Akiket molesztált a saját apja gyerekkorában, hogyan és mikor tettétek túl magatokat rajta?

Velem nem történt ilyesmi, viszont szerintem ez akkora seb, hogy teljesen egyedül szerintem lehetetlen túltenni magad rajta, és nagyon hosszú időbe fog telni. Én nagyon ajánlanék egy pszichológust, vagy hogy legalább egy barát, rokon, bárki legyen, akivel teljesen őszintén tudsz erről beszélni.

Nagyon sajnálom, hogyha ezen át kellett menned :(

50 körüli nő vagyok. Nem tud róla senki (legalábbis remélem, hogy a többi családtag TÉNYLEG nem tudott róla...)

Nem tudtam megbocsátani. Nem vagyok férjnél, nincsenek gyerekeim. Volt több párkapcsolatom, de nem működtek, vége lett mindnek elég hamar. Nincsenek gyerekes barátaim, mert ha meglátok egy kislányt egy felnőtt férfi ölében, kezében stb. összeszorul a gyomrom...

Egyedül élek, és szerintem normális életem van, sok boldogság is van benne, de nem, nem tudtam feldolgozni.

Talán ha valaki előtt bármikor is meg tudok nyílni, máshogy alakul az életem, és mondjuk még családom is lenne, bár nem hiszem.

Azt tudom tanácsolni, hogy ha úgy érzed, nem tudod túltenni magad rajta, menj el pszichológushoz, és beszélj róla. Szerintem könnyebb, mint rokonnak, barátnak stb. A pszichológussal nem kell utána találkoznod akár soha többé.

Kérdező - ha érintett vagy - mielőbb vegyél igénybe - lehetőleg ezirányban képzett - pszichoterápiás segítséget!

Ami eddig tudható az ismeretterjesztés, a riportok és egyebek által (és exem helyzete alapján), hogy ha az áldozat nem vesz igénybe segítséget, akkor 1. vagy eltemeti magában a dolgot, és az csak rohad benne, megakadályozva a normális kapcsolatot, 2. vagy magától, kínkeservesen lassan, több párkapcslaton át, azokat mérgezve/gátolva jut el egy elfogadható nyugvópontra. Nem érdemes az áldozatnak idejét pazarolni. Az elején ß@r érzés lesz erről beszélni a terapeutával, de ez a bizalmi kapcsolat kialakulásával javul.

Én fel tudtam dolgozni segítség nélkül. Bármikor is eszedbe jut a veled történtek, mindig arra kell gondolni, hogy nem te vagy a hibás, hanem a beteg agyú apád, és hogy nem minden férfi gondolkodik így.

Amikor megtörtént velem, akkor elmondtam anyámnak, de nem történt semmi, ez eléggé rosszul érintett. Később, mikor már helyretettem magamban az egészet, akkor volt, hogy elmeséltem barátnőmnek, páromnak.