Mi volt a legfájdalmasabb dolog, amit a szüleid mondtak Neked?

Nem azzal van a baj, ha "a szülő száján kiszalad dühében valami", hanem azzal, ha ezt akár napi szinten teszi és nincs tudatában annak, hogy ezzel a gyerek lelkét, önbizalmát, általános bizalmát rombolja és még csak bocsánatot sem kér érte. Boxzsáknak használja a gyereket a saját nyomora kiéléséhez. A gyerek meg, életkori sajátosságaiból kifolyólag, a legjobban a szüleit szereti, számukra ők (a szülők) az életük alapjai, nem csak fizikailag, hanem szellemileg és lelkileg is. Most ha napi szinten az az ember rúg beléd a legnagyobbat, akitől a szeretetet várnád, az a gyerek szempontjából egy óriási törés. Nem csak "nyafog, mert beszóltak", hanem a világát rombolják. Elhiszem, hogy felnőttként ilyet már nem vesz fel az ember és nem hatja meg, de gyerekként teljesen más ezt megélni, ott a szülő a biztonság forrása kellene, hogy legyen, ahová bármikor fordulhat szeretetért és megértésért, az ember pedig soha nem fogja elfelejteni, hogy hogyan is rúgtak belé és vették semmibe, mikor a legnagyobb szüksége lett volna az érzelmi támaszra.

"örülnétek, hogy nem azt mondta a szülő nektek, hogy meghal rákban pár hónapon belül"

Anyámhoz kegyes volt a sors, nem kellett szenvednie hónapokig, agyvérzést kapott, a kórházba menet már újraélesztették, de klinikailag halott maradt, 2 nappal később lekapcsolták. Egy darab könnycseppet sem ejtettem azért, mert ő nekem milyen jó anyám volt vagy hogy fog hiányozni. Lassan 9 év telt el, és azóta sem gondoltam rá egyszer sem, hogy jó lenne, ha itt lenne, abszolút nem érdekel, azóta is csak megkönnyebbülést érzek. Pedig közel sem kaptam annyit, mint néhány itt válaszoló (fizikai bántalmazás ritka volt, a lelki terrort viszont brutálisan nyomatta, mindenki más előtt meg eljátszotta a naiv, jó anyát, akinek fogalma sincs, miért hisztizik a gyerek).

az, hogy nem ilyennek kepzeltek el.

anyam mondta.

"Nem ilyet akartam mint te,"

"Valahol az én kudarcom is, hogy te lettél. "

"Te nem az en fajtám vagy" (jobb is)

Olyan rondán sovány vagy. (ezt úgy naponta többször is és több verzióban, a lényeg az volt, hogy milyen csúnya vagyok. )

Mindig más gyerekével peldalozott, hogy azok mennyivel többet ér.

#97

Ezt mondd neki:

Muti, feleslegesen képzelődsz, csak időpocséklás.

Engem anyám gyermekkoromban minden nap vert és megalázott.

Csak rosszat tudott rám mondani, úgy bánt velem, mintha én tehetnék a mentális problémáimról.

Minden nap azt hallgattam, hogy:

"Te egy undorító, mocskos autista féreg vagy! Mégis minek jöttél a világra, amikor olyan serült vagy, hogy még beszélgetni sem lehet veled? Az olyanokat, mint te, halálra kéne éheztetni, mert csak a szégyent és a bánatot hozod a családodra! Te egy ingyenélő szar leszel, egy életen át csak terhe leszel a társadalomnak. Ép ember nem lesz belőled soha, bárcsak megdöglöttél volna még három napos magzat korodban!

Takarodj el az utamból, te gyógyszeres elmebeteg gyerek, vagy kettéhasítom a fejedet!

Megis miért nem adott nekem az Isten ép gyereket?! Ha tudtam volna, hogy ilyen nyomorék, élősködő, vérszívó pióca lesz belőled, el is vetettelek volna! Hülye is vagy, gyáva is vagy! Jobb is lenne, ha öngyilkos lennél, egyel kevesebb mocskos vadállat maradna a világban! A rák egye ki a beledet!"

Minden nap megvert engem. Én sírva és sikoltozva próbáltam előle a sarokba és az asztal alá elbújni, de kirángatott mindenhonnan.

Vert már három éves koromban is. Esélyem sem volt megvédeni magam.

Miközben bottal ütött engem, azon gúnyolódott, hogy milyen gyáva vagyok, hogy sírok, meg hogy nem hatja meg az "elmés rohamom", az olyan féreg, mint én, jobban is teszi, ha a földön mászik...

Én nem tudok ezzekkel az emlékekkel együtt élni. :(

Belőlem normális ember nem lesz többé soha.

Anyám szerint ha öngyilkos lennék, egyel kevesebb gyógyszeres fogyatékos elmebeteg maradna a világban.

Én abban hiszek, hogy a halálom után egy másik, szebb világba fogok kerülni, ahol nem bánthat engem többé senki soha.