Mit tegyek, ha a szüleim nem érdekli ,hogy totál amortizálòdik a lakás ,ami voltaképp ugye az én örökségem lesz?

Igenis nagy dolog taníttatni, különórát, vele tanulás délutánonként, rengeteget szívok, hogy ne a rossz állami suliba kerüljön, hanem a jóba! Ugyanez ovinál is. Aztán aktívkodok a szülői munkaközösségben, viszek be mindent, eljárok a szülőikre, megveszem a holmijait, hogy legalább olyan jó dolgai legyenek, mint másoknak, járatom sportra, fejlesztésre, korrepetálásra, majd fog zenére is, de amikor itt szívok vele, hogy bemenjen 4db sor a fejébe 2 óra alatt, az igenis nagy dolog, pláne hogy kiabálásmentesen igyekszem. Eljárkáltam nyílt napokra, számontartom milyen tantárgyból kell majd jól teljesíteni a következő suliváltáshoz, miben ügyes, rendszerezem a dolgait és ellenőrzöm, beviszem és elhozom, hogy ne fogdossák össze undorító férfiak a tömött buszon, mint engem annakidején heti szinten általános iskolásként.

Tök sok dolgot tettem és teszek érte, és ezek csak az iskoláztatások, amik szerinted semmibe sem kerülnek.. DE! IDŐBE, TÜRELEMBE, KITARTÁSBA, ENERGIÁBA!

Majd megtudod te is, ha gyereked lesz, mennyire idegörlő, mikor már 15x sem képes egyenes vonalat húzni, neked meg bátorítanod kell, hogy ne adja fel!

Az iskoláztatás melós. Időzsonglőrködni a különórák, korrepetálás és fejlesztés között pedig szintén, mert ezek nem egy helyen vannak ám.

Kajátcsomagolni, amit megeszik és elég neki, számontartani a határidőit, tartani a hátad mikor közlik, hogy a kisgyereked verekedésbe keveredett és aztán elhinni neki és kiállni érte, mikor 5en mondják, hogy ő kezdte, de te neki hiszel, aki szerint más kezdte..

Iskoláztatni nehéz és stresszes.

Önállóság annak "könnyű" aki ebbe nőtt bele, aki nem, annak nehéz. Mint a koplalás.. aki ahhoz van szokva, hogy keveset eszik, azt is ritkán, azt kevésbé viseli meg, mint aki kiadós étkezésekhez van szokva. Akinek vannak szülei és nem szélsőséges mértékben vannak elhanyagolva, annak bizony nehéz az önállósodás, pláne ha olyan bántalmazó mellett nőtt fel, aki napi szinten sulykolja belé, hogy "semmit sem tudsz elérni nélkülem, semmire sem vagy jó". Aki ezt megúszta, annak könnyebb lesz önállóan élnie, más téren szerez sérüléseket, nehézségeket.

Ha te a pénzéért és karrieri sikereiért fogsz mást látogatni, hajrá, de tudd, hogy a társadalom elítéli ezt a felfogást, a szülő nem az anyagiaktól, az ambíciójától érdemli meg a foglalkozást, a szeretet nem ezektől fejlődik az emberek többségében.

Egyébként szerintem nem lehetsz ilyen érzelemmentes szociopata, pusztán vágysz gazdagabb szülőkre, hogy ne kelljen mindenért megdolgoznod(ami egy normális érzés)

Megnézném amúgy, hogy mit szólna a gyerekem, ha hagynám naponta bőgni az állami oviban, elnézném, ahogy kizárják a csoportból, egész napokat lenne bent, nem tennék semmit, mikor azt mondja utálja és meg akar halni ha vissza kell mennie, hogy nem lépnék, ha hallom hogy bántják, ha tudnám, hogy csúfolják és az óvónők nézik.. ha valami szutyok legrosszabb iskolába iratnám, ahol tovább zaklatnák napi szinten, ahol olyan alacsonyszintű az oktatás és el lenne lehetetlenítve, hogy csak szakmunkásképzőbe mehetne a felvételi után, amire természetesen nem készülök vele, mert nem érek rá.. nem írok vele leckét, mert dolgozom..

Ha nem lenne normális szobája, ruhái, élményei, étkezése, mert spórolok..

Aztán 18 évesen ott lenne pármillió megtakarítása, amit a frissen végzett számítógépkezelő kettessel átment, alkesz, tanulatlan, keveset kereső(mert nem jó a szakmájában), elhanyagolt munkanélküli, ápolatlan, nem csinos megjelenésű gyerekem megkapna. Házra nem futná belőle, hitelt alig kapna a munkája miatt, iszonyat közegben mozogna(szakmunkások)..

Fene se akar ilyen jövőt a gyerekének. Hozza ki magából a legtöbbet, ebben fogom támogatni szavakkal, tettekkel.

Szerintem utálna.