Mi volt a legfájdalmasabb dolog, amit a szüleid mondtak Neked?

Rettentően elkeseredtem az itt olvasottakon. Akármennyire "rossz" egy gyerek ezeket soha nem érdemli meg. Elnézést kérek tőletek, hogy itt akadékoskodok csak a saját kis dolgaimra most egyáltalán nem tudok gondolni mert annyira sehol sincsenek az előzőekhez képest.

🥺🥺

Eszméletlenül elkeserítő ezt a rengeteg szörnyűséget olvasni. Kitartást kívánok mindenkinek! Ha bárkinek támaszra, vagy egy beszélgetésre van szüksége írjon rám nyugodtan.

Nem szeretném különösebben taglalni a dolgokat, amiket a családomtól kaptam, de jócskán voltak köztük olyanok, amik gyökeresen kihatottak arra, hogy jelenleg milyen problémákkal küzdök, és milyen emberré váltam.

Úgy tűnik a ˝Semmi sem lesz belőled!˝, ˝A család szégyene vagy!˝ és ˝Minek születtél meg?!˝ kaliberű mondatok gyakoriak, ami egyszerre tölt el haraggal, és sajnálattal. Nem vagytok egyedül!

Az egyik legfájdalamsabb mondat, amit valaha kaptam, valahogy így hangzott ˝Nem csoda, hogy anyád megbetegedett, ha egy ilyen lányról kell gondoskodnia, mint te˝ (Édesanyám infarktust kapott, és abszolút nem volt stabil az állapota, amikor nagymamám ezt mondta). Volt még rengeteg, de sokra nem emlékszem pontosan, illetve sokat már az előttem szólók is taglaltak.

*Utolsó vagyok*

Eszembe jutott még néhány dolog, amiktől jobbnak érzem, ha megszabadulok, így leíróm őket:"Anyám azt gondolja, hogy nem az én gyerekem vagy" (Ez rengeteg mindent megmagyaráz, de akkor eszméletlenül fájt, főleg a tudat miatt, hogy ezt apám is elhitte).

"Pszichiátriai eset vagy" (Egy pánikroham után, amit ráadásul ők provokáltak ki).

Nekem sokszor mondták, hogy hasznavehetetlen vagyok, szarházi, hogy jól fel kéne pofozni. Apám nagy mestere volt a nyilvános megszégyenítésnek is. Rengetegszer üvöltözött velem a barátnőim előtt, rángatott fel a játszótérről, ha 2 percet késtem. Rengetegszer hazudtolt meg a rokonaim előtt, pl. amikor egy kötelező olvasmányról beszéltem. Meghazudtolt, hogy nem is olvastam. Később megbetegedtem, szóltam nekik, hogy baj van, vigyenek el orvoshoz, mire ők annyiban hagyták, hogy csak kitalálom, nincs is semmi bajom. Akárhányszor felhozom nekik ezeket a régi sérelmeket, most is megvádolnak, hogy ezek nem is így történtek.

Verbálisan is lehet maradandó kárt okozni, főleg egy kisgyerek lelkében. Ez pedig nem "pityogás" hanem egy feldolgozandó dolog.

Életemben először ülhettem repülőre és utazhattam el egy barátnőmmel Berlinbe. Soha semmit nem vártam még ennyire, mint ezt az utat. Amikor otthon elmondtam, hogy megyek, ahelyett, hogy velem örültek volna, az volt a reakció, hogy "Teeeee?!?!? Maradj inkább itthon, még a repülőtérig se jutsz el, nemhogy Berlinbe."

Mondanom sem kell mennyire szíven ütött.