Ilyenkor melyik gyerekét"válassza"az ember?
Adott egy mozaik család. Anya 6 évig egyedül nevelte a fiát, jól megvoltak, majd lett új párkapcsolata. Először kimondottan jó volt a viszony a nevelőapa és a gyerek között, de ahogy kiskamasz lett a fiú, ez megváltozott. Ebben mindenki hibás, az anya nem jól kezelt bizonyos helyzeteket, mondhatni elkényeztette a fiút kicsi korában, nem volt következetes.
A nevelőapa indokolatlanul szigorú lett a gyerekkel szemben, igyekszik korlátokat szabni, szabályokat felállítani, ha nem megy, iszonyú veszekedések vannak, amik már lassan napi szintűek.
A gyerek befeszült és már csak azért sem csinálja, amit a nevelőapa szeretne.
Az anya ott tart, hogy bár szereti a férjét, már elválna, hogy a gyerek(és mindenki) lelki békéje meglegyen.
Viszont van egy 4 éves közös gyerek, akit imád az apja és ő is az apját és aki sérülne nyilván a válás miatt, csonka családban nőne fel, holott nála ezt nem indokolja semmi.
Szomorú ezt írni, de a veszekedések 90%-a a nagyobbik gyerek körüli dolgok miatt van, ami nem feltétlenül az ő hibája, csak már az is irritálja az apát/gyereket ahogy a másik veszi a levegőt.
Ha pl a nagy gyerek elmegy 2 hétre táborba mint most, otthon kicserélődik a hangulat, egy hangos szó nincs, mindenki idegrendszere lenyugszik, nevetgélés, közös programok vannak.
Az anya nyilván szereti egyformán mindkét gyerekét, ezért is fontolgatja a válást olykor a nagy érdekében.
De helyes e tönkretenni az egész családot a nagy gyerek nyugalmának érdekében?
Mi a helyes döntés ilyenkor?
A nagy 14 éves, a kicsi 4.
Kérdező, gondolom a hisztis nagy táborát nem csak te fizetted saját keresetből.
Tudatosítani kell benne hogy ha nem kell a pasi, ne kelljen a pénze se, ne kelljenek az extra dolgok, amiket te egyedül, két gyereknek nem tudnál megteremteni. Mert gondolom közös kasszán vagytok.
Neked meg nevelni kellene a fiadat, alap illemszabályokkal nincs tisztában
Az engedély kérés az nem minden ételre vonatkozik meg nem is engedély kérés igazából. Pl nagyon szeretjük a túrórudit, nagy kiszerelésben veszem. A férjem azt várná, hogy aki elveszi az utolsót, szóljon, hogy"elvettem az utolsó rudit, kér valaki egy harit? " Mindig az a válasz, hogy"nem, egyed nyugodtan, akkor holnap veszünk" Inkább a gesztus lenne a lényeg, hogy figyelünk a másikra.
Sok válasz érkezett, mindegyikben van igazság. Azért bosszant az egész, mert olyan kevés elég lenne mindkét részről, hogy béke legyen.
Valaki írta, hogy nem lenne olyan férfivel, aki így viselkedik az egyik gyerekével és elmarja. Bennem is ez van, mikor megfogalmazódik a válás gondolata.
Ugyanakkor nem egyik napról másikra lett ez. Volt mikor kimondottan oda meg vissza volt a gyerekért, lassan fajult idáig és ebben a fiamnak nagyon benne van a keze.
Igyekszem én nevelni inkább, nekem jobban szót is fogad, de nem tudom mindig elkerülni ezeket a helyzeteket, nem tudok mindig a sarkukban lenni. Nagyon bánt, hogy ide jutottunk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!