A te gyerekkorodban megengedett dolog volt az ilyen, te hagynád a te gyerekednek?

Nálunk nem volt ilyen kommunizmus, s nem is lesz sose.

Ismerjük a magántulajdon fogalmát.

Nem volt kötelező osztozkodás, ha az ajándékodat vagy a saját pénzedből vett dolgot megtartod magadnak, az nem irigység.

Nem csak azt kell megtanítani a gyereknek, hogy legyen képes osztozni és adni, hanem azt is hogy legyen képes elfogadni és elviselni, hogy van, ami másé, és nem köteles mindenki adni neki mindenből. Például hogy a másik szülinapja a másikról szól, és a másikat ajándékozzák meg, őt meg nem.

Szerintem szép dolog megosztani a dolgokat, és megkínálni másokat. De számomra a megkínálás azt jelenti, hogy x udvariasan felajánja másoknak is, hogy vegyen valamilyen édességből/ételből/italból, ami az övé, amire a többiek ha megkívánták igent mondhatnak, és egy kis darab erejéig megkóstolják az adott ételt. Ez azt jelenti, hogy ha egy kis sportszeletről van szó, akkor max egy ujjhegyni kis darabot tör a másik (és nem belezabál!), ha egy tábla csokiról, akkor egy kockát, ha fél liter kóláról, akkor tölt magának belőle egy kortyot (és nem beleiszik!) stb. Az, ha valaki felzabálja az adott dolognak jelentős részét, az már túlmegy egy határon, az már pofátlanság. Ha valaki felzabálja a cuccod legalább felét, az már rosszabb mint az állam: az is csak a fizud 1/3-át veszi el adó néven, habár ha kínálásra valaki elfogyasztaná valaminek az 1/3-át, az már olyan jelentős rész, hogy szintén pofátlanság.

És ahogyan a fentiek is írták, kínálni nem kell, csak illik. Ez azt jelenti, hogy ha mondjuk baráti társaságban/vendégségben kapok egy nagy adag csokit, nyilván körbe fogom kínálni nem csak azért mert úgy illik, hanem mert kedvelem az illetőket, örülök, hogy velük lehetek, ezért szívesen teszem.

Nyilván vannak kivételek. Ha van egy kis darab csokim, azt nyilván nem fogom körbe kínálni, nincs értelme, gusztusosan nem is igazán lehet megosztani.

Én személy szerint gyerekkoromban zsebpénzből a büfében vettem magamnak perecet/melegszendvicset, azt zömmel egyedül ettük meg, de ha barátok kértek, volt hogy törtünk 1-1 falatot egymásnak. (De akkor sem a felét adtuk oda, csak kóstolót! Hiszen az adott dolog többnyire az uzsonnája/tízóraijai volt a másiknak, ha a jelentős részt osztogat el, éhen marad.)

Igazából attól függ, hogy mekkora adagról volt szó. Ha kaptam pl egy doboz Raffaellot, akkor kérés nélkül is kibontottam, körbekínáltam. Anyu, apu, mamám és a 2 bátyám, ha mindenki kért, akkor az azt jelentette, hogy 5 db hiányzott belőle. De utána senki nem járt rá, senki nem vett ki még ötöt, a többi az enyém volt, és nem volt vele bajuk, ha pl bevittem a szobámba. Ugyanígy volt, ha valamelyik tesóm kapta.

De nyilván egy szelet Snickersbe vagy egy pálcikás fagyiba ne egyen már bele az egész család. Az ilyen csip-csup 3 falat dolgokat nem kínáltuk körbe. Mondjuk én a zsebpénzemből nem nagyon vettem kaját. Ha szerettem volna egy zacskó chipset, akkor anyu megvette. Vagy vett többet, pont azért, hogy mindenkinek jusson, de amit én választottam, azzal a zacskóval akár nyugodtan el is vonulhattam. Dinnyét, fagyit, ilyeneket szintén a szüleim vettek nyáron, szintén az egész családnak.

Szerintem van egy arany középút. Nem kell irigynek lenni, és nyilván pl egy szülinapi torta az legyen akkora, hogy jusson mindenkinek legalább 1 normális méretű szelet. De szénné égne a pofám, ha a gyerekem venne magának egy Sport szeletet, én meg kóstolás címszóval leharapnám a felét...

Nagy lelked volt, és biztos van is.

Most igazából mi a kérdésed?

Hasonlo volt.3-ban bevezette anyam a zsebpenzt,de amikor kellett neki penz mindig visszakerte.Ez kb. 5-ig igy ment,aztan a vegen lemondtam a zsebpenzrol es megmondtam neki hogy nem akarok zsebpenzt,mert ugyis visszakeri. Volt mikor sutyiban gyujtottem a visszajarokat kesobb es abbol vettem neki tortat amibol mindenki evett es neki is maradt.

Ez a legbunkobb ha neked nem sok maradt es nem volt teljesen kulon a zsebpenzed.Inkabb kihasznalasnak tunik amit irsz.

Én nem tudom,mi ez a csak az enyém mentalitás,nekem mondani se kellett soha,mindig azonnal megkínáltam mindenkit körülöttem(nyilván amibōl lehetett),mert ezt láttam otthon.

De kényszerítve sose voltam,ha egyedül,figyelmetlenül magamba toltam pl egy tábla csokit vagy doboz tiktakkot se cseszett le soha senki,hogy osztozkodni kéne.

Én éreztem magam rosszul,ha elfeledkeztem (volna) másokról.

Pedig nem voltam mintagyerek,még igazán jó sem,de ebben jó példát láttam,és nekem az ilyesmi nem volt kicsit sem ellenérzést kiváltó.