Mi volt a legfájdalmasabb dolog, amit a szüleid mondtak Neked?

11-13 éves lehettem. Otthonülő típus voltam és vagyok. Apám világ életében társasági ember volt, soha nem maradt nyugton fiatal korában. Sokat sportolt, különböző sportokat próbált. Unszolt és unszolt, hogy menjek csak úgy, járjak a városban, ne mindig otthon üljek, de én mindig nemet mondtam, mert egyedül unalmas, barátnők pedig nem voltak.

Egyszer mondtam neki, amikor megint kezdte, hogy nem baj, hogy nem szeretek sokfelé menni, legalább tisztességes vagyok, nem iszok, nem dohányzok, nem hazudok, és nem vagyok qrva sem.

Itt jön a lényeg:

"Inkább lennél ku*va, minthogy mindig itthon rohadj!"

"Én szartalak ki"

"Utállak"

"Majd, ha te is ennyi idős leszel, megtudod, hogy..." (ennek sok féle vége volt, a lényeg, hogy az élet baromi szar, azt fogom megtudni)

"De hülye vagy te kislányom"

"Egyszer el fogom olvasni a naplód, ha nem leszel itthon."

Miután apám kimondta ezt a mondatot, borzasztó szorongásban éltem az életem. A legnagyobb titkaim írtan bele. Utána a párnahuzatban, a szőnyeg alatt, a ruháim alatt rejtegettem a naplóm. Később, amikor látta, hogy megint írom a naplóm, hozzátette, hogy "Rólam nem írhatsz semmit se, megértetted?" Valószínűleg gondolta, hogy nem írnék róla szépeket.

Ezek után kidobtam a naplóm és nem folytattam többet.

Alsós voltam sokat veszekedtunk.

“Ha tudom hogy ilyen leszel meg sem szültelek volna”

“Olyan vagy mint az apád”

Szerintem ezek fájtak a legjobban.

Amikor anyám azzal gyötri magát előttem, hogy hol rontotta el a nevelésemet, mert hogy régen én voltam a legügyesebb gyerek, most meg csak baj van velem.

De ezt csak pár éve kezdte el, azért mert kényszerbeteg vagyok és nem érti meg, hogy ez egy pszichés betegség és nem tehetek róla. Eleinte nagyon megviselt amikor ezt modogatta és bűntudatom volt, hogy csalódást okozok de mára már nem érdekel, nem kötelességem mindenben olyannak lenni, amilyennek anyám elképzelt.

Volt egy ismerős pasi, egy alkesz, aki teljesen rámgerjedt. 15 voltam és nem tudtam mit tegyek, szóltam nagyanyámnak, aki nevelt. Nagyon féltem ettől a pasitól, mert nagyon közeledni akart, állandóan tapizott, szerelmes levelet írt. Egyik reggel arra ébredtem, hogy a pasi ül az ágyam szélén és simogatja a vállamat. Kiderült, hogy a nagyanyám hívta hozzánk és ő engedte meg neki, hogy bejöjjön hozzám. Mikor megkérdeztem miért, azt mondta hogy azért, mert ő csinálja meg a legolcsóbban a bojlert. Letagadta, hogy mondtam volna neki, hogy félek ettől a férfitól. Teljesen kiborultam, erre annyit mondott, hogy másra úgysem leszel jó.

Eltelt 20 év, de még mindig lever a víz, ha erre gondolok. A bojler ügyét meg tudtuk volna oldani másképp.

Anyám nimfomániás és mivel én sem pasizós, sem kimozdulós tini nem voltam, folyton azzal hergelt, hogy biztosan leszbikus vagyok. Ezt hazudta apámnak is, amikor valamin nagyon összevesztünk. Illetve egyszer nagypapám trombózissal kórházba került. Akkor is azt hazudta, hogy emiatt, merthogy "kitálalt neki". Később tudtam meg az indokát, hogy miért is került be, mire széjjel sírtam magam...

Mondanom sem kell, nincs terítéken, hogy bemutassam neki a barátomat.

Nulla vagy nem lesz beloled semmi.

Olyan vagy mint apad.