A te gyerekkorodban megengedett dolog volt az ilyen, te hagynád a te gyerekednek?

Nálunk anyám fifti-fifti vette a banánt és mást 1990 előtt (is). Nem kellett osztozkodni, mindenkinek annyi volt, amennyi járt. Az más kérdés, hogy öcsém rájárt a cuccomra, amikor tetszett neki. A szépszó nem használt neki, sajnos a verést (amikor még fizikailag meg lehetett volna tenni) nem engedték a szüleim (anyám), mert ne bántsd a kisebbet (bántja a f@sz, nevelem, amit nektek kellene) és jöttek "az okos enged, a szamár szenved" dumával, amitől máig hányingerem van. Az "okos" itt kétszer szenved. Egyszer a lopáskor, egyszer a lopás retorziós kísérletekor kapott büntetés/eltiltás miatt. Meg apám azzal, hogy miért nem vigyáztam jobban. Hogy a f@szomba idióta? Amikor nekem házim van, neki meg ovi és esti mese csak? Álltam volna strázsában a spájz előtt? Emiatt:

1. "Megtanultam" magamat nem megvédeni, aminek a "kamatos kamatát fizetem" (nem öcsémnek!) most 20-30 évvel később is. De már a végén járok.

2. Az önbizalmamat és az ambíciómat erősen aláásta a dolog.

3. Véletlenül vagy tudat alatt szándékosan öcsémtől eltérő az ízlésem mindenben.

#102: Igyekszek. Alakul. Sok pénzembe van az önbizalomépítés.

Anyám most magában önostorozik rajta (ez utóbbi nem tölt el örömmel), amikor megértette a dolog (és más dolgok) hatását. Fingom sincs, hogyan jön ebből ki magától jól. A kis patkány is lényegében beismerte a patkányságát (ez csak icipicit jó). Apám már nem játszik benne (meghalt). A baj az, hogy mire ezeket felismertem és részben feldolgoztam, elment 20 év, amit sokkal jobban is ki lehetett volna használni, és nem itt (hanem sokkal előrébb) tartani párkapcsolatilag, anyagilag, szakmailag.

Szóval "pár tábla csokoládénak" (pedig ez nem is nemi erőszak) évtizedekre kivetülhet a hatása, még ha nem is mindent meghatározó.

Nálunk sosem volt szokás fagyit ajándékozni. Fagyit vették a szüleink otthonra, mindannyiunknak, vagy elmentünk együtt fagyizni és mindenki annyit kert, amennyit akart. Torta ünnepeken volt, tökmindegy kinek volt a születésnapja, minden jelen lévő kapott belőle. Az ünnepelt kívánsága szerinti torta volt mindig. Ajándékba csokit sose kaptunk, azt szintén csak úgy vettek, otthonra, mindenki anyni evett belőle, amennyit akart. Dinnye, pizza szinten.

Nálunk az volt a szokás, hogy ha valaki valamit enni akart, megkérdezte a jelenlevőket, ők kérnek e, légyen az édesség, szendvics, akármi. Más előtt nem állunk neki enni anélkül, hogy megkínálnánk belőle őt is.

Így neveltem a gyerekemet is.