A szüleim nem akarják kifizetni a barátom részét a nyaralásból? Ilyenkor mit mondjak?
3 hónapja vagyunk együtt, ha az ő családjával megyünk valahová, mindig hívnak és fizetik a részemet is. Eddig voltunk kétszer wellnessezni, ami jó, nem akkora kiadás, de a nyaralást már most kérdezték, hogy ugye megyek én is, mert akkor úgy foglalják a szobákat, repjegyeket.
Ezt sem fogják engedni kifizetni, a wellnessnél is mondták, hogy szó sem lehet róla, pedig én is mondtam, anyukám is felhívta őket.
Mi is megyünk családilag majd nyaralni a nyáron, Görögország biztos egyelőre. Tesóm párja 4. éve jön velünk mindenhová, neki kifizetik az utat, viszont mondták, hogy a barátomnak nem, mert lehet a nyár végére már együtt sem leszünk és akkor kb mintha 800 ezret kidobtak volna az ablakon. Meg hogy egy 4 napos wellnesst ne hasonlítsak már össze egy kéthetes tengerparti nyaralással... Jó, nem is a wellnessről van szó, hanem hogy én is megyek velük nyaralni, az is hasonló árban lesz, a barátom szülei azt meg állják nekem és ezért kellemetlen.
Nem kis összeg, tudom. De közben azzal, hogy nekem nem kell fizetnem a barátomékkal semmit, ez kb visszajön. Csak ez meg nekem olyan ciki, hogy mondtam már a barátomnak is, ő is így szervezi a nyarat, és akkor most közöljem még, hogy ja de amúgy ezt neked kell kifizetni...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
hát neked a hsz. is kevés lenne hozzá bazzeg... ez MIND az eredeti kérdésben van leírva, nem menet közben derült ki!!
Nem értem, ha valaki nem veszi a fáradtságot, hogy legalább a kérdést elolvassa, akkor mi a f@sznak irogat válaszokat?????
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

192: REMEK megoldás! :-D
anyós-após is összeismerkedhetne, aztán még swinger-party is lehetne a dologból... :-D
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
193-as, úgy értettem, hogy a lány menjen a fiú családjával és fordítva, de mindenki állja a saját utazását.
De felőlem swingerezhetnek is.😂😂😂
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
196: újgazdag kérdezőék all-inclusive-re mennek, gondolom valami 5*-os hotelbe....
Nem érzi a kislány a pénz értékét...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
198: tehát szerinted közel egymillió forint neked a lényegtelen kategória, amit bárkinek kifizet egy szülő...???
Szerintem te szállj magadba.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!