Anyám egész gyerekkoromban elhanyagolt, de most folyton segítséget kér tőlem. Segítsek neki ebben a helyzetben?
Gyerekkoromban vadtartásban nőttem fel. Mindent egyedül kellett elintéznem, megoldanom: én jártam a saját szülőimre, én intéztem a sulis beiratkozásokat, orvosi időpontjaimat, egyedül jártam fogászati kezelésekre 11 éves koromtól kezdve, egyedül intéztem a személyimet, sulis konfliktusoknál sosem állt ki értem anyám, minden egyes dolgot magamnak intéztem.
Nem panaszkodni akarok, felnőttem, bár nem tagadom, néha csak jól esett volna, ha mellettem áll valaki. Nem azt vártam volna, hogy mindent intézzenek nekem, de szerintem kicsit durva, hogy 12 évesen egy 3 órás ájulós foghúzás után nekem kellett hazabuszoznom, mert anyám nem jött értem autóval, mert van busz is, pedig otthon volt.
Iskolai dolgokkal is lerázott, gimiben nem is ismerte az ofőmet, egyszer sem ment be. Ennek annyi volt az oka, hogy ő nem akart az én dolgaimmal bajlódni, meg amúgy is, megoldottam magam, ő meg belekényelmesedett.
Most fordult a kocka, anyám beiratkozott iskolába, hogy megcsinálja az érettségit felnőtt fejjel. Informatikai analfabéta, nem érdekli az egész, nem veszi a fáradtságot, hogy bárminek utánanézzen, hanem minden apróságért engem hív.
Én intézzem a tankönyveit, én hívjam fel neki az iskolát, én segítsek neki belépni a Krétába, én nézzem meg a neten, mi hol, hogy van. Segítsek a tételekben, mit írjon az emailbe stb. stb. Munkaidőben hívogat, elvárja, hogy azonnal intézkedjek neki, telefonáljak helyette, mert ha nem, ő bizony kiiratkozik.
Segítettem neki, de soha egy köszönömöt nem mondott. Teljesen természetesnek veszi, hogy segítek. Panaszkodik folyton, hogy neki milyen nehéz, közben tőlem már meg sem kérdezi, velem mi van, én hogy vagyok. Eszembe jut persze, hogy gyerekkoromba sosem számíthattam rá, mindent magamnak kellett megoldanom. Olyan szívesen megmondanám neki, hogy hagyjon békén és ő is oldja meg magának. Felnőtt ember létére csak meg tudja, ha nekem gyerekként sikerült.
Ugyanakkor nem akarok kicsinyes, sem gonosz lenni. Mit gondoltok, segítsek neki? Szóljak neki a gyerekkori dolgok miatt? Szerintem bele sem gondol... Ti hogy állnátok hozzá ezek után?
Igen, azóta is hív, most a legújabb az volt, hogy ő rendelni akart valamit, de nem akarta megadni a bankkártya adataiat, mert az szerinte nem biztonságos és megkért, hogy fizessek én az enyémmel. Megkérdeztem, hogy miért, az enyémet ellophatják, vagy mi? Mondtam, hogy rendelje meg utánvéttel, akkor meg az volt a baja, hogy nincs otthon napközben, rendeljem meg hozzám, előlegezzem meg neki, majd vigyem haza neki 140 km-re.
Mondtam, hogy ok, megelőlegezem, de akkor utalja is a pénzt, és mostanában nem tudok menni hozzá. Akkor meg azt ismételgette, hogy "így lehet számítani rám", meg hogy "ha ennyire nehezemre esik, akkor hagyjuk is"...
válasza:"Mit gondoltok, segítsek neki? Szóljak neki a gyerekkori dolgok miatt? "
Hagyd a csodába. Én nekem nem lenne lelkiismeretfurdalásom, ha csak viszonoznám, hogy szintén ő sem segített. Ő se törődött veled, cserben hagyott, különösen az ájulós foghúzós dolog veri ki nálam a biztosítékot abból, amit leírtál. Hogy ennyit nem tudott érted megtenni. Meg pl gondolom, kisbaba korodban sem nagyon foglalkozott veled; csak amennyit kényszerből muszáj volt, hogy ne sírj. Pl megszoptatott, elringatott, hogy csönd legyen a házban; meg még gondolom, valszeg beszélni is később tanultál meg , mert nem foglalkozott veled. Kivéve, ha volt ott apuka, nagyszülők, tesó, akik beszélgettek , mondókáztak veled, nézegettek veled képeskönyvet hogy "nézd csak, itt a kacsa, háp, háp" stb.
válasza:Elkezdtem a kommenteket olvasni, de abbahagytam. Most itt ezt a két hozzászólást látom, a többit nem.
Szóval ezt a fizesd te, majd ő utólag, na ezt nem.
Nem érdemli meg, nem is azért írom, de a többiben segíts, ha neked belefér az idődbe, legyél te a NAGYVONALÚBB, -bízom abban, hogy legalább te érted, mire gondolok itt- és abban meg biztos vagyok, hogy mivel annak idején te intéztél magadnak mindent, sokkal talpraesettebb vagy a kortársaidnál.
válasza: válasza: válasza:Az én anyám is ehhez nagyon hasonló, bár több törődést kaptam, mint te, de messze nem annyit, mint amennyi normális lett volna. Most pedig nálunk is fordult a kocka.
Én megtanultam meghúzni a határokat, bizonyos szintig segítek, utána viszont nem, lassan-lassan azt is megtanulom, hogy ne legyen lelkiismeret-furdalásom. Nagyon nehéz egy ilyen szülő-gyerek kapcsolatból kijönni, ahol mindig is a gyerek volt a felnőtt, a szülő pedig az, akiről gondoskodni kell, és az igényeit lesni állandóan. És mindemellett az enyém is folyton panaszkodik, hogy neki milyen nehéz, szegény ő, hogy a négy gyerekével mi van, az teljesen mellékes.
Ne sajnáld, mert ez a szitu valójában nem rossz neki, ez a típus ezt élvezi, hogy lubickolhat az önsajnálatban, ha van oka rá, ha nincs, mert addig is figyelnek rá.
válasza: válasza:"ha ennyire nehezemre esik, akkor hagyjuk is"
Erre a megfelelő válasz : Rendben, akkor hagyjuk.
:D De most komolyan. Nem neked fontos a cucc, hanem neki. Érzelmileg zsarol, mérgez téged. Ne hagyd magad, pajzsot fel!
válasza:Egyik nagymamám volt ilyen. Őneki mindenki ugorjon azonnal, de soha, a legkisebb apróságban sem lehetett számítani rá, mindig mindenből kihátrált. Az ilyet mérgező rokonnak hívják, és érdemes messze elkerülni.
Akinek az érzelmi zsarolás megy csak, akinek nem lehet nemet mondani, azzal nincs mit kommunikálni.
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!