Meg lehet azt szülőnek bocsájtani, ha nem érdekelné az öngyilkossági kísérleted/szándekod és csak azon aggódna hogy mit szólnának az ismerősök, meg mekkora szégyen lenne?

Kedves kérdező. Nem tudom milyen nemű és korú vagy,ezt nem írtad meg. De had keljek kicsit édesanyád védelmébe. Ha valaki megijed, előfordulhat hogy olyat mond amit nem gondol komolyan. Ha a gyereke valaki elé odaáll,és közli hogy meg akar halni, az általában megijed. Ezt általánosságban mondom,nem tudom édesanyád milyen személyiség. De lehet hogy csak megijedt és ijedtében mondta.

Másrészt. Megértelek téged is. Gyerekkori trauma miatt én is sokáig voltam depressziós, szuicid gondolataim is voltak. Odáig nem jutottam el,hogy meg is próbáljam, de gondolkoztam rajta. Évekig. Még merjen tenni, ne merjem? Jobb lesz,nem lesz? Lehet,hogyha meg kibírom kicsit, jobb lesz az életem? Vagy adjam fel? Orvosnál is voltam ,gyógyszert is szedtem. Vannak olyan emberek, és olyan betegségek ahol a gyógyszer segít. Biztos segít a depresszión is, másoknál. Nekem nem segített. Még rontott is,mert még szarabbul éreztem magam,hogy ilyen gyogyszeren kell élnem. Sok sok év után,amikor épp kicsit jobb korszakok volt eljutottam oda,hogy megállapítottam két dolgot. Egy: ongyilkosnka lenni nem oké. Mindig lehet jobb,csak tenni kell érte. Lehet ,hogy most szarnak elem meg az életem,de ha kicsit kibírom és teszek érte, lehet jobb.

Kettő: cseszhetem a gyógyszert, nálam nem ér semmit. Nem gyógyszerre kell támaszkodni, a fejemben kell rendbe tenni a dolgokat.

Így nagy nehezen, és tényleg nagyon nehezen, de elkezdtem rendbe tenni magamban a dolgokat. Sokáig tartott és voltak vissza esések is. Voltyhigy el akartam menekülni, feladni,mert úgysem fog sikerülni. De mindig megaceloztam magam és csináltam tovább. Akkor is ha kellemetlenül éreztem magam. Kimozdultam a kis világombol, ami addigra leszukult az otthonom és a munkahelyem köré. Tagitottam. Eljarkaltam ismerősökkel, csak úgy találkozni vagy koncertekre. Olyan helyekre ahová évek óta nem mentem. Ismerkedtem. Több és több emberrel vettem újra fel a kapcsolatot. Nehéz volt,mert mindig az járt a fejemben, hogy haza akarok menni. Bekucorodniba szobámba, távol minden embertől. De nem engedtem ennek a kényszernek és csak azért is csináltam.

Lehet,ha újra szakemberhez foldultam volna könnyebb lett volna. Lehet nem tartott volna eddig. De végül sikerült. 29evesen mondhatom, hogy rendet raktam a fejemben és rendbe tettem az életemet.

Remélem egyszer neked is sikerül, szurkolók neked!☺️

Tényleg jó bunkó dolog ilyeneket mondani hogy mi lesz a házzal stb… oké hogy ha esetleg úgy is gondolja hogy csak “hisztizel” akkor se mondjon ilyet.

Segítenie kellene szakszerű segítséget kapnod, bár azt írod az ő keze bőven benne van abban, hogy így érzel, szóval szerintem nem számíthatsz rá semmiben.

Az én anyám is hasonló, igazából nekem is voltak öngyilkossági kisérleteim, és ők sem mondták el senkinek, az ilyen szülőknek nem az az érdeke hogy a gyerek jobban legyen, hanem hogy ők a külvilág felé hogyan viszonyulnak!!!!!!!!

UNDORITÓ!!!!!!!!!

Közben meg itthon le sem szarnak, nagyon hozzám sem szólnak.....

Azt tanácsolom járj pszichológushoz, én ezt teszem 2 éve.

Segít, tényleg.

13. Hú B+, és akkor az ilyen beszólásokért kéne komolyan venni a hisztiző "depressziós" fiatalokat?

Annyira irritáló, amikor elsírnak egy sort, hogy ez meg az a bajuk, de közben csak figyelemhiányosak, és azért a szájuk is elég nagy. Én ismertem nem egy, nem kettő embert, akik öngyilkosok lettek, vagy valóban azok akartak lenni... Külsőre imádni valóak voltak, mindig mosolygósak, nagyon szerettem a társaságukat. Az ember meg nem gondolná, hogy az ilyen barátságos és aranyos fiataloknak mennyi olyan lelki problémája lehet, ami miatt nem akar már többet szenvedni az életben. Ők nem panaszkodnak, nem akarnak az emberek terhére lenni, nem hívják fel a figyelmet magukra. Egyszer csak gondolnak egyet, és ha Isten nem küld értük segítséget, már nincsenek többé.

Hagyjuk már ezeket a vagdosós sztorikat, ez csak a feszültség levezetésére jó. Eleve gond van az egész világgal, a szülők nem felelősségteljesek, más felnőtt emberek nem segítenek, sok az olyan ember, aki csak gyűlölködni, gúnyolódni tud.

Kérdező, ne bocsáss meg semmit, sőt, felejtsd el ezt az egész f*szságot, te csak tanulj vagy dolgozz, hogy 18+ éves korodra el tudj költözni otthonról, hogy önállóan újra kezd a saját életedet. Ha egyáltalán ezt szeretnéd. Anyád olyan, amilyen, azzal nem tudsz mit kezdeni. Mindenkinek joga van úgy gondolkodni a dolgokról, ahogy akar. TE csak akkor lehetsz boldog, ha lesz*rod ezeket a dolgokat, és a saját egészségedért küzdesz. Majd amikor elköltözöl, és anyád szóvá teszi, hogy miért csak olyan ritkán keresed, akkor elmondod, hogy azért, mert sosem volt neki elég fontos a te lelkiállapotod, sosem kérdezte meg tőled egy fárasztó nap után, hogy jól vagy-e, hogy sosem próbált téged megérteni. Köszönöd szépen, hogy eddig felnevelt, de miről beszélgess egy olyan emberrel, aki sosem ápolta a lelki kapcsolatotokat? Megbocsátani addig nem fogsz tudni neki, amíg meg nem érted azt, hogy az emberi lélek hogyan működik. Ahhoz pedig nyilván nem lehet dühöt érezni.