Anyám egész gyerekkoromban elhanyagolt, de most folyton segítséget kér tőlem. Segítsek neki ebben a helyzetben?

Gyerekkoromban vadtartásban nőttem fel. Mindent egyedül kellett elintéznem, megoldanom: én jártam a saját szülőimre, én intéztem a sulis beiratkozásokat, orvosi időpontjaimat, egyedül jártam fogászati kezelésekre 11 éves koromtól kezdve, egyedül intéztem a személyimet, sulis konfliktusoknál sosem állt ki értem anyám, minden egyes dolgot magamnak intéztem.

Nem panaszkodni akarok, felnőttem, bár nem tagadom, néha csak jól esett volna, ha mellettem áll valaki. Nem azt vártam volna, hogy mindent intézzenek nekem, de szerintem kicsit durva, hogy 12 évesen egy 3 órás ájulós foghúzás után nekem kellett hazabuszoznom, mert anyám nem jött értem autóval, mert van busz is, pedig otthon volt.

Iskolai dolgokkal is lerázott, gimiben nem is ismerte az ofőmet, egyszer sem ment be. Ennek annyi volt az oka, hogy ő nem akart az én dolgaimmal bajlódni, meg amúgy is, megoldottam magam, ő meg belekényelmesedett.

Most fordult a kocka, anyám beiratkozott iskolába, hogy megcsinálja az érettségit felnőtt fejjel. Informatikai analfabéta, nem érdekli az egész, nem veszi a fáradtságot, hogy bárminek utánanézzen, hanem minden apróságért engem hív.

Én intézzem a tankönyveit, én hívjam fel neki az iskolát, én segítsek neki belépni a Krétába, én nézzem meg a neten, mi hol, hogy van. Segítsek a tételekben, mit írjon az emailbe stb. stb. Munkaidőben hívogat, elvárja, hogy azonnal intézkedjek neki, telefonáljak helyette, mert ha nem, ő bizony kiiratkozik.

Segítettem neki, de soha egy köszönömöt nem mondott. Teljesen természetesnek veszi, hogy segítek. Panaszkodik folyton, hogy neki milyen nehéz, közben tőlem már meg sem kérdezi, velem mi van, én hogy vagyok. Eszembe jut persze, hogy gyerekkoromba sosem számíthattam rá, mindent magamnak kellett megoldanom. Olyan szívesen megmondanám neki, hogy hagyjon békén és ő is oldja meg magának. Felnőtt ember létére csak meg tudja, ha nekem gyerekként sikerült.

Ugyanakkor nem akarok kicsinyes, sem gonosz lenni. Mit gondoltok, segítsek neki? Szóljak neki a gyerekkori dolgok miatt? Szerintem bele sem gondol... Ti hogy állnátok hozzá ezek után?