Miért nincs az emberek többségének türelme a saját gyerekéhez?

De ezt mondom, felnőtteket ott lehet hagyni. Főnökömmel ezerszer könnyebb beszélni, mint egy saját gyerekkel, akitől nem szabadulsz.

Mondjuk ha anya lennék, nem akarnék ember lenni. Mármint akkor hibátlan akarnék lenni. Nemrég voltam egy külföldi fórumon, és sokan leírták, hogy az ilyen "robbanásokat", pláne az ok nélkülieket felnőtt korukba is cipelik az emberek. A felnőttek hamar elfelejtik, hogy ok nélkül - mármint nem a gyerek miatt - ingerültek voltak, de a gyerek nem felejti el.

Rendkívül jól kijövök azokkal, akik 20 év felettiek és nem velem élnek. :D

Szerintem meg nehezebb elviselni egy felnőttet, aki nem érti mi a gond. Tapasztaltam már ilyen kolleginát, aki csak egyszerűen nézett ki a fejéből, mert nem értette mi történik körülötte.

Ha azért lelki sérült lesz, mert a 100. figyelmeztetés nem mézesmázos, akkor nincs mit tenni. De az élet ilyen. Ha nem tapasztalja meg, hogy a szülei, akik szeretik is kiborulnak a viselkedésétől, akkor felnőttként tapasztalja meg másoktól. Szerintem az a rosszabb.

De a felnőttet ott lehet hagyni, akármilyen értetlen.

Direkt félreértesz, ok nélküli felrobbanásról beszéltem, és a fórumozók is, mikor pl. a munkahely miatt a normálisan viselkedő gyerekkel paraszt a szülő.

Nyilván, felmondhatsz. De sokan nem tehetik meg, hogy fél évente váltsanak munkahelyet. Így elviselik napi 8 órában az idegesítő kollégát.

Nem értelek félre. Normálisan viselkedő felnőtt ügyféllel is lehet bunkó az ügyintéző ok nélkül. Ez nem a gyerekes nem gyerekes kérdéstől függ.

Van, hogy becsúszik, hogy egy-két rossz napon ok nélkül a gyereken csattan a dolog. De ez csattanhat ok nélkül a férjeden, a szomszédon, a kutyádon, anyukádon, bárkin. Ilyen az élet. Biztos neked is szóltak már be ok nélkül.

51-es és akkor mi van, ha nem felejti el? Senki nem tud olyan életet élni, ahol nincsenek sérelmek, ez egyszerűen lehetetlen... Akkor is megbánthatsz mást, ha nem akarod, gondolom ilyen volt már veled is.

De elmondok erre egy példát: gyerekkoromban egyszer megbeszéltük anyukámmal, hogy lemehetek a játszótérre ebéd előtt. Mikor hazamentem a megbeszélt időpontban, nagyon csúnyán leteremtett és meghazudtolt, hogy ő nem mondott olyat, hogy elengedne. Na most ezt kb évtizedekig cipeltem magammal, mert nagyon igazságtalannak éreztem és nem beszéltük meg utána. Felnőtt fejjel egyszer visszatértem erre és ő is emlékezett rá, mondta is, hogy azóta se emlékszik mit mondott, ara viszont igen, hogy előző nap egy kollégája nagyon felidegesítette. Ez csak egy apró példa, de ilyenből millió van, amikor egy gyerek sérelmez vmit és felnőttként is emlékszik rá.

Szóval a konfliktusok hozzátartoznak az ember életéhez, és igen, mivel a gyerek is ember, ezért vele is lehet konfliktusod. Szülőként meg kell próbálni a legjobb példát mutatni és nem megbántani a gyerekét, de ha esetleg nem úgy jön összes akkor se cukorból van az a gyerek, hogy ne bírjon attól még normálisan funkcionáló felnőtt lenni. Nagyon túl van ez tolva, a túlféltésből gyenge emberek lesznek, ez nem túl jó jövőkép...