár kiló feleslege van) holott az apám egész nap home officeban van otthon és időközben 165 kilogrammra hízlalta fel magát. Magamrészéről felháborítónak és borzasztóan fájdalmasnak tartom, hogy nem tudok semmit tenni, és még évekig el kell viselnem apám viselkedéseit, valamint anyát olyan szinten kikészíti, hogy még aludni se tudjon. (16 éves vagyok, és még egyetemre is szeretnék majd menni). Előre is köszönöm a válaszokat!
16/F





Figyelj, az a nagy büdös igazság, hogy anyád valószínűleg nem tudna megélni és téged eltartani a fizetésébôl, ezért nem lép. Ez van. Ő választotta ezt az embert, ő szült neki gyereket, ő keverte magát ebbe a helyzetbe, ha 20 év alatt nem próbált meg kikeveredni belőle, akkor már nem is fog.
Az a sajnálatos, hogy te nem voltál olyan fontos neki, hogy ne tegyen ki ilyen életnek.





Megmondta: nem akarja, hogy rossz anyagi körülményeid legyenek. Az ilyen nárcisztikus férjek szokták a pénzükkel, a pénzzel megvásárolt ügyvédjeikkel kiforgatni a közös vagyonból a válni merészelő feleséget. Még azt is bebizonyítják a szakértővel, hogy a nő hibbant, bolond, és alkalmatlan a gyereknevelésre. Vagy. Az összes vagyonukat másra íratják, hogy gyerektartást se lehessen tőlük szedni.
Anyád nem ostoba, pusztán rosszul döntött 20 évvel ezelőtt. Ennek isszátok mindketten a levét.





Édesanyádat a megélhetési problémák tartják vissza, attól fél, hogy "nem kapna jobb munkát", "mi lesz a gyereke jövőjével" - de hosszútávon így se lehet élni, nem tudom ilyen stresszben hogyan, miképp tudsz tanulni, teljesíteni iskolában, pihenni... :(
Csodálkozok rajta hogy bizonyítékok gyűjtése még nem történt (TITOKBAN) hangfelvétel, bár azt mondják hogy a titokban készültet nem lehet felhasználni, de ezesetben szerintem más a helyzet... Ha egyszer is észreveszi, akkor abból viszont mégnagyobb baj lehet... :(
A szomszédok mit tesznek, lapítanak, vagy biztosítanak együttérzésükről? Ha ki kellene állni mellettetek mit tennének, mit lehet erről tudni?
Koleszba nem tudsz majd menni?





Ha nem akar, nem tudsz mit csinálni. Amit mond, kifogások.
Sam Vaknin nárcisztikusok kezelésében jártas terapeutának van egy nagyon hosszú, magyarul is elérhető videója a youtube-on. Három óra húsz percnél kérdez egy hölgy valamit és ő válaszol. Ezt ajánlom figyelmedbe, nem óvatoskodik a válasszal és szerintem igaz, amit mond. Magam is társfüggő vagyok.
A feltett kérdésedre így nem tudok érdemben válaszolni, anyukádra nincs gyógymód, nálad se és orvosnál se, minden, amit tesz, az ő felelőssége. A tiéd az, hogy magadnak csinálj jó életet. Minden jót az úton.










A kolesz jó megoldás lehetne a kérdezőnek, de attól tartok, hogy ő félne az édesanyját ott hagyni egyedül ezzel az apával.
Kérdező, milyen egyetemen szeretnél tovább tanulni? Megoldható lenne elvégezni levelezőn? Diákmunkát már most is tudnál vállalni, és 18 évesen teljes állásban - egyetem mellett - dolgozhatnál. Nehéz lesz/lenne. De ha édesanyád azt látná, hogy anyagilag biztonságban vagy, talán könnyebben lépne.
Úgy tűnik, neked előbb kell felnőni...










1. Én azt mondom, TE ne add fel az álmaidat! Igen, menj egyetemre, menj koliba, élvezd ki a diákéletet stb. Ez persze nem zárja ki a diákmunkát, ha muszáj, vegyél fel valamennyi diákhitelt
2. Anyád beleragadt ebbe a kapcsolatba, a pénz kifogás, egy egészséges lelkű embernek ha ki akarják verni a fogait, akkor lép, a pénzügyeit meg majd megoldja. Anyád elsősorban lelkileg vált függővé ebben a kapcsolatban. Ha te lépsz, az talán az ő agyában is fényt gyújt. Mondd meg neki, hogy rá számíthatsz, ahogy tőled telik, segítesz neki, ha elszánja magát, de neki kell akarnia a változást!





#9, ez így nagyon jól hangzik, de egy gyerek - pláne ha érzelmileg erősen kötődik az édesanyjához -, nem fogja ő magára hagyni egy bántalmazó kapcsolatban azzal, Hogy "oldd meg, én lépek".
egy egészséges lelkű embernek ha ki akarják verni a fogait, akkor lép,
Nyilván nem az. És ezért nem lép.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!